fotó

fotó

World Press Photo 2008

Október 19-ig volt látható a Millenáris Fogadóban a 2008-as World Press Photo kiállítás 185 képe, melyek közt négy magyar díjnyertes munkát is bemutattak. Az idén 51. alkalommal megrendezett veresenyen Gárdi Balázs két első díjat nyert általános hír kategóriában, Afganisztánban készült képeivel, illetve Szigetváry Zsolt, az MTI külsős fotóriportere egy második díjat kapott a tavaly nyári melegfelvonuláson készített képével, amit a Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrije az év legjobb magyar hírképének választott. Berekai Judit sportriport kategóriában nyert harmadik díjat indiában készült, jógázó férfiakat ábrázoló képéért.

fotó

James Nachtwey: Világmegvált(oztat)ás

James Nachtwey a ma élő egyik leghíresebb és legelismertebb dokumentarista fotográfus, aki élete jelentős részét haditudósítóként töltötte a világ legperzselőbb területein. Végigjárta a modern kori történelem legforróbb tűzfészkeit, és képekben tudósított azok eseményeiről. Örök érvényű mondása szerint: “Szemtanú voltam, és ezek a fotók az én vallomásaim. Az eseményeknek, amiket megörökítettem sem feledésbe merülnie, sem megismétlődnie nem lenne szabad.”

Hír

Rúdtánc verseny először az Erotika kiállításon

Az Erotika Kiállításon rendezték az ország első rúdtánc versenyét, a Miss Poledance 2008-at. A rúdtánc világszerte hódító műfaját Pirner Alma igyekszik meghonosítani Magyarországon. A saját, erotikus tánciskolát működtető táncosnő korábban első magyarként nyert sztriptíz világbajnokságot, és idén sikerült tíz indulóval megrendeznie az első rúdtánc bajnokságot. Ezen a hagyományteremtőnek szánt versenyen két kategóriában (amatőr és profi) indulhattak a jelentkezők.

galéria

OlimpIKONok

Bár a hivatalos közlemény arról nem szól, hogy olimpikonjaink a készülékek mellé a hozzájuk kitalált Ikon tarifacsomagot is megkapták-e, minden esetre a címben jó poénnak ígérkezett.

fotó

Újabb memóriakártya

Nem, nem valami újabb műszaki bejelentés történt. Bár az is mindennapos, és senkit se lepne meg nagyon, ha előállna valamelyik cég egy újabb “nélkülözhetetlen” újdonsággal, ami majd “forradalmasítja” eddigi technológiáinkat. Nem lenne meglepő, hiszen az ilyen bejelentések mindennaposak, mivel egy ideje tudjuk, hogy “a piac igényt tart” az újabb memóriakártya típusokra.

Big Picture

Red Bull Air Race 2008

Idén elmaradt a már hagyománnyá vált átrepülés a Lánchíd alatt. Bár az ünnepeket felügyelő Operatív törzs engedélyezte a híd alatti átrepülést, a Red Bull mégis úgy döntött, hogy túl magas hozzá a víz szintje, és túl sok a törmelék, nem kockáztatják, hogy Red Bull feliratú repülőgép darabkák is szaporítsák.

fotó

Kecskeméti Repülőnap 2008

A hétvégén rendezik az Kecskeméti Repülőnapot. Eddig két évente volt és tavaly is megrendezték, igy idén nem kéne lennie. Azonban ebben az évben ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Magyar Légierő, így idén rendkívüli repülőnapot szerveztek. A program nem sokban tér el a szokásostól, csak most elmarad a hagyománynak számító Palik-Bochkor F1 versenyautó-Gripen vadászgép verseny, amiből egyébként sosem látszik semmi.

Hír

Villamos potló villamos

Jött egy 18-as villamos, amire felszálltam, de a vezető hangosbemondón bejelentette, ez egy villamos potló villamos. (Hát már semmi nem az aminek latszik.) Majd az alagút előtti megállónál bejelentette, hogy a Lánchíd alatt már nem megy át, mert ez a tipus nem fér el a kanyarban. Már ezt is tudjuk…

Hír

Kánikula a Szigeten

Ismét felment a hőmérséklet. Ha hinni lehet a meteorológusoknak, akkor a hétvége kicsit enyhébb lesz, de amúgy már hőség riadó van….a Szigeten feloldották az ital bevitelre vonatkozó korlátozást, vagyis nem kobozzák majd el az összes üdítőt, amit bevinnének a szigetlakók.