Hír

Hír, aktualitás, érdekesség

fotó

Személyiségi jogi aggályok

Legutóbb az Index bejelentette, a görögök leállították a Goolge Street View város fotózását, aminek során az Internetes tartalom szolgáltató kamerákkal felszerelt kocsija pásztázza a várost, és felvételeket készít utca szintű város nézeti képeikhez.

Hír

Megérzés…

Nem tudom, milyen megérzés hozta, hogy pont aznap sikerült kitennem egy postot a Gattacáról, mikor leadta az AXN csatorna. Tiszta véletlenül éppen bamba fejjel bámulva magam elé kapcsolgattam a tévét, hátha találok benne valami olyat, ami jobban segíti a napi politikánál a vacsora megemésztését, és pont az utolsó pár percre – és a hozzá tartozó remek zenére – sikerült rátalálnom a filmre. Ha ezt előre tudom, akkor legalább filmajánló formájában írhattam volna meg, hogy lesz majd, tessék nézni. Mondjuk legalább már azt is tudom, hogy fogjuk ezt a csatornát. Amilyen sűrűn TV képernyő elé kerülök, már ez is komoly felfedezés.

Hír

Pár nap és utazom

Már csak néhány nap és két hétre ismét elhagyom az országot. Nem igérem, hogy erről az útról is olyan pályázaton sikerekes képekkel fogok hazatérni, mint legutóbbi blackpooli utamról, de igyekszem most is készíteni pár szép képet (a hajóroncsról is), és garantált, hogy ismét sok képpel térek haza.

blog

Műveleti terület

Egyelőre még nem publikus teszt fázisban van, de alakul a honlapom új designja (de szép szó ez). Remélhetőleg nem csak nekem fog tetszeni a végeredmény, és – szemben a rendőrségi műveleti területekkel – minél többen fogják majd látogatni is.
Igyekszem egyszerű megjelenésre, könnyű kezelhetőségre, és érdekes, látványos tartalomra törekedni. Meglátjuk, hogy sikerül ezt mind összehozni.

fotó

Egyelőre túlél a Boston Globe

A közelmúltban felröppent a hír, hogy a New York Times leányvállalataként működő Boston Globe is lehúzhatja a rolót. A lap megszűntetéséhez szükséges előzetes bejelentéseket már meg is tették, a kiadóban működő szakszervezettel azonban végül meg tudtak egyezni a tulajdonosok.

blog

Harc a spam áradat ellen

A múlt héten volt egy időszak, hogy napi szinten több tucat, sőt akár ötven darab spam is érkezett a blog kommentjei közé. Szerencsére sikerült találnom egy remek plugint, ami hatásosan kiszűri ezeket. Mióta feltettem, azóta nullára csökkent a támadások mennyisége. Bízom benne, hogy a valóban kommentelni vágyókat ez a spam szűrő – ahogy a fejlesztők ígéretében áll – nem fogja gátolni a hozzászólásban.

Hír

Fizetőssé válnak az Internetes tartamak

A világhírű média mágnás Rupert Murdoch nemrég bejelentette, hogy a média vállalkozásai által kiadott világhírű lapok, mint a Times, a Sun és más újságjainak portáljai fizetőssé válnak. A The Guardian beszámolója szerint Murdoch úgy fogalmazott, hogy az eddig ismert Internetezés korszaka véget ért, utalva a “minden ingyen van az Interneten” jelenség megváltozására. Több nemzetközi publicista is felvetette, hogy Murdoch vagy tud valamit, és új üzleti modellt készül kidolgozni, vagy megőrült, mivel már több lap, köztük a New York Times is belebukott ilyen próbálkozásaiba. Vannak ugyanakkor hosszú ideje remekül működő ellenpéldák is (különösen az üzleti világban), ahol az online előfizetés teljesen elfogadott és jól működő dolog.

fotó

Navigáció

Mivel épp egy újabb külföldi utat tervezgetek, és ismertlen helyek felkutatása során rendszeresen használom az iPhone-ba épített Google Térképet, pont azon törtem a fejem, hogy külföldön hogy találok majd oda egyik helyről a másikra. Mivel a Google térkép használata folyamatos Internet kapcsolatot igényel, ennek a használata külföldön elég költséges tud lenni, úgyhogy a határon mindig lekapcsolom a roamingot, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések.

Hír

Mű-VÉSZ-et

Fotóriporterként nem tartom magam művésznek, inkább tisztes iparos munkaként fogom fel a hírek, események történések képi ábrázolását. Persze vizuális műfajként ez a munka sem nélkülözheti az esztétikát, és a szubjektív tartalmat, a személyes véleményt sem. Igaz nehéz meghúzni a vékony határvonalat, hogy meddig esztétikus iparos munka valami, és honnantól számít magas művészetnek.