Hír

Hír, aktualitás, érdekesség

Hír

Jön az új iPhone Magyarországra

Nem rég hallottam egy pletykát, hogy az előző iPhone magyarországi bevezetése után egy évvel (ezév szeptemberben) lejár a T-Mobile kizárólagossága. Ebből volt, aki arra következtetett, hogy eljön majd a kánaán, és néhány más országhoz hasonlóan végre kapható lesz Magyarországon is hálózatfüggetlen iPhone. Az Apple közelmúlt beli bejelentése azonban sejtetni engedték, hogy a korábbi iPhone kizárólagossági szerződés lejárata csak egy újabb szerződést jelenthet.

fotó

Megnyílt a Robert Capa kiállítás

Csütörtök este megnyitotta kapuit a Ludwig Múzeumban Magyarország eddigi legteljesebb, és legtöbb képet felvonultató Robert Capa kiállítása több mint kétszáz fotóval az állam által a közelmúltban megvásárolt gyűjteményből. Aki csak teheti, látogasson el az október közepéig látogatható nem mindennapi tárlatra! Keddtől vasárnapig 13 órakor ingyenes tárlatvezetés is van.

Hír

Telefon töltő szabványosítás

Az EU bizottság hétfőn a nagyobb mobiltelefon gyártók 2010-től egységes mobiltöltők bevezetésére kötelezését vállalta. A hivatalos indoklásban az áll, hogy így akarják csökkenteni a felesleges hulladék képződést. A legtöbb szabványosítást üdvözlöm, így nekem ez a kezdeményézés is szimpatikus – bár fenntartásaim azért vannak.

bulvár

Jacko halálhír sok(k)

Sokkolta a rajongókat, és az egész Internetet Michael Jackson halálhíre. Nem elég, hogy a poplegenda örökre eltávozott, de még az Internet is lebénult a halálhírére. Elképzelhetőnek tűnik, hogy a hír nyomán a nyomtatott bulvár lapok Jacko különszámokkal is előállnak majd. A vasárnapi bulvár lapok pedig biztosan tele lesznek a témába vágó hírekkel, interjúkkal, nyilatkozatokkal.

fotó

World Series by Renault

A World Series by Renault a francia autógyártó szervezésében megrendezett Formula 3.5 autóverseny a Hungaroringen. A belépés mindenki számára ingyenes, csak Internetes regisztrációhoz kötött, és akik szeretik az autó versenyzést, azok számára kellemes hétvégi programot jelenthet.