történelem

történelem

Egy legendás fotó alapján készült szobor – ezen a napon állították fel az amerikai zászlót Iwo Dzsimán

1945. február 23-án foglalták el az amerikai tengerészgyalogosok Iwo Jima szigetét. A diadal emlékére felállították az amerikai zászlót, amiről ikonikussá vált (megrendezett) fotó készült. Ennek a történetéről – és a belőle készült Clint Eastwood és Stephen Spielberg jegyezte filmről – írtam már korábban a blogon. Emlékezzünk most az évfordulóra a fotó nyomán készült monumentális szoborról készült képemmel.

Érdekesség

Az összes amerikai elnök fotósai – ma van az elnök napja

Az USA egyik nemzeti ünnepe az Elnök napja (President’s day). Mostanában többször is foglalkoztam az elnökkel, leginkább Joe Biden beiktatásának fotózása, illetve az új elnöki fotós stáb kapcsán is. Gondoltam az ünnephez is illik és érdekes lehet megnézni azt is, hogy milyenek voltak a különböző elnökök hivatalos portréi, na meg persze, hogy kik voltak az azokat készítő fotósok.

Érdekesség

Vajon mennyit csúsztatott Robert Capa?

Történészek, újságírók és egyéb szakértők csoportja vitatja Robert Capa történeteinek igazságtartalmát. A legendás életműben nagyon sok mindent megkérdőjeleznek, de vajon kiderülhet-e az igazság 76 év távlatából és számít-e egyáltalán, hogy az esetleg kiábrándító igazságot ismerjük, vagy egy lelkesítő hazugságot ünneplünk?