Sajtófotó pályázat 2009 – kiírás

SF_2009_smallPár napja megszületett a 2009 évi Sajtófotó Pályázat hivatalos kiírása, a mai naptól pedig már lehet regisztrálni pályaműveket a pályázat hivatalos honlapján. Ez az oldal is komoly változáson esett át. A kiíró szakmai testület szakít a korábbi évszámozott domain címekkel. Az eddigi, évente változó címek helyett – remélhetőleg tartósan – a www.sajto-foto.hu címet fogják használni, ahonnan továbbra is elérhetőek maradnak az előző évek pályázatai is.

A kiírás néhány részletében eltértek a korábbi évek gyakorlatától. Így például a pályaművek nagy felbontású változatát csak a továbbjutóknak kell beküldeni, a zsűrizés utolsó fordulója pedig teljesen zártkörű, ezért a végeredmény csak a hivatalos eredményhirdetéskor derülhet majd ki.
Komoly újítás a pályázat lebonyolításában, hogy a döntéshozó testület komoly vérfrissítést kapott. Idén két külföldi fotóriporter is ül az ítészek között. Jan Sibik Csehországból, Sam Stewart pedi az USÁ-ból érkezve színesíti a zsűri értékrendjét. A zsűri elnöke Horváth Péter fotóriporter, képszerkesztő, aki mellett a hazai szakmát képviseli Czagány Balázs, Hajdu András, Horváth M. Judit, és Pörneczi Bálint.

A XXVIII. Magyar Sajtófotó-pályázat kategóriái nem változtak az előző évhez képest, a pályaművek feltöltésére a www.sajto-foto.hu weboldalon keresztül van lehetőség 2009. december 05-től 2010. január 05-én 24-óráig.

Kategóriák:

  1. Hír-eseményfotó (egyedi)
  2. Képriport (sorozat)
  3. Emberábrázolás-portré (egyedi)
  4. Emberábrázolás-portré (sorozat)
  5. Művészet (egyedi)
  6. Művészet (sorozat)
  7. Sport (egyedi)
  8. Sport (sorozat)
  9. Természet és tudomány (egyedi)
  10. Természet és tudomány (sorozat)
  11. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)
  12. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat)
  13. Bulvár, humor, zsáner (egyedi vagy sorozat)

Részletes kiírás megtalálható a www.sajto-foto.hu weboldalon.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!