Hír

Hír, aktualitás, érdekesség

Hír

Környezetvédelmi világnap

Június 5-én a környezetvédelmi világnap alkalmából filmvetítést rendeznek a Millenárison. A fenntarthatóság és környezetvédelem köré szervezett rendezvényen öko kiállítás és számos más program mellett levetítésre kerül Luc Besson és Yann-Arthus Betrand: Home című filmje.

hagyomány

Megszületett az újságírás jövője (!/?)

A New York Times tulajdonosa Rupert Murdoch nemrég bejelentette, hogy a nyomtatott sajtó végnapjaival együtt szerinte leáldozott az ingyenes Internetnek is. Már akkor is nagyjából sejthető volt, hogy a lap Internet oldalának fizetőssé válására gondol, nem sokkal később pedig már meg is ismerhettük a testet ölteni látszó elképzelést: Times Reader 2.0.

bulvár

Helyszínelők törölköző

Bár nem fő csapásiránya a blogomnak, hogy mindenféle poénos kütyüket mutat be, szándékom szerint inkább a sajtó, és a fotóriporteri munka szerepel a középpontban, de egy olyan jópofa terméket találtam egy oldalon, ami mellett nem tudtam csak úgy szó nélkül elmenni.

film

Film készül(het) Robert Capáról

A HVG.hu híre szerint az egykor James Bondot alakító Pierce Brosnan cége, az Irish DreamTime készül megfilmesíteni a híres magyar háborús fotóriporter, Robert Capa (Friedmann Endre) háborús kalandjait. A hírben életrajzi filmet emlegetnek, de reményeim szerint nem dokumentum filmre készülnek, hanem inkább Capa eleve film forgatókönyvnek szánt Kissé elmosódva… önéletrajzi regényét fogják feldolgozni. Én el tudnék képzelni belőle egy több órás, akciódús nagyjátékfilmet, ami nem ritka a háborús filmek közt (lásd pl Ryan közlegény megmentése), amit extraként egy dísz dobozos DVD-n egy kiegészítő dokumentumfilm kísérhetne Capa regénye előtti és utáni életéről, amik szintén nem voltak kalandoktól mentesek.

fotó

Véget ért a “Nagy kép” szünet

Szabadságra ment néhány napra a Boston Globe Big Picture rovatának szerkesztője, Alan Taylor, de a héten újra munkába állt, és továbbra is követhető lesz a világ nagy képekben. Idő közben kiderült, hogy a közel egy éve szabadidőben szerkesztett Big Picture – amellett, hogy világ szerte sok szerkesztőt megihletve számtalan mutációban meg jelent – több díjra is jelölték az ötlet újító volta és eredetisége miatt. Jelölték az SXSW Web Awards és az Editor & Publishers Eppy Awardjára, illetve elnyerte a tulajdonos New York Times csoporton belüli Punch Award, for Journalism and Community Service díjat, illetve a Webby Award fotók legjobb felhasználása és People’s Voice djíat is.

Hír

Boldog születésnapot Index.hu

Bizony, nem feltörték, hanem születésnapot ünnepelnek május 17-én. Roppant stílusosan a tíz évvel ezelőtti designba visszaöltöztetve az oldalt. Hát igen, immár tíz éves az Index.hu, a magyar Internetes sajtó úttörőjének számító Internetto utódja, és annak későbbi felvásárlója.

Big Picture

Meglátjuk, milyen lesz a Moto GP Talmácsi nélkül

Vasárnap délben Moto GP közvetítés a Magyar Televízióban a franciaországi Le Mans-ból. A versenyen azonban ezúttal Talmácsi Gábor nem vesz részt, mert szerződést bontott a csapatával. Nem biztosították számára a leszerződött tartalék motort, és az épülő Balatonring kapcsán viták alakultak ki a kommunikációs jogok körül is. Meglátjuk mi sül ki a történetből.