Telefon töltő szabványosítás

mini_and_micro_usb_plug

Mini (balra) és Micro (jobbra) USB csatlakozó
Fotó: Mobileburn.com

Az EU bizottság hétfőn a nagyobb mobiltelefon gyártók 2010-től egységes mobiltöltők bevezetésére kötelezését vállalta. A hivatalos indoklásban az áll, hogy így akarják csökkenteni a felesleges hulladék képződést. A legtöbb szabványosítást üdvözlöm, így nekem ez a kezdeményézés is szimpatikus – bár fenntartásaim azért vannak.

Főleg az tetszik, hogy a korábban szokásosnál praktikusabb dolgot terjesztenek el. Viszont ez felveti a kérdést, hogy az iPhone sorsa mi lesz. Van ahol azt fogalmazták meg, hogy hamarosan Micro-USB csatlakozóval tölthetjük az iPhone-unkat, bár a hír erre még csak utalást sem tesz. Ráadásul az egyik legnépszerűbb, és leggyorsabban terjedő készüléke nem egyszerűen speciális csatlakozót kapott. Teljesen azonos ugyanis a csatlakozója a korábbi iPod készülékekkel, amikhez neves gyártók tucatjai terveznek kiegészítőket, köztük iPodról működő hangszórókat, hangrendszereket, sőt még autó hifit is. Ez is sejteni engedi, hogy az Apple nem fog egyszerűen beszállni az új szabványosításba, aminek kiötlői között valószínűleg csak az európához szorosabban kötődő gyártók vannak jelen (Nokia, Sony Ericsson, Siemens).

Bár azt is meg kell jegyezni, hogy a szabványok használata mindig is jellemző volt a telefon iparban, csak más gyártó más-más szabványokat részesített előnyben. Nekem például az elmúlt tíz év alatt 2 féle Nokia töltőhöz volt szerencsém, és a legutóbbinál még el is tudom képzelni, hogy azért kellett a kisebb méret, mert nem fért volna el nagyobb csatlakozó a telefonban.
Az USB bevezetését például a Motorola is próbálta elterjeszteni. Ők az akkor még (mai is)  elterjedtebb Mini USB csatlakozót választották. Ez egyébként a leggyakoribb a fényképezőgépek, videókamerák, és kártyaolvasók körében, de még a vezetékes 3G modemek is ilyet használnak. Ráadásul méretében számottevő méret különbség sincs, ami a Micro USB javára billententené a mérleget.

Egyébként egész jól kitalálták a dolgot, az első pár évben még adni fogják a töltőt a készülékekhez, de pár év múlva leszoknak majd róla, mert addigra mindenkinek lesz már megfelelő, más készülékekkel is kompatibilis töltője. Csak addigra könnyen lehet, hogy a technika túlhalad az USB-n, és mégis kénytelen lesz mindenki váltani.
A dolog másik bökkenőjének azt tartom, hogy a Reuters híradása szerint csak az adatkapcsolatra képes telefonoknál egységesítenek, vagyis a csak telefonálásra és SMS küldésre alkalmas egyszerűbb készülékek (létezik még ilyen?) kimaradnak ebből az egységesítésből. Pedig a telefonkönyv szinkronizáláshoz ezeken is jól jöhetne egy USB csatlakozó, és a töltés ugyanúgy megoldható lenne. Ráadásul nem hiszem, hogy az előállítási költségeket jelentősen befolyásolná, hogy USB, vagy más csatlakozó tölti.

Meglátjuk mit hoz a jövő, és ez a szabványosítási kezdeményezés.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!