Egy könyvkiállítás könyvei

0904230907cva

Immár harmadik kiadását éli Robert Capa: Kissé elmosódva – emlékeim a háborúból című önéletrajzi kötete a Park Kiadó gondozásában. A legutolsó kiadás a közelmúltbeli Capa Elő-kép kiállításra jött ki, némiképp átdolgozott külsővel.

A korábbi kötethez képest kicsit kisebb alakú lett (könnyebben elfér a fotós táskában ,-)), és új borító képet kapott. Talán a közös cím miatt a régi címlapfotó – egy kép a Kissé elmosódva sorozatból – jobban illik a könyv címéhez. Az új címlap Capa közismert portréjával viszont talán jobban illik a könyv témájához, hiszen a remek találékonysággal megfogalmazott sorokkal Capa életébe, hétköznapjaiba és gondolataiba nyerhetünk bepillantást. Érdemes megemlíteni hogy Capa talán még annál is jobban írt, mint ahogyan fényképezett, márpedig a világ legismertebb, és legelismertebb háborús fotóriportere kapcsán ez nem kis szó. Még akkor sem, ha Hemingway kortársa, és barátja volt is.

A Budapesti Nemzetközi könyvfesztiválon sok más könyvvel együtt kedvezményesen megvásárolható. Mint a kiadótól megtudtam, a Capa előkiállításon jól fogyott, és talán ennek hatására is, remélhetőleg a közelgő nagy Capa kiállításra megjelenik az amit Egy orosz napló címen John Steinbeck és Robert Capa közösen készített 1948-as Oroszországi utazásukról. Aki még nem olvasta Capa könyvét, feltétlenül tegye meg! A nyáron nyíló fotókiállítás élvezetéhez, és értékeléséhez is rengeteget hozzá tud adni, túl azon, hogy remek szórakozás még azoknak is, akit esetleg a képek, nem is annyira édekelnek.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!