Botrány a menyasszony halálán gúnyolódó cég körül

Így gúnyolódott a cég a menyasszony halálán:
“Ma filmeztük volna Justin és Alex esküvőjét Colorado Springsben. Azok után, amit Justin művelt a neten, hogy visszafizessük a foglalóját, reméljük, hogy sírsz majd egész nap, amikor az esküvőd lett volna. Bocs, de nem sajnáljuk!”

Az amerikai esküvői videós cég nem akarta visszaadni az ifjú pár foglalóját. Megsértődtek a netes kritikákon és azt hitték, hogy  majd jól visszavágva megmutatják, úgyhogy még gúnyolódtak is egy jót a menyasszony halálán…

Alkalmazzatok lemondási díjat!
Részletekért katt a képre!
Fotó: Reuters

Egy korábbi írásomban én is javasoltam (és továbbra is fenntartom), hogy érdemes foglalót, illetve lemondási díjat alkalmazni a szerződésekben. És igen, mindig ajánlott szerződést írni, sőt fontos el is olvasni minden szerződést, mielőtt aláírnátok! Ugyanakkor, mint azt a korábbi írásban is említettem, még ha alkalmaztok is ilyen megoldást, akkor is van, amikor ajánlott eltérni tőle és engedményt tenni a jogilag akár védhető helyzetből is. Attól, hogy (nagyon helyesen) véditek a saját üzleti érdekeiteket, mások helyzetére és érzéseire is legyetek tekintettel! Fontosak az üzleti érdekeitek, de azért mindennél nem fontosabbak!
A történetben szereplő cég nyilvános támadása egyszerűen minősíthetetlen. Az ilyen kommunikáció súlyos hiba bármilyen iparágban, de különösen egy olyan érzékeny és bizalmas kapcsolatot igénylő területen, mint az esküvők világa.
Elképzelni sem tudom, hogy gondolta ez a cég, hogy ilyen nyilvános kommunikáció után maguktól nem fordulnak ellenük az ügyfeleik. Vajon ki akar azután velük dolgozni, hogy látják, hova fajult a kommunikációjuk egy másik ügyféllel? Az ilyen történetek ráadásul nagyon sokat ártanak a többségben levő tisztességes, becsületes és normálisan kommunikáló cégeknek is. Különösen most, amikor a koronavírus járvány egyébként is súlyosan érint minden fotóst és sok más céget is.

Mindig olvassátok el a szerződéseket!
Részletekért katt a képre!
Fotó: rawpixel/Unsplash

A foglaló vissza nem térítendő
Mint a PetaPixel megírta, Justin Montney 1800 dollár vissza nem térítenddő előleggel lefoglalta esküvői videósát. Mivel 22 éves menyasszonya halálos autóbalesetet szenvedett. A férfi vis mayorra hivatkozva vissza akarta kérni a foglalót, amit a cég megtagadott. Maga Montney is elismeri, hogy vissza nem térítendő foglalóban állapodtak meg, azonban a szerződéskötéskor legrosszabb rémálmában sem szererpelt, hogy menyasszonya nem éli meg az esküvő napját, így méltányosnak érezné annak visszafizetését.

Negatív visszajelzésre majd perrel fenyegetés
Montney ezek után negatív visszajelzést adott és leírta történetét az esküvői szolgáltatókat gyűjtő The Knot weboldalon. A cég negatív értékelésébe Montney több ismerőse is bekapcsolódott az olalon. A cég állítása szerint néhány óra alatt 75 egy csillagos értékelést kaptak. Ezek után pedig a vőlegény a helyi KRDO televízióhoz fordult történetével.

A cég válasza egy lejárató weboldal

Eldurvul a kommunikáció
A komment cunamit a Copper Stallion Media lejárató kampánynak érezte és hitelrontási perrel fenyegette meg a vőlegényt. De nem is akárhogyan. Ahelyett, hogy vélt vagy valós érveikkel ügyvédhez fordultak volna, regisztrálták a vőlegény nevét viselő JustinMontney.com weboldalt és egy őt ábrázoló gúnyosra szerkesztett kép alatt publikálták a levelezésüket. Az oldalról azóta a tartalmat eltávolították, de az Internet nem felejt, a Wayback Machine megőrzött mindent, amit korábban közzétettek.
A történetet árnyalja némileg a cég által közzétett levelezés. Montney TV nyilatkozatában azt állítja, hogy az érzéketlen cég ajánlotta fel, hogy beszámítják a foglalóját a vőlegény következő esküvőjébe. Ezzel szemben a cég által publikált levelezés szerint rövid részvét nyilvánítás után  tárgyilagosan közölték, hogy akkor törlik az időpontot. Erre válaszul a vőlegény vetette fel, hogy ha már nem fizetik vissza a foglalót, akkor foglalják át egy tíz évvel későbbi időpontra. Abban viszont egyezik a töténet két oldala, hogy egyetlen elutasító válasz után a cég többé nem válaszolt a leveleire. Miután Montney a nyilvánossághoz fordult, a cég visszatámadott. A gúnyolódó weboldalon hosszasan ecsetelik, hogy azért iparági szabvány eljárás a foglaló, mert az előre lefoglalt időpontokat nem tudják később befoglalni. Mivel Montney ráadásul két videóst foglalt, így már két emberüknek is kiesik az a munkanapja.

A cég válasza az általuk létrehozott lejárrató oldalon

Ésszerrű érvelésük azonban elég hamar indulatos vagdalkozásba csap át és logikus érveiket olyan indulatos mondatokkal egészítik ki, mint “A szerződésben vissza nem fizetendő foglaló volt. SOHA nem adjuk vissza Justin Montney pénzét, a netes fenyegetések és zaklatás ellenére sem. Ha tudtuk volna, hogy le akar minket rázni, akkor magasabb foglalót kértünk volna.”, illetve “Az élet egy szajha, Justin”, továbbá “Két évre miénk ez a weboldal. Köszönjük a vissza nem fizetendő foglalót, amivel támogatod ezt az oldalt. Üdv az interweb világában, te hülye sz@r!” És a cég ezzel sem érte még be, a tervezett esküvő napján kiposztoltak egy üzenetet a Facebook oldalukra: “Ma filmeztük volna Justin és Alex esküvőjét Colorado Springsben. Azok után, amit Justin művelt a neten, hogy visszafizessük a foglalóját, reméljük, hogy sírsz majd egész nap, amikor az esküvőd lett volna. Bocs, de nem sajnáljuk!”

A cég üzenete Facebook oldadlán:
“Ma filmeztük volna Justin és Alex esküvőjét Colorado Springsben. Azok után, amit Justin művelt a neten, hogy visszafizessük a foglalóját, reméljük, hogy sírsz majd egész nap, amikor az esküvőd lett volna. Bocs, de nem sajnáljuk!”

Az ízléstelen Facebook poszt óta vírusként terjednek a céget kritizáló posztok és nagyságrendekkel több támadás éri őket. Azóta a cég teljesen eltűnt a legtöbb közösségi  és esküvő szolgáltatói oldalról is.
Ezzel párhuzamosan indult egy GoFundMe gyűjtés az elhunyt menyasszony temetésére, ami mostanáig a kitűzött 7000 dollár több, mint dupláját gyűjtötte össze.

Zűrös a cég háttere
A The Knot esküvőszerzvező oldal képviselője a BuzzFeed cikében azt nyilatkozta, hogy maguk törölték a céget az ügy kirobbanása után, mivel megszegte az oldal felhasználói feltételeit. Az oldal üzemeltetői azt igérték, hogy minden regisztrált céget ellenőrizni fognak és törlik a Copper Stallion Mediához köthetőket.
Idő közben olyan állítások is megjelentek, amik tudni vélik, hogy a hangzatos nevű cég mögött egy kilétét igencsak titkolni próbáló üzletember áll. Neki dolgozók állítása szerint nem is maga készítette a cég felvételeit, ő csak ügyes marketinggel begyűjtötte a megrendeléseket és jókora árréssel kiközvetítette azokat a jóval olcsóbban dolgozó helyi alvállalkozóknak. Olyan feltételezések is vannak, hogy a titokzatos üzletember ellen körözés van érvényben, mert több cégnéven is tevékenykedett az USA-ban és vélhetően köthető egy olyan ügyhöz is, amelyben legalább 90 esküvő árát gyűjtötte be, de a felvételekkel sosem jelentkezett.