Hír

Hír, aktualitás, érdekesség

Big Picture

A tánc világnapja

A tánc világnapját a Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlésének kezdeményezésére 1982-ben ünnepelték először abból az alkalomból, hogy 1727-ben ezen a napon született Jean G. Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet megújítója.

fotó

Egy könyvkiállítás könyvei

Immár harmadik kiadását éli Robert Capa: Kissé elmosódva – emlékeim a háborúból című önéletrajzi kötete a Park Kiadó gondozásában. A legutolsó kiadás a közelmúltbeli Capa Elő-kép kiállításra jött ki, némiképp átdolgozott külsővel.

fotó

Megszűnik a zoom.hu

Egy az Indexen megjelent hír szerint egy hírportállal kevesebb küzd majd a magyar online média piacon. A konkurensnél megjelent hír szerint a Zoom.hu tulajdonosa, bejelentette, hogy a szerkesztőségben szerdán befejeződik a munka, és éjjel lekapcsolják a hírportált.

fotó

Overdose

A veretlen csodaló hatalmas sikert ért el, és azzal, hogy 12 futamból 12 győzelmet aratott, rászolgált a népszerűségre, melynek révén szinte naponta kerül címlapra. Sőt már nem csak itthon, de olyan világhírű lapokban is, mint a New York Times, vagy az International Herald Tribune. Hogy mindkét címlapon ugyanaz az MTI fotó szerepel, nem más mint a hírügynökségek működésének egyik jellegzetessége, és a sors fintora, hogy mindkét világlap ugyanabból a hírügynökségi kínálatból választotta ki a címlapfotót.

Hír

A világ leghülyébb reklámja…

Elkészült a világ leghülyébb reklámja. Nem csak azért tartom hülyének, mert egy fél világnyi előnnyel induló operációs rendszert próbálnak hirdetni, hanem mert miközben azt hiszik, hogy a Microsoft Windows operációs rendszeréről szól a reklám, valójában egy Sony laptopot hirdetnek.