Hír

Hír, aktualitás, érdekesség

Hír

Elbocsátja szóvivőit a BKV

“A BKV Zrt.-nél fontos szempont a nyitottság, átláthatóság és a gyors tájékoztatás. Ennek érdekében a Társaság egyszerűsíti és egyben ésszerűsíti a tájékoztatási csatornák működését. A szóvivők helyett a jövőben közvetlenül a szakmailag illetékes vezetők adnak válaszokat a média kérdéseire a Sajtóiroda közreműködésével.” – BKV sajtóközlemény a szóvivők menesztéséről

Hír

Megszűnik a Hírsarok (is)

A válság szépen tisztogat az Internetes sajtótermékek között is. Több más korábbi portál után a Pannon leányvállalata által üzemeltetett Hírsarok is az enyészeté lesz. A szerdán délelőtt született döntés értelmében a lap szeptember végéig még üzemel, aztán akárcsak a zoom.hu esetében, itt is eljön a végleges szerver lekapcsolás. Hogy a domain eddigi formájában (mint például a Zona.hu esetében), vagy egyéb módon hasznosítva, lesz-e és a korábbi anyagok részlegesen vagy egészen elérhetőek maradnak-e, arról egyelőre nincs információ.

Hír

NEM nő ma óriásira a Mars

Ma estére igérte több körlevél, hogy óriásira nő a Mars, úgyhogy talán nem árt megjegyezni, hogy több helyen, így a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján is megjelent már jó ideje, hogy a hír nem igaz. Ahogy az lenni szokott a hoax most is régi körlevél, ami újra és újra feléled, de már akkor se volt igaz, amikor megszületett. Csókoltatjuk a körlevél terjesztőket!

fotó

Google bomba a könyv piacon (is)?

Ismét jogi problémák a Google háza táján. A Google ezúttal is az EU jogszabályozáson akadt fent. A vezető Internetes kereső cég a Google Books online könyvtár vállalkozással, a Google Books-szal szeretne belépni az egyre nagyobb üzletnek számító e-book piacra. Az elektronikus könyvesbolt ezen formája azonban jelenleg összeférhetetlennek tűnik az EU szerzőjogi törvényeivel, akárcsak az Apple iTunes zeneboltjának működése körül is rendszeresek az Uniós viták.

Érdekesség

A fotográfusok hét szintje Ken Rockwell szerint

Sok apróságban egyet lehet érteni, és sokmindenben lehet kritizálni Ken Rockwell írását a fotográfusok hét szintjéről, egy valami biztos: mára már hivatalos magyar fordításban is létezik a szerző oldalán, és ország-világ szerte előszeretettel terjesztik ezt a fajta rendszertani besorolást. Természetesen sablonokból épül fel, és jobbára igazságtalan általánosítás alapján skatulyáz be mindannyiunkat. De ha épp nem rólunk ír valami rosszat, akkor szívesen egyetértünk vele. Egyébként akárcsak a horoszkópokban ebben is van némi igazság, még ha a teljes szöveget talán túlzás lenne minden helyzetben helytállónak nevezni.