Elkedzték közzétenni a hivatalos Fehér Házi fotó archívumban a Biden elnökség első hetében készült képeket. Egyúttal arra is fény derült, hogy mivel fotóznak az új elnök emberei. Canon, Nikon, Sony és Leica is akad az elnöki arzenálban.
A jelek most még nem teljesen egyértelműek, hogy biztos következtetéseket lehessen levonni, de nagyon úgy fest, hogy a Fehér Ház Canonról Sonyra váltott – akárcsak nemrég az AP hírügynökség is megtette. Annyi viszont egészen biztosan kijelenthető, hogy MILC-re váltottak a DSLR-ről.
Korábban írtam a Fehér Ház hivatalos Flickr fotó archívumáról és hogy akkor még nem voltak benne képek Joe Biden elnökségéről. Minden nap nem néztem, mert akadt más dolgom is, de azért időnként ránéztem, hogy megjelentek-e már képek és tegnap láttam először, hogy felkerültek az oldalra. Mivel a legutóbbi kép is két hetes az albumban, nem csak az kérdés, hogy vajon mikor frissül újra a gyűjtemény, hanem az is, hogy vajon mennyire fogják naprakészen tartani azt. Minden esetre kíváncsian várjuk az újabb képeket és a fejleményeket is.
A publikált képekből a képeken látható eseményeken túl is elég sok érdekes információt meg lehet állapítani. Az elnök már jó egy hónapja megnevezte hivatalos fotósát, most azonban a többi vele dolgozó fotós nevei is kiderültek. Sokak számára talán ennél is érdekesebb lehet az, hogy milyen eszközökkel dolgozik az elnöki fotós stáb. Mivel (szemben Trump elnök csapatával) a feltöltött képek EXIF adatait meghagyták, így erre a rejtélyre is fény derült. Úgyhogy már nem csak a Fehér Ház alkalmazásában álló fotósok neveit tudjuk, hanem azt is, hogy milyen gépekkel dolgoznak.
Nem vagyok nagy híve annak, hogy a képek technikai adatait bújjuk és azokból messzemenő következtetéseket vonjunk le, főleg, ha az adatok és következtetések valós értelmezési tartományát sem ismerjük. De ha már rendelkezésre állnak ezek az adatok, akkor néhány megfigyelést most mégis érdekes lehet tenni ezek kapcsán – főleg a megfelelő kiegészítésekkel, hogy könnybebb legyen az adatokkat helyén kezelni.
Ők fotózzák az elnököt
Jelenleg 72 kép látható Biden elnök január 20-ai beiktatásától az elnökség első hetében történt diplomáciai és sajtó eseményekről. Az eddig közölt képeket hét fotós jegyzi. A képek többségét a hivatalos (vezető) fotósként már jóval korábban megnevezett Adam Schultz, valamint Lawrence Jackson és Chandler West jegyzik. Valószínűleg ők lesznek az állandó Fehér Házi hivatalos fotós stáb tagjai.
Hármukon kívül a beiktatás napján készült képek között megjelenik még az Obama beiktatás ikonikus képét készítő Chuck Kennedy, aki most is elkészítette jellegzetes távvezérelt fotóját az elnöki eskütételről, illetve még néhány másik, valószínűleg szintén távvezérléssel készült képe is megtalálható az oldalon. Közzétették továbbá néhány nagyon látványos képét a Fehér Ház körüli tüzijátékról is.
Rajta kívül a nagy nap különböző eseményein fényképezték még az elnököt David Lienemann, Cheriss May, Ana Isabel Martinez Chamorro. Azóta viszont az ő nevük nem tűnt fel a képek között, így egyelőre bizonytalan, hogy vajon mennyire lehetnek állandó, vagy csupán beugrós tagjai a csapatnak. Mivel Kennedy és Lienemann ugyanúgy az Obama fotós stáb tagja volt, mint Lawrence Jackson is, az sem kizárt, hogy a beiktatás napján egyikük sem külsőzött, hanem mind az állandó stáb tagjai lesznek. Erről hivatalos információk híján később tudhatunk majd meg többet.
Ezekkel dolgozik az elnöki fotós stáb
Obama elnöksége idején írtam róla, hogy akkor az elnöki fotós Canon EOS 5D-vel dolgozoott – amit még Obama kezében is láttunk egy kép erejéig. Most, hogy publikálták Biden elnök stábjának fotóit, arra is fény derült, hogy ezeket a gépeket már mind lecserélték. Sőt az is kiderült, milyen eszközöket használnak helyettük. A felhozatal meglehetősen változatos, de talán tanulságos lehet, milyen döntéseket hoznak az világ legfontosabb emberét fényképező fotósok.
Fontos hozzátenni, hogy ezekek csupán megfigyelésen alapuló információk, így akár más eszközöket is használhatnak és az sem biztos, hogy ezek a stáb hivatali munkaeszközei. A későbbiekben akár változhat is a felszerelésük – különösen az újabb gépek bejelentéseit figyelembe véve. Annyi biztos, hogy jelenleg ezekkel a gépekkel készült képeket tettek közzé az új elnök első napjairól. Ahogy már a bevezetőben is kiemeltem, különösen feltűnő, hogy a DSLR-ek szinte teljesen eltűntek az elnöki stáb felszereléséből. A hét fotósból mindössze ketten használtak DSLR-t (egyikük két különböző típust). A többi öt fotós mind kizárólag tükörnélküli gépekkel dolgozott (illetve ketten Leicával is), vélhetően nem is csak egy géppel fejenként. Szóval annyi egyértelműen kijelenthető, hogy az amerikai elnök fotósai számára a MILC-ek már elérik azt a szintet, hogy a világ egyik legkiemeltebb jelentőségű munkájára ezt használják. Ezt azért érzem fontosnak kihangsúlyozni, mert ezt a kérdést az AP hírügynökség Sony-ra (és ezzel MILC-re is) váltása kapcsán is többen feltettek (nekem is és más fórumokon is).
Az új hivatalos fényképész, a fotós stáb vezetője, Adam Schultz és sok más Biden képet is jegyző munkatársa Lawrence Jackson Sony vázakat használnak. Tippem szerint fejenként kettőt, hogy ne kelljen annyit cserélgetni az objektíveket és emiatt ne maradjanak le fontos pillanatokról, de erről biztosat nem tudunk. Annyi biztos, hogy zoom objektíveket is használnak, de többször fényerős fix objektívet is használnak. Nyilván leginkább attól függően, hogy a helyzet mennyire igényel rugalmasságot.
A két vezető fotós által használt felszerelés:
- Sony ILCE-9M2
- FE 16-35mm F2.8 GM
- FE 24mm F1.4 GM
- FE 35mm F1.8
- FE 50mm F1.4 ZA
- FE 85mm F1.4 GM
- FE 100-400mm F4.5-5.6 GM OSS
Az albumban szintén több fotót jegyző, így szintén az állandó stáb tagjának tűnő Chandler West képei viszont Canon EOS R-el készültek, mind zoom objektívekkel.
Chandler West felszerelése:
- Canon EOS R-el
- EF16-35mm f/2.8L III USM
- EF24-70mm f/2.8L II USM
- EF100-400mm f/4.5-5.6L IS II USM
Ahogyan már írtam, mivel a többi fotóstól eddig csak az eskütétel napjáról jelentek meg képek, így nem kizárt, hogy ők nem (vagy nem mindannyian) lesznek az állandó Fehér Házi stáb tagjai. A beiktatás egy igen intenzív, programokkal zsúfolt nap az elnök és stábja életében. Az is elképzelhető, hogy erre az alkalomra kerestek néhány megbízható, megfelelő biztonsági szinttel rendelkező, de beugrós embert (többük Obama elnök korábbi fotós stábjának tagja volt). Éppen emiatt az sem kizárt, hogy ők nem is a Fehér Ház által biztosított céges felszereléssel fotóztak, hanem vagy maguknak választották, vagy akár kölcsön felszerelést használtak. Ez magyarázat lehet arra is, hogy miért olyan vegyes a felhozatal. Az ő esetükben több féle Sony, Canon, Nikon és Leica is előfordul a gépek között.
Chuck Kennedy távvezérelt eskütétel képéről például most már minden kétséget kizáróan kiderült, hogy idén Canon EOS R5-el és RF15-35mm F2.8 L IS USM-el készült (ezeken az információkon kívül a pontos beállításokkal is kiegészítettem a Biden elnök beiktatásának távvezérelt gépes fotózásáról szóló korábbi bejegyzésemet). Mivel Kennedynek is megjelent több képe az elnöki galériában, így az ő felszereléséről is vannak egy kicsivel átfogóbb információink, még ha nem is biztos, hogy csak ennyi objektívet használt.
Chuck Kennedy felszerelése:
- Canon EOS R5
- RF15-35mm F2.8 L IS USM
- RF24-70mm F2.8 L IS USM
- RF100-500mm F4.5-7.1 L IS USM
David Lienemanntól csupán Sony ILCE-7RM4-el és FE 100-400mm F4.5-5.6 GM OSS-el készült képek jelentek meg. Cheriss May képei Canon EOS 5D Mark IV-el és EF100-400mm f/4.5-5.6L IS II USM-el készültek, illetve fotózott egy Leica Q2-vel és SUMMILUX 1:1.7/28 ASPH objektívvel is. Ana Isabel Martinez Chamorro Nikon D6-al és VR 80-400mm f/4.5-5.6G-vel, illetve egy Nikon D850-el és 24.0-70.0 mm f/2.8-el fényképezett. A két hölgy esetében érdemes kiemelni, hogy egyedül ők ketten használtak, összesen három féle DSLR-t a teljes Biden galéria valamennyi képe közül. Mivel az ő felszerelésük is igencsak kilóg a többiek tükör nélküli gépei közül és mivel az ő képeik is kisebbségben vannak, nem lenne meglepő, ha ők csak alkalmi beugróként fotózták volna az elnököt a beiktatás napján.
A korábbi elnöki fotósok felszerelései
Trump elnök fotósai (Shealah Craighead, Joyce N. Boghosian, Tia Dufour, Andrea Hanks és a csak nőkből álló stáb előtti, csak férfiakból álló stáb D. Myles Cullen, Benjamin Applebaum, Paul Williams, Jonathan Gallegos) sajnos a feltöltés előtt törölték az EXIF adatokat, így a Flickr képeikből nem derül ki, hogy milyen gépekkel és objektívekkel dolgoztak.
Obama elnök fotósa, Pete Souza már sokszor szerepelt a blogon, arról is írtam már (ebben a bejegyzésben is), hogy ő Canon 5D mark III-al dolgozott. Az Obama elnöksége idején készült képeket átnézve sikerült egy kicsit tovább árnyalni ezt a képet. Egyértelműnek látszik, hogy nem csak Souza, hanem a vele dolgozó összes többi fotós (Lawrence Jackson, Chuck Kennedy, Amanda Lucidon) is mind 5D mk III-at használt. Az objektív parkjuk már egy kicsit változatosabb, de ez is viszonylag egységesnek tűnik a csapatnál.
A hasonló szerkesztőségeknél szokás, hogy minden fotósnak van egy alap szettje 1-2 váz és hozzá 2-3 alap zoom objektív, a drágább és ritkábban használt fix objektívekből pedig 1-2 darab van a szerkesztőség közös használatára, attól függően, hogy kinek a munkájához van épp szükség rá. Persze amit többen is gyakran használnak, abból akár a fejenként kiadott felszereléshez is tartozhat külön darab, de az igazán drága és ritka fixeket azért nem szokták mindenkinek állandóra kiadni – és az elnöki képeknél is az látszik, hogy inkább a fő fotós fotózik fixekkel is, pláne ezekből több félével is, mig a többieknél ritkábban és kisebb variációban fordulnak elő.
Obama fotós stábjának felszerelése:
- Canon EOS 5D Mark III
- EF14mm f/2.8L USM
- EF35mm f/1.4L USM
- EF24-70mm f/2.8L II USM
- EF135mm f/2L USM
- EF70-200mm f/2.8L IS II USM
Ti mit gondoltok a Fehér Ház eszköz választásairól? Írjátok meg a blog Facebook oldalán!