marketing

Érdekesség

Kis gép egy nagy sportoló (nagy) kezében

A Samsung leszerződtette Usain Bolt jamaikai futó olimpikont, hogy ezentúl vele reklámozzák legújabb fényképezőgépeiket.
A népszerű sportolót már többször is láttuk fényképezőgéppel a kezében. Általában futóversenyei után kért fényképezőgépet az őt megörökítő profi sportfotósoktól, amit a legutóbbi eszköz tulajdonosa a Londoni Olimpia után (kicsit kalandos körülmények között) elárverezte a gépet.

fényképezőgép

Marketinggel támogatott 1DX firmware javítás

Elkészült a firmware frissítés, ami az 1DX legfőbb hibáinak tartott problémák megoldását célozzák. F8-as blendéjű objektívek is működni fognak a Canon zászlóshajóval és folyamatos AF mellett piros színnel fog megjelenni az élességállító mező – ez azt jelenti, hogy sötétben látszani is fog ezentúl.

Hír

Kezdenek megszűnni a nyomtatott lapok

Az online lap még mindig gyakran szitokszónak hat, miközben az elért közönség arányai már rég megfordultak. Az első nagy lapok nyomtatásának megszűnése talán változtat majd a tendencián.
De hogy a Newsweek lesz-e az első nagy lap, ami eltűnik az újságos bódék polcáról, az még nem biztos.

fotó

Számháborút nyer a törpegép

Ilyen címmel érkezett a Samsung legújabb bridge gépének bejelentéséről szóló hír. De hogy ennek mi értelme? Nem szeretek kompakt gépekkel foglalkozni, nem is nagyon teszem, és a számháború is inkább idegesít, mint érdekel, de nehéz mellette elmenni szó(kép) nélkül.

fotó

Dübörög a számháború

A Nikon távolról sem hagy fel a megapixelek számháborújával. Sőt most rádob még egy lapáttal. 24 megapixeles felbontással jelentették be a legújabb belépő szintű gépüket a Nikon D3200-at. Már az amatőr gépük is ver minden eddigi Canon zászlóshajót, érdekes helyzetbe hozva ezzel a fő versenytársat, és talán minden eddiginél jobban kiélezve a Canon vs Nikon szembenállást.