New York Times

fotó

Joao Silva harctéri sérülése

A NY Times fotóriportere Joao Silva aknára lépett Afganisztánban. Sérülései súlyosak, de túléli – és azt is megörökíti, hogy hogyan…
Sajnos a magyar sajtóban semmi nyoma a történetnek. Facebookon és Twitter OrigoFoto és néhány fotós terjeszti a magyar weben, illetve Hernádi Levente írt róla a blogján. (sajnos én nem értem rá előbb posztolni a történetet, közel egy hetet késtem vele, de van ahol ez még sajtóban is belefér az aktualitás felfogásba – én azért küzdök ellene).

fotó

Bámulatosan szép légifotók az árvízről

Bizonyos témákhoz a madártávlat a legjobb perspektíva. Sőt a légifotó gyakran remek, és szinte mindig újszerű nézőpont. Különösen igaz ez a nagy földterüpeteket érintő eseményeknél. Ilyen például az árvíz is, amit jellemzően a földről, az árvíz által súlytottak szemszögéből megmutatva ismerünk. De előfordulnak róla remek légi felvételek is.

Hír

Mától kapható az iPad Angliában

Mától kapható az angol boltokban az Apple iPad készüléke (és 9 másik országban, küztük Németország és Japán is). Ahogy a világ más tájain, itt is sok kritikusa van, de ennek ellenére hasonló sikerekre számíthat, mint az Apple termékek korábban szinte mindenhol máshol is.

fotó

Elkészült a Moment válogatás

Véget ért a hosszas várakozás, ami a globális fotózás pillanatképeinek publikálását megelőzte. A Lens Blog munkatársainak sikerült publikálható formába hozni a többezer képet, ami a kezdeményezésre érkezett, hogy láthassuk világszerte mi minden történt ugyanabban a pillanatban.

fotó

Türelem – csodás erény

A NY Times munkatársai további türelmet kérnek a nagy globális válogatás elkészültéhez. Addig is az évtized eseményeit bemutató NY Times olvasói válogatást ajánlják mindenki figyelmébe. Valami hasonlót terveznek, csak kevésbé időrendi, inkább térbeli elrendezéssel. És talán kevésbé a Google Térképre építve, mint más fotómegosztó megoldások. Nem kis feladat, de pont ez a The Moment kezdeményezés értelme szerintem.

fotó

Hány nőnek lesz ma egyszerre orgazmusa?

Ezen törte a fejét Audrey Tatou az Amelie csodálatos életének főhőseként, és a filmben arra jutott, hogy 15. Nem tudom, hogy a helyes szám vajon mennyi lehet, de én ennél többre tippelek. Minden esetre nem én voltam az egyetlen, akinek a New York Times moment kezdeményezése kapcsán Amelie jutott eszébe.

fotó

Obama tánca a világ vezetőivel

A New York Times fotóriportere, Luke Sharrett újszerű megoldást talált egy viszonylag unalmas protokoll esemény megörökítésére. Stop trükkel, álló képekből készített videót arról, ahogy Obama elnök kezet ráz a Nukleáris Biztonsági Konferenciára érkező 47 ország vezetőivel. A világ vezető nukleáris hatalmainak washingtoni találkozóján az USA elnöke jó házigazdaként fogadta, és a sajtó figyelmétől kísérve hosszú negyedórákon át üdvözölte vendégeit. Az egyébként unalmas protokoll eseményt sikerült újszerű megközelítésben megörökíteni.