Többszörösen is vacak ügy a kijárási korlátozás – fotós helyzet wc hiánnyal súlyosbítva

Több féle módon is újra sújtja a fotósokat a koronavírus járvány következő hulláma. Úgy is, ahogyan talán nem is nagyon hittük volna.

A koronavírus járvány második hullámában újra bevezették a kijárási korlátozást. Egyelőre csak este 8  és hajnali 5 között nem lehet kimenni. Sokaknak ez is elég sok gondot tud jelenteni, de talán ez a rendelkezések legkönnyebben túlélhető része.

Fotósként az általános rendezvény tilalom sokkal nagyobb probléma, hiszen újra elmarad szinte minden olyan rendezvény, amiket lehetne fotóznunk, hogy bevételünk legyen – na meg azok rendezőinek is. A sporteseményeket újra csak zárt kapuk mögött lehet megtartani, ez megint csak alaposan behatárolja a fotózási lehetőségeket is. Az esküvőket lagzi nélkül még meg lehet tartani. Viszont már nem csak a résztvevők létszámát korlátozzák, hanem a kormányrendelet azt is tételesen felsorolja, hogy kik vehetnek részt a szertartáson. A fotósok pedig nem szerepelnek a felsorolásban, így legálisan egyáltalán nem lehet már fotózni az esküvőket sem – hacsak nem tanúként, vagy a felsorolt rokonok valamelyikeként, esetleg illegálisan megyünk. A temetésenek csak a résztvevők létszámát korlátozták 50 főben, így ott még akár beleférhet a fotós is. A temetés fotózás viszont eleve furcsa dolog, mint arról korábban már írtam. Újra minden másnál aktuálisabbá válnak az első hullám korábbi kijárási korlátozásakor tett javaslataim, hogy mit csináljon karanténban a fotós (vagy bárki más).

Mit csináljon karanténban a fotós (vagy bárki más)?
Részletekért katt a képre!
Fotó: One zone Studio/Unsplash

Egy további probléma is felvetődött a napokban: az éttermek bezárásával megszűnt a szokásos nyilvános illemhely látogatási lehetőségek zöme is. Mivel ma a belvárosban nekem is szükségem támadt a folyó ügyek megoldására, szembesültem vele, hogy a még nyitva maradt éttermekben sem lehet már elmenni mosdóba. Sok étterem teljesen bezárt. Némelyik átváltott elviteles kiszolgálásra és az elviteles kiszolgálás funkciója megmaradt a legtöbb gyorsétteremnek és kávézónak is. Viszont a beülős, helyben fogyasztás lehetőségével együtt már a WC használatot sem engedik a vendégeknek. Valahol érthető, hogy ha nem helyben fogyasztanak, akkor a mosdóra se legyen szükség, pláne ne az étterem személyzete szenvedjen a latrina takarítással. Csakhogy akit elkap a városban a szükség, mit tud így kezdeni? A legtöbb nyitva levő üzletben nincs nyilvános, a vásárlók által látogatható mosdó. Ilyet ma szinte kizárólag a vendéglátó egységek kínálnak fogyasztó vendégeik számára. A válasz egyébként sejthető, de a Tékozló Homár cikkében megtaláltam a vonatkozó jogszabályi hivatakozást is a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 99. §-ra: amennyiben a vendéglátóhely a vendéget ülőhellyel kínálja, akkor 10 főig 1db mosdó elegendő, 10 fő ülőhely felett külön férfi, női mosdót kell kialakítani. A jelen járványügyi helyzetben pedig az a rész aktuális, hogy “Ha csak kiadóablakos kiszolgálás van, vagy úgynevezett talponálló kiszolgálás, akkor nem szükséges vendég WC.”

A fényképezőgép gyártók nagy WiFi kitolása – 16 évig nem sikerült beépíteni a vezeték nélküli kapcsolatot a gépekbe
Részletekért katt a képre!

Nekünk fotósoknak sem csak a mosdó miatt jönnek jól a kávézók és éttermek – az élelmiszer fogyasztáson kívül persze. Általában ilyen helyekre szoktunk beülni, hogy munka után gyorsan letöltsük és elküldjük az anyagainkat. Az így télen egyre hűvösebb és párás, sőt olykor akár esős időjárás miatt különösen kénylemesebb és prakitkusabb, nem utolsó sorban melegebb is, mint az utcán ügyetlenkedni egy laptoppal és kártyaolvasóval. Főleg mert még mindig nem minden gyártónak és pláne nem minden fényképezőgépnél sikerült hiánytalanul megoldania a képek gyors és egyszerű elküldését: mint arról külön is írtam, sok fényképezőgépben még mindig nincsen WiFi.

Nyilvános mosdót találni persze nem csak a fotósok számára probléma. Elég sokan dolgoznak egész nap az utcákat róva: a teljesség igénye nélkül például ételfutárok, postások, rendőrök, közterületfelügyelők, utcaseprők, taxisok és még nagyon sokan mások is. Nade, ha az éttermekben hiába van, mert most nem lehet használni, akkor a plázákon és benzinkutakon kívül vajon hol máshol van még hozzáférhető nyilvános illemhely?

Idő közben jött egy-két hasznos javaslat a wc probléma megoldására. Például van egy nyilvános illemhelyeket gyűjtő weboldal nyilvanoswc.eu címen, keresési lehetőséggel. Hasonlít a Magyar Kétfarkú Kutya Párt csak Androidon elérhető Pisi Appjához. Illetve a Fővárosi Csatornázási Művek által üzemeltetett mellékhelyeket pedig az FCSM weboldalán is meg lehet találni. A Csatornázási Művektől azt is megtudtam, hogy a járványügyi helyzetben is zavartalanul üzemelnek, mindössze négynek a nyitvatartását kellett rövidebbre venniük, hogy megfeleljenek a korlátozások által előírt 19 órás zárásnak.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!