Új elnök, új fotós, új portré, új világ…

obama_officialportrait

Barack H Obama elnök első hivatalos fotója
Fotó: Pete Souza/Fehér Ház

A hivatalba lépő új elnökkel új időszámítás kezdődik a Fehér Házban. Nem csak fekete elnök lép hivatalba, de innen datálódik majd az USA elnökének hivatalos fotózásában a digitalizálódás is.

Az USA első fekete elnöke
2008. november 4-én az USA szavazói megválasztották az Egyesült Államok 44. elnökét, aki a statisztikai adatok szerint a tizenhatodik republikánus, és történelmet írva az első fekete bőrű. Hogy a gazdasági világválság utáni politikai életben, a közel-keleti háborúk ügyében, vagy bármely más kérdésben mennyire fog tudni új világot teremteni, az majd a 2009. január 20-ai beiktatási ceremónia, és a kormányzás megkezdése után kiderül. Martin Luther King álma már valóra vált: előbb Nichelle Nicholsz alakításában a tévé képernyőkön, majd Dr. Mae Jamison személyében ténylegesen is, a képernyőn is az űrbe, aztán Collin Powel és Codoleeza Rice személyében a külügyminiszteri posztig  jutott egy-egy fekete (ráadásul az említettek jó része nő, hogy a feminizmus is teret kapjon ebben a postban), most pedig az amerikai állam legmagasabb tisztségébe esketik fel egyiküket. Ilyen tekintetben mindenképpen új világ (értsd: korszak) kezdődik az új világban (értsd: USA).

Barack Obama és fotósa Pete Souza
Részletekért katt a képre!

Új korszak, új fotós
Egészen új korszak kezdődik az elnök fotózásának tekintetében is, bár ez nem teljes mértékben a gyümölcsre emlékeztető keresztnevű Barack Obama nevéhez fűződik. Az újonnan megválasztott elnök stábja egy régi-új házi fotóst visz (vissza) a Fehér Házba. Az Obama stáb sajtófőnöke egy az elnöki hivatalban már bizonyított fotóst, Pete Souza-t kérte fel a történelmi elnök tevékenységének dokumentálására. Az elismert fotós ez előtt a republikánus felkérés előtt, második ciklusa során a demokrata Rondald Reagant fotózta, de úgy fest ez senkit nem zavar. Obamát 2005-ös szenátori eskütétele óta fényképezi különböző lapok számára, így többek közt végigkísérte a kampánykörútján is.

Már az első hivatalos kép történelmet írt. Az első fekete elnök első hivatalos elnöki képe, ami digitális géppel készült. A korábbi elnökök beiktatásakor készült hivatalos fotókat ugyanis még analóg géppel készítették, mivel a Fehér ház fotó részlege csak a Bush adminisztráció alatt tért át a digitális technikára.

Fehér Házi fotós a tévében is
Részletekért katt a képre!
Fotó: National Geographic

Technika
A technika megszállottainak (a gyártók aktív marketing tevékenysége nyomán van eég sok) kedvéért azért álljon itt, hogy az új Fehérházi fotós Pete Souza az utóbbi időben egy Canon EOS 5D-vel dolgozott. A kinevezését követően frissítette gépparkját az 5D mark II változatára, így az új elnöki portré már ezzel készült el. A felkérése kapcsán adott nyilatkozatában azt is elárulta, hogy Leica M8.2 vázakat is kívánnak használni, és bár döntően digitális lesz az elnök fotózása, az sem kizárt, hogy egyes helyzetekben visszanyúl majd a filmes technikákhoz.  Azt csak remélni lehet, hogy az elnöki portrékat kezelő Kongresszusi Könyvtár rendsdzerébe talán hamarabb bekerülhet a friss elnök portréja, mint a jelenleg még regnáló George W. Bush és nejének képe, amit a jelek szerint immár 8 éve nem sikerült az archívum részévé tenni.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!