Oltást fotózni sem könnyebb, mint megkapni – olykor a szervezés nagyobb munka, mint a fotózás

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Többek közt azért sem frissült most napokig a blog, mert azon dolgoztam, hogy lehetőségem legyen fotózni. Gyakran előfordul, hogy az előkészítés is sok háttér munkát igényel. Sőt az sem biztos, hogy a befektetett munka megtérül és eljutok vele a fotózásig. Könnyen panszkodásnak tűnhet, de a fotós munkához az előkészítés is hozzátartozik – ami szintén hajlamos akadályozni, hogy a blogra újabb bejegyzés szülessen.

A blogolás legnehezebb része…
Részletekért katt a képre!
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Nem, oltást nem kaptam, csak engedélyt, hogy fotózzam. De még ezért is sokat kellett dolgoznom. Még szerencse, hogy ránk fotósokra úgy is hat az oltás, hogy nem mi kapjuk, csak fényképezzük, hogy másoknak beadják azt.
Ez persze nem egy virológiai csoda, csak a fizetést kapom meg a fotós munkámért legalább ilyenkor, ha már szinte minden más munkát ellehetelenít a koronavírus járvány.

Napok, sőt már hetek óta sok kollégával dolgozunk rajta, hogy megörkíthessük a koronavírus elleni oltás folyamatát (van akivel együtt is, van akikkel külön-külön). Ebből a munkánkból általában még annyi sem látszik a médiában, mint az oltásból, vagy a járvány zöméből.

Törtem a fejem rajta, hogy segítség kérő felhívásként tegyem ki a blogra, hátha a ti segítségetekkel könnyebben találtam volna olyan háziorvost, aki hagyná, hogy az oltás műveletét fényképezzük nála.
Mivel úgy még inkább panaszkodásnak tűnhetetett volna és különben is megírtam már, hogy képek helyett nem lehet kifogásokat betördelni az újságba, így inkább csak azután teszem most közzé az írásomat, hogy már képeim is vannak hozzá az oltásról.

Fotót kell leadni, nem mentegetőzést!
Részletekért katt a képre!

A járvány kezdete óta nagyon sokan, nagyon sok mindent próbáltunk már lefotózni. Ezekkel is sokan töltöttünk már rengeteg időt és energiát, változó, vagy inkább elhanyagolható sikerrel. De ezekre most inkább nem térek ki ennél bővebben. Maradjunk az aktuális témánál és annál, hogy ezt most sikerült lefotózni.

Jelenleg épp a széleskörű oltás megkezdésétől hangos a magyar és a világ sajtó is. Erre kíváncsi most mindenki és ezt meg is kellene mutatnunk a tudósításokhoz. Lehetőleg frissiben, akkor, amikor kezdődik az oltás, nem napokkal vagy hetekkel később, amikor már legfeljebb történelmi kordokumentum lehet egy kép (ami szintén fontos), de aktuális tudósításhoz frissnek is kellene lennie.

Az egészségügy működésébe sem szeretnék sokkal jobban belemenni, mert összetett téma és az ókori tanmesékből már tudjuk, hogy Pandora dobozát nem szerencsés kinyitni (ironikus ezt egy világjárvány idején emlegetni ahogy a névválasztás is az egy ékszer márka számára).

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

A túlterhelt háziorvosok nyakába szakadt most az oltás feladata is. Megkapták a vakcinát és nekik kell megkeresniük, megszervezniök, beosztaniuk is, hogy mivel, mikor, hogyan oltják be a saját pácienseiket.
A sajtó pedig őket keresheti, hogy kiderítsék, kinek van vakcinája, ki mikor olt és hogy ki az, aki közülük hagyja is, hogy az oltást bemutassa a média. A páciensek személyiségi jogainak kérdése és hogy ők engedik-e, hogy kép készüljön, már csak a helyszínen vetődik fel kérdésként, azután, hogy az orvostól meg van az előzetes engedély.
Csakhogy mivel maga az oltás megtervezése, lebonyolítása is komoly munka terhet ró a háziorvosokra, kevesen nyitottak a további teherre, amit az jelent, hogy a betegeken kívül még a sajtót is odaengedjék – vagy hogy egyáltalán kommunikáljanak még velünk is erről.

Átérzem a helyzetüket, némi hasonlóságot is érzek benne. Én is jó darabig töltöttem azzal a napjaimat, hogy háziorvost kerestem, akinek van oltóanyaga és hajlandó is hagyni, hogy felvételek készüljenek róla, amint beadja másoknak. Egyiket hívtam a másik után.

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Az eredmény változó. Sokan elérhetetlenek voltak, más rövidebben, megint más udvariasabban volt elutasító. Volt, aki együttműködő volt, de vakcina készlete nem volt még belátható távolságban sem, nemhogy kéznél. Megint más benne volt a fotózásban, de aztán közbejött valami külső, vagy olykor ismeretlen ok és a fotózási lehetőség meghiúsult, vagy csak el kellett elhalasztani. Ugyan a megannyi megkeresett orvosból csak egyetlen alkalommal, de olyan is volt, aki anyagiasan állt a dologhoz: “Ha nem hoz valami lovettát, akkor nem tarthatja fel a rendelést!”. Nehéz igazán plasztikusan érzékeltetni a feladat nehézségét anélkül, hogy mélyebben mennék a részletekbe. Sajnos nem igazán adja vissza, ha csak annyit írok, nehéz volt. Nap végére teljesen elfáradtam puszta telefonálgatástól és levelezéstől, anélkül, hogy a fényképezőgépet elővettem volna. Ez a munka home office része, amivel olykor több idő megy el, mint a fotózással és amiért semmi fizetés nem jár – főleg, ha aztán még csak kép sem lesz belőle. Napokon keresztül úgy nézett, hogy az ezzel töltött egész napos kutatómunka után sem fog összejönni a fotózás és így nem lesz belőle se kép, se fizetés.

Végül sikerült lehetőséget találni és minden jól is alakult, így elkészülhettek a képek. A doktor és a páciensek is nagyon együttműködőek voltak. Aki az arcmaszk takarását nem érezte elegendőnek, annak csak a válla látszik a képeken – ennyit mindenki hagyott. Másik végletként olyan is akadt, aki közös fotót akart velünk, hogy elbüszkélkedhessen otthon a családnak, hogy még a sajtó is megörökítette, hogy beoltották. Lett miről írnom is – meg azóta időm is, hogy megtegyem. Most jöhet a következő munka szervezése. Közben azért igyekezni fogok valami másról is írni a blogon a nehézségeken kívül.

Nálatok az előkészítés munka terhe hogyan szokott viszonyulni a tényleges fotózáshoz? Írjátok meg kommentben a blog Facebook oldalán!

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!