fotó

fotó

Fotós leépítés a Washington Times-nál

Kilenc fotóriporterét bocsátja el a Washington Times szerkesztősége a PDN értesülései szerint. A lapnál számítottak a leépítésre, mivel más rovatokból is távozni kényszerültek, de az mindenkit meglepett, hogy a teljes állományt elbocsátják. Mivel a kilenc fotós távozásával senki sem marad a lapnál, az elbocsátottak között van Janet Reeves is, aki korábbi munkahelyén a Rocky Mountain News-nál 2000 és 2006 között három Pulitzer-díjat nyert a lapnak. A távozó kollégák elmondása szerint mindössze két képszerkesztő állását kímélte meg a vezetés, képanyaguk pedig ezentúl a hírügynökségek kínálatára korlátozódik majd.

fotó

26 gigapixel panoráma Drezdáról

Mint a FotoVilág beszámolt róla, Drezdában készült el a világ (eddigi) legnagyobb felbontású panoráma fotója. A körpanoráma (nem teljes) a helyi Sachsische Zeitung kiadójának tetejéről készült. A használt felszerelés a népszerű Canon EOS 5D mark II-re épült, és egy Canon EF 400/5,6 teleobjektívre, hogy a legapróbb részletek is minél jobban kivehetőek legyenek. A technológia valódi különlegességét a Dr. Clauss által készített Rodeon fej jelenti, ami lehetővé teszi, hogy a rászerelt fényképezőgépet a vezérlő laptoppal akár 72 ezer lépésben körbeforgassa 360 fokot, vagyis teljes gömbfelületet körbefotózva. A 8 kg tömegű szerkezetet egy Berlebach faállványra szerelték, hogy a komoly hidegben is stabilan álljon a háztetőn, mivel a nagy felbontású képek kiírása miatt a folyamat elég hosszúra nyúlt. A szoftver vezérelt szerkezet 1655 darab 21 megapixel felbontású képet készített a művelet 172 perce alatt, amik mintegy 100 gigabyte-ot foglalnak.

fotó

Lezárult a Sajtófotó pályázat

Ma délben lezárult a Magyar Sajtófotó Pályázat képfeltöltése. A végeredmény 535 pályázó, 5384 pályamű, és összesen 12491 db fotó. Most már tényleg vége a pályázat leadásnak, jöhet az előselejtezés, majd a Fotoklikk oldalán közvetített online zsűrizés, és márciusra kiderül, kik lesznek az idei nyertesek.

fotó

Hogyan NE fotózzuk eladó lakásunkat

Az Urbanisa blog talán minden szándékosság nélkül, mégis szinte állandó rovatként indított sorozatot arról, hogy Milyen fotókat ne tegyünk fel lakáshirdetéshez. A kritikát nem nélkülöző észrevételek mindegyike triviálisnak tűnik. De a jelek szerint mégis csupa olyasmiről van szó, amiket mégis el kell mondani az embereknek.

blog

Elkészült az új honlapom

Az újév első híreként egy bejelentés az új honlapomról. Vannak, akik már a készítés során is közreműködtek, teszteltek, hibát kerestek és véleményeztek, vannak akik azóta látták, mivel egy ideje már elérhető, csak eddig kevésbé publikáltam. Minden esetre a hivatalos bejelentése eddig váratott magára, azt hiszem, eljött az ideje. Remélem, hogy azért akad még olyan, aki eddig nem látta, és most megnézi: Völgyi Attila fotóriporter honlapja.

fotó

Visszaemlékezés: 2009 képekben

Ha már fotó, blog, visszaemlékezés és újév, akkor ideje előállni egy válogatással a válogatásokból. Íme egy csokor a különböző fotó szerkesztőségek 2009-es évi, és az évtizedet átfogó sajtófotó válogatásaiból. A teljesség igényével, mégis hiányosan. A hivatkozás lista sajnos valószínűleg biztosan nem teljes, ha valaki talál még hasonló sajtófotó válogatásokat, ami innen kimaradt, az jelezze kommentben!