fotó

fotó

Sajtófotó pályázat 2009 – kiírás

Pár napja megszületett a 2009 évi Sajtófotó Pályázat hivatalos kiírása, a mai naptól pedig már lehet regisztrálni pályaműveket a pályázat hivatalos honlapján. Ez az oldal is komoly változáson esett át. A kiíró szakmai testület szakít a korábbi évszámozott domain címekkel. Az eddigi, évente változó címek helyett – remélhetőleg tartósan – a www.sajto-foto.hu címet fogják használni, ahonnan továbbra is elérhetőek maradnak az előző évek pályázatai is.

fotó

Kis vállalkozás lesz a sajtó jövője!?

A Médiablog nemrég Jeff Jarvis szavait idézve azt írta, hogy Az újságírásban a jövő a vállalkozóké. A gondolat és az eszmefuttatás helytálló, de azért nem árt egy-két dolgot figyelembe venni ezzel kapcsolatban. Például, hogy már most is jelentős részben kis vállalkozások és egyéni vállalkozók dolgoznak a médiában (akár csak a gazdasági élet legtöbb szintjén). Van aki kényszervállalkozásba kényszerülve, kiszervezett belső alkalmazottként, van aki hivatalos külsősként, vagy kisebb-nagyobb rendszerességgel bedolgozó szabadúszóként.

fotó

Becsukódik a Fotós Szem…

Mint azt utolsó előtti számának vezércikkében a főszerkesztő Vince Mátyás közzéteszi, vége a Fotós Szemnek. Három évfolyam, és összesen tizenkét lapszám (plusz egy próbaszám) után megszűnik az egyetlen lap, ami kizárólag hírképek és képaláírásaik segítségével mutatta be az elmúlt három hónap történéseit. A Magyar Távirati Iroda kiadásában megjelent negyedéves folyóirat januárban utolsó alkalommal jelenik majd meg, hogy lezárja utolsó negyed éves ciklusát, és egyúttal harmadik – utolsó – évfolyamát is. Korábbi számai az Interneten megrendelhetőek.