Ma ünneplik világszerte, de különösképpen a legszorosabban érintett országokban, Franciaországban, Angliában, az Egyesült Államokban, és Kanadában a D-Napi partraszállás évfordulóját.
“Fordult a kocka. A világ szabad emberei a győzelem felé masíroznak. Bízom a bátorságotokban, kötelességtudatotokban, és harcedzettségetekben. Nem elégszünk meg kevesebbel, mint a totális győzelem.” – Dwight D. Eisenhower
Hatvanöt éve volt a második világháború legvéresebb ütközete, amiben a szövetséges haderő négyezer négyszáz katonája vesztette életét Normandia partjainál, és további kétszázezer a további háborúban. Erre a napra emlékeznek a hírportálok szóban (Hírsarok, Gondola, Magyar Hírlap, AP) és képekben (Life, Magyar Rádió, Reuters, Hírsarok) is. Részben a mai megemékezések képeivel, részben pedig azokkal a korhű dokumentumokkal, amelyeket többek között a magyar haditudósító, Robert Capa is készített 1944-ben az Omaha beach-en.
A francia TV5 Monde által élőben közvetített hivatalos központi megemlékezésre a partraszállás emlékhelyén, Colleville-sur-Merben az amerikai katonai temetőben került sor, a négy érintett ország vezetőinek részvételével. Barack Obama, Nicolas Sarkozy, Gordon Brown és a kanadai miniszterelnök Stephen Harper mellett jelen volt a partraszállás számos túlélője, Charles walesi herceg, illetve a kapcsolódó témájú filmalkotásaik miatt is kötődő Tom Hanks és Steven Spielberg is. A háborús hősök előtti tisztelgés katonai ceremóniával zárult huszonegy ágyúlövés majd repülő áthúzással, melynek során az amerikai F-14 raj egyik gépe az eltávozott bajtársak emlékére kivált a kötelékből.