Szerzőjogi hülyeség terjed a Facebookon – inkább ezt terjesszétek butaságok helyett!

Frissítés: Elon Musk megvette a Twittert és ez újraindított a korábban Facebookon terjedő butaságot, de a Twitteren ugyanúgy butaság marad!

Évek után ismét újra terjed egy Facebookos jogi átverés. Legalább 2012 óta köztudott, hogy átverés, de még értelmes emberek is képesek gondolkodás nélkül megosztani, pedig semmi értelme. Ismerjétek meg a valóságot és hogy mivel tehettek tényleg hasznosat!

A bejegyzés utólag frissült a hoax 2020-as változatával is, aminek már koronavírus járványhoz igazított változata is született.

A most újra terjedő hülyeségről az Urban Legends már 2012-ben, az Index csak 2014 decemberében írta meg, hogy átverésről van szó. Persze angol nyelveterületen is sokan írtak róla (Gawker, Snopes, USA Today, BBC, stb). Az üzenet jobbára ugyanaz és ugyanannyira nincs neki semmi alapja sem, mégis egyre több embert bepaliznak vele. Pedig nem ártana csak egy kicsit elgondolkodni megosztás előtt.

Képtolvajok alaptalan mentségei
Részletekért katt a képre!
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Ez a becsapás terjed magyarul:
“2015. január 7-től nem adok a Facebooknak, vagy a Facebookkal kapcsolatban álló jogi partnernek engedélyt a mind múlt-, és jövőbeli képeim, adataim, vagy bejegyzéseim használatára.
Ezzel a kijelentéssel felszólítom a Facebookot, hogy szigorúan tilos közzétennie, lemásolnia, vagy bármilyen más ellenem irányuló intézkedést végrehajtania ezen profil privát és bizalmas adatai alapján!!!
A titoktartás megszegését a törvény bünteti (UCC 1-308-11 308-103 és Római Statútum).
Megjegyzés: A Facebook mostantól egy nyilvános szerv. Minden tagnak ki kell raknia egy ilyen bejegyzést. Ha szeretnéd, lemásolhatod ezt a verziót.
Ha nem teszed legalább egyszer közzé, akkor ez lényegében engedélyezi a képeid és adataid használatát. NE OSZD MEG. MUSZÁJ, lemásolnod és kiraknod sajátként a profilodra”

2016, majd 2017 év elején frissített dátummal, de azonos tartalommal újra útjára indult jobbára ugyanaz a körüzenet. 2019, majd 2020 és 2021 elején is megint felütötte a fejét, bár úgy látom, egy  ideje már kihagyják belőle az évszámot, hogy kevesebb gond legyen vele, mikor később újra hasznosítják…

Képet beágyazni szabad, lopni nem!
Részletekért katt a képre!
Fotó: Luke van Zyl/Unsplash

Teljesen alaptalan
Mivel mások már megírták, nem fejtem ki részletesen, csak röviden összegzem, hogy a Facebook szabályzatában (olvassátok el a kivonatos magyarázatot, ha a teljes változat túl hosszú volna) nem is az áll, ami ellen ezzel a szöveggel tiltakoztok.

Mindig olvassátok el a szerződéseket!
Részletekért katt a képre!
Fotó: rawpixel/Unsplash

Persze ettől még tiltakozhattok, csak értelme nincs. Pláne egy Facebook bejegyzésben, amit még az ismerőseitek se olvasnak el, nemhogy a Facebook. Jognyilatkozatokat a felhasználói szerződés elfogadásával tesztek. Ráadásul miután elfogadtátok ugyanúgy érvényes a jognyilatkozatotok, akár elolvastátok, akár nem. Szóval talán inkább olvassátok el, mielőtt olvasás nélkül leokézzátok. Egyébként is mindig olvassátok el a szerződéseket, mielőtt elfogadjátok őket – különösen azelőtt, hogy tiltakozni akartok a tartalma ellen. Utólag a már elfogadott szerződésen nem tudtok változtatni – pláne nem egy ilyen poszttal.

Netes fotók szerzői jogkezelési reformja
Részletekért katt a képre!

A Facebook ráadásul nem csak a szabályzatban garantálja a szerzői jogok védelmét, hanem egyre komolyabb lépéseket is tesz ezek védelme érdekében. Bírósági ítéleteket is befolyásoló nyilatkozatot tettek róla, hogy nem csak a megosztott képek lementéséhez, de még a beágyazásukhoz is engedély szükséges a képek készítőjétől. Továbbá komoly szerzoi jog kezelő felületen dolgoznak, hogy a jogtulajdonosok minél hatékonyabban védhessék meg alkotásaikat a visszaélésektől.

Nem ér semmit – vagy mégis?
Valaki szerint ezek a posztok egyedül csak arra jók, hogy megtudjuk, kit érdemes törölni az is erőseink közül, hogy később majd más baromságokat se lássunk tőle. Leg találóbbnak az Urban Legends hasonlatát érzem:

“Kábé olyan hatékonyságú ez, mintha valaki ajtóra ragasztott post-iten jelezné a hatóságoknak: lakására nem vonatkoznak a magyar állam törvényei.”

– vagy akár a fizikáé…

Mindig ki kell írni a fotós nevét!
Részletekért katt a képre!
Fotó: Alexander Sinn/Unsplash

Van viszont, ami segíthet
Ha már fontosnak érzitek a szerzői jogokat (nagyon helyesen), különösen a saját képeitek szerzői jogait, akkor inkább az alábbiakat ezt írjátok ki a Facebook-ra, hátha ennek tényleg lesz is valami pozitív hatása:

“Mindenki írja ki a neten megosztott képek alá, hogy ki készítette – különösen, ha én voltam az! Nem csak azért, mert a szerzőjogi törvények szerint kötelező, hanem mert így illik.
Olvasd el és ezt oszd meg! -> https://blog.volgyiattila.hu/?p=34458

Nem elég csak kiírni a fotós nevét – engedély is kell tőle a kép használatára
Részletekért katt a képre!
Fotó: Iheb AB/Unsplash

Persze akár a link nélkül is megoszthatjátok, úgy is majdnem ugyanolyan hatásos lehet. Belemehetnék abba is, hogy a névfeltüntetéssel együtt is még mindig lehet illegális a kép használata, ha nincsen rá engedélyed; hogy engedély nélkül fel se tölthetnél képet a Facebookra és hogy a Facebookon már a fotós által közzétett képet megosztani illene, nem lementeni és újra feltölteni. De inkább maradjon a Facebook poszt tömör és velős, a többit meg elolvashatja itt, aki veszi a fáradtságot.

https://unsplash.com/photos/GJao3ZTX9gU

Védjétek meg jogaitokat a jogvédőktől!
Részletekért katt a képre!
Fotó: Cytonn Photography/Unsplash

Védjétek meg a szerzői jogaitokat!
Ha már annyira védeni akarjátok a szerzői jogaitokat (egyébként nagyon helyesen), akkor értelmes lépéseket tegyetek. A kiterjesztett közös jogkezelés tényleg lehetőséget ad rá, hogy a beleszólásotok nélkül használják a képeiteket. Ez ellen pedig a szerzői jogi törvény is lehetőséget ad nektek, hogy tiltakozzatok. Szóval ha azt akarjátok, hogy a tudomásotok és beleszólásotok nélkül ne használhassák a képeiteket, akkor mindenképp érdemes kijelentkezni a kiterjesztett közös jogkezelésből. Ennek ráadásul elég szigorú határideje van (amit már többször lekéstetek). Erről szóló írásomban részletesen olvashattok róla (a jogkezelő szervezet ellenvéleményével együtt). Érdemes minden fotósnak elolvasnia!

Praktikus tanácsok a közösségi médiához
Részletekért katt a képre!
Fotó: William Iven/Unsplash

Netezzetek tudatosan!
A szerzői jogok mellett sok más dologra is érdemes odafigyelni netezés közben. Ezekről külön gyűjtést készítettem, hogy ne itt terheljelek vele titeket! Érdemes azt az írásomat is elolvasnotok!

Cikkek a Facebook szerzőjogi hoaxról:

A Facebook szabályzat fordítása (forrás Dr. Lévai Imre):

“Tartalom és információ megosztása

Az összes tartalomnak és információnak, melyeket közzétett a Facebookon, Ön a tulajdonosa, az adatvédelmi és az alkalmazásbeállítások segítségével szabályozhatja azok megosztását.

Továbbá:
A szellemi tulajdonjogok hatálya alá tartozó tartalmak vonatkozásában, mint a fényképek és videók (IP tartalom) – az adatvédelmi és alkalmazásbeállítások figyelembe vétele mellett – különösen az alábbiakhoz adja hozzájárulását: nem kizárólagos, átruházható, allicencbe adható, jogdíjmentes, az egész világra érvényes licencet nyújt részünkre bármely Ön által közzétett, vagy a Facebookkal kapcsolatos, szellemi tulajdont képező tartalom felhasználásához (IP Licenc). Ez az IP Licenc megszűnik, ha szellemi tulajdont képező tartalmát vagy felhasználói fiókját törli, kivéve ha az Ön által közzétett tartalmat másokkal megosztotta, akik azt nem törölték.
Ha szellemi tulajdont képező tartalmat töröl, az egy számítógép lomtárának kiürítéséhez hasonló módon történik. Azonban tudomásul veszi, hogy az eltávolított tartalom egy ésszerű időtartamon belül biztonsági másolatokban tárolódhat (de mások számára nem lesz elérhető).

Ha a Nyilvános beállítás használatával tartalmat vagy információt tesz közzé, azzal bárkit – beleértve a Facebookra be nem jelentkezett embereket is – képessé tesz arra, hogy hozzáférjenek az adott információhoz és azt felhasználják, valamint Önhöz társítsák (például nevét és profilképét).
A Facebookkal kapcsolatos visszajelzéseit vagy más javaslatait minden esetben köszönettel vesszük, de tudomásul veszi, hogy azokat bármilyen térítésre vonatkozó kötelezettség nélkül felhasználhatjuk (hiszen ezek megtételére nem köteles).”

A körlevél egyik angol változata:

“Due to the fact that Facebook has chosen to involve software that will allow the theft of my personal information, I do declare the following: on this day, November 28,2014, in response to the new Facebook guidelines and under articles L.111, 112 and 113 of the code of intellectual property, I declare that my rights are attached to all my personal data, drawings, paintings, photos, texts etc… published on my profile. For commercial use of the foregoing my written consent is required at all times. The contents of my profile include private information. The violation of my privacy is punished by the law (UCC 1 1-308 – 308 1 -103 and the Rome Statute).”

Egy másik angol változata:

“In response to the new Facebook guidelines I hereby declare that my copyright is attached to all of my personal details, illustrations, comics, paintings, professional photos and videos, etc. (as a result of the Berner Convention). For commercial use of the above my written consent is needed at all times!

(Anyone reading this can copy this text and paste it on their Facebook Wall. This will place them under protection of copyright laws. By the present communiqué, I notify Facebook that it is strictly forbidden to disclose, copy, distribute, disseminate, or take any other action against me on the basis of this profile and/or its contents. The aforementioned prohibited actions also apply to employees, students, agents and/or any staff under Facebook’s direction or control. The content of this profile is private and confidential information. The violation of my privacy is punished by law (UCC 1 1-308-308 1-103 and the Rome Statute).

Facebook is now an open capital entity. All members are recommended to publish a notice like this, or if you prefer, you may copy and paste this version. If you do not publish a statement at least once, you will be tacitly allowing the use of elements such as your photos as well as the information contained in your profile status updates.”

Kiegészítés: A 2015 elején Facebook szerte becsapott áldozatokat gyűjtő átverés a következő években is újra előkerül és az emberek újra elkezdik terjeszteni. Te se habozz megosztani velük ezt a bejegyzést, hogy okulhassanak hibájukból!

Inkább ezt a cikket terjesszétek butaságok helyett!

2020-ban alig valamivel a Korona vírus mögött lemaradva ismét terjedni kezdett szinte ugyanaz a Facebook hoax is, de most egy picit más formában. Ebben kerülik a jogi szakzsargont és egyszerűbb nyelvezettel fogalmaznak. Abból pedig, hogy használati utasítást is addnak a copy+paste okostelefonos kivitelezéséhez, sejthető, hogy első sorban a net használatban járatlan idősebbeket célozzák az átveréssel. A most terjedő hoaxszal ugyanúgy egy Facebook poszttal próbálják felülírni a felhasználói szerződés elfogadásával kötött megállapodást – nehogy az megengedjen olyasmit, amit amúgy se tartalmaz. Persze, aki a jogforrásoknak nem néz utána, csak megoszt, illetve másol, annak az ész érvek mellékesek. Bizony én is láttam már ezt az üzenetet táltos, sámán, sőt bútorkereskedő, operatőr és life-coach oldalán is, akkor biztos igaz – hát nem!

Íme a 2020-as Facebook jogfosztási hoax, vagy ha úgy tetszik FBHOAX20:

“Ne felejtsd el: holnap elindul az új Facebook-szabály, amelyen felhasználhatja fényképeidet. A határidő – ma! Ezt fel lehet használni veled szembeni bírósági eljárásban. Minden, amit valaha írtál, ma nyilvános lesz, beleértve a törölt üzeneteket is. Csak egy egyszerű másolás és beillesztés, biztonságos.

Nem adom a Facebooknak vagy a Facebook tagjainak engedélyét képek, információk, üzenetek vagy hozzászólásaim felhasználására a múltban és a jövőben sem. Ezzel a nyilatkozattal értesítem a Facebook-ot, hogy szigorúan tilos másolni, megosztani vagy bármilyen más intézkedést hozni velem szemben a profil és / vagy annak tartalma alapján. A profil tartalma privát és bizalmas információ. A magánélet megsértését törvény büntetheti. A Facebook minden tagjának célszerű elküldenie ezt a feljegyzést.

Ha tetszik, másolhatja és beillesztheti ezt a verziót. Ha legalább egyszer nem tesz közzé nyilatkozatot, akkor a képek és a profil állapotfrissítéseiben szereplő információk hallgatólagosan engedélyezettek. NE ossza meg. Másolás és beillesztés.

Az új algoritmus ugyanazt a néhány embert választja – mintegy 25 -, akik olvasni fogják az Ön üzenetét.

ezért:
Tartsa az ujját ezen a poszton, és az “másolat” megjelenik. Kattintson a “másolás” gombra. Ezután lépjen az oldalára, indítson el új üzenetet, és írja be az újjat az üres mezőbe. Megjelenik a “Beillesztés” elem, kattintson a Beillesztés gombra.
Ezt tanacsolják a Facebookozók, hát így tettem.Vagy igen vagy nem de biztos ami biztos kirakom”

A hoax 2020 végi változatában már a COVID-19 koronavírus járvány is megjelent:

A Covid 19 körüli zűrzavarban
Ne feledjétek, hogy holnap kezdődik az új Facebook szabály, amely szerint a fényképeitek felhasználhatják. Ne feledd, hogy ma van a határidő!!! Használható perekben ellened. Minden, amit valaha posztoltál, mától nyilvánossá válik – még a törölt üzenetek is. Semmibe sem kerül egy egyszerű másolat és bejegyzés, jobb félni, mint megijedni.
NEM ENGEDEM A Facebooknak vagy a Facebookhoz kapcsolódó entitásoknak, hogy a múltból és a jövőből származó fényképeimet, információimat, üzeneteimet vagy bejegyzéseimet használja Ezzel a kijelentéssel értesítem a Facebookat arról, hogy szigorúan tilos bármilyen más ellenem ezen a számlán és / vagy tartalma alapján nyilvánosságra hozni, lemásolni, terjeszteni vagy bármilyen más intézkedést megtenni. A profil tartalma privát és bizalmas információ. A magánéletem megsértése törvényesen büntethető.
MEGJEGYZÉS: ” A Facebook ” mostantól egy nyilvános egység. Minden tag tegyen közzé egy ilyen üzenetet.
Ha szeretnéd, lemásolhatod és beillesztheted ezt a verziót. Ha nem teszed közzé legalább egyszer a nyilatkozatot, csendben engedélyezed a fényképeid használatát, valamint a profilod állapotfrissítéseiben szereplő információkat. Nem ” megosztás ” hanem ” másolás+ illesztés “!
Az új algoritmusuk ugyanazt a néhány embert választja ki – körülbelül 25-et – akik elolvassák a bejegyzéseidet
Következésképpen:
Tartsd lent az ujjad bárhol a bejegyzésben, és a ” másolat ” fel fog bukkanni. Kattints a ” másolatra “. Aztán menj az oldaladra, kezdj egy új bejegyzést, és tedd az ujjad bárhová az üres mezőn. A paszta fel fog bukkanni és rákattint.
Ez megkerüli a rendszert.
NEM engedem, hogy a Facebooknak bármit is megoszzon, amit feltettem a weboldalukra. FÉNYKÉPEK, JELENLEGI VAGY MÚLT, BEJEGYZÉSEK, TELEFONSZÁMOK VAGY EMAILEK… Abszolút semmi sem használható semmilyen formában az írásbeli engedélyem és a szóbeli tartalom nélkül.
Nem engedem !

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!