fotó

Saját kép

Négyhetes munkahét

“Se szeri, se száma azoknak a vállalkozásoknak, ahol a munkaadók és a munkavállalók közösen úgy döntenek, hogy bevezetik a négyhetes vagy a négynapos, vagy négy és félnapos munkahetet annak érdekében, hogy mindenkinek megmaradjon a munkája.” – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszéde a Parlamentben

fotó

Robert Capa ízelítő kiállítás

Ízelítő kiállítás látható a nemrég hazatért Robert Capa örökség képeiből a Nemzeti Múzeumban. Egyelőre a teljes hazatért anyagnak csak egy kis részét, a legismertebb képeket mutatják be az elegáns, és nem utolsó sorban ingyenesen látogatható kiállításon.

Big Picture

Nyugovóra térés Clevleys partjainál…

Talán ez jobb cím lett volna a képnek, amit végül Riverdance címmel indítottam az idei (27.) Sajtófotó Pályázaton. Talán jobb hatásosabb cím lett volna, hiszen a képen a lenyugvó nap látszik, és vele együtt végső nyughelyén a hajó, aminek a nevét kapta a fotó. Ezzel a címmel választották ki a Természet és tudomány kategória harmadik legjobbjának, így ezt a címet fogja viselni. Talán az idők végezetéig. Amiről kicsit a kép is szól: hogy lenyugszik a nap, és a hullámokkal dacoló komp se szeli többé a habokat. Igaz, ez a tudatosság nem volt mind benne, mikor a fotót készítettem. Egy kicsit más (szó)kép(zet) társítás vonzott hozzá eredetileg (a látvány mellett): a tánc.

fotó

Felbecsülhetetlen értékű kincsek

A hír oldalak és híradók jobbára egymást, meg hírügynökségeket idézve tényszerűen közlik, hogy az állam vett a Nemzeti Múzeumnak egy csomó Robert Capa képet (Napi Gazdaság/Hírsarok, Népszava, MTV híradó, HírTV, FigyelőNet, Index). A fotós oldalak többsége meg még ennyit sem közöl. Élik mindennapjaikat és újabb digitális csodákról számolnak be, elszaladva a régmúlt rendkívüli értékei mellett…

fotó

World Press Photo díjazottak

Megszülettek az ez évi World Press Photo eredmények a 2008-as év legjobb képeiből. Ezúttal nincs magyar a díjazottak között. Van viszont szokás szerint nyomor, kegyetlenség, szenvedés. Az év leghangsúlyosabb eseményei közt a Pekingi Olimpia, a Grúziai események, és a gazdasági világválság szerepelnek.

fotó

Felszerelés

Nem szeretem azt a kérdést, hogy milyen géped van. Nem szeretek sem márkajelzésekkel, sem árcédulákkal kérkedni. Ahogy azt a kifogást se szeretem, hogy azért nincs (vagy éppen azért van, bár a sikert nem szokta senki másra kenni, csak a kudarcot) jó képem, mert nem elég jó a felszerelésem.