Gyűjtemény 2019 legjobb fotó válogatásaiból

Fotó: Bruno Kelly/Reuters

Mint minden új év kezdetekor, most is elkészítettem saját gyűjteményemet az ország és a világ vezető  lapjainak év képei válogatásaiból. Kellemes böngészést hozzájuk!

Mivel ezúttal a 2010-es évekből a 2020-as évekbe léptünk, sok évtized képei válogatás is készült (persze sokan vitatják, hogy most van az évtized vége, hiszen a csillagászati évtizedváltásra csak jövőre kerül sor, most csak a popkulturális 2010-es éveket zárjuk le). Akárcsak annak idején a 2009-es gyűjtésembe is számos évtized képei válogatás került 10 évvel ezelőtt – hiszen már ez a blog is több, mint egy évtizede működik

Már jópár éve rendszeresen a Monroe Gallery hasonló gyűjtését szoktam kiegészíteni, ha már egyszer ők jó ideje olyan alapos gyűjtő munkát végeznek. Sajnos, mint azt egy Facebook bejegyzésben közzé is tették, idén ők nem készítik el saját gyűjtésüket. Én azért nem hagytam hagytam ki idén sem (annak ellenére sem, hogy korábban az ő segítségükkel is igen időigényes volt, most a nulláról elkészíteni még tovább tartott).

2018 legjobb képei gyűjtés
Részletekért katt a képre!
Fotó. Ostariyanov/Shutterstock/TheAtlantic

A New York Times szerkesztői összefoglaló cikket publikáltak róla, hogyan sikerült mintegy fél millió képből kiválasztaniuk az év képei közé került 116-ot. Azonban a lap részleges fizetős falat alkalmaz, így havonta csak egy pár cikket nézhetünk meg előfizetés nélkül. Sajnos egyre több lap alkalmaz részletes, vagy teljes fizetős falat és egyre többen hagyják el korábban szokásos évi válogatásukat. Magyarországon pedig ugye több lap is megszűnt, vagy átalakult. Ez pedig nem csak az aktuális év képei válogatás hiányát jelenti, hanem sok esetben a korábbi gyűjtésekben szereplő válogatásaik is elérhetetlenné váltak miatta.

A blogon is többször emlegetett Boston Globe idén első alkalommal nem tette közzé Big Picture oldalán szokásos év képei válogatását. Bár az év során minden hónapban közöltek válogatást fotósaik legjobb képeiből. Ezeket végiglapozva lényegében összeállhat egy 12 részre bontott év képei válogatás. Év képei válogatásuk és évtized képei válogatásuk viszont csak a normál oldalukon, egy hagyományos cikkbe szerkesztve jeleni meg – ráadásul minden anyaguk fizetős fal mögé került, előfizetés nélkül nem olvashatók már.

Válogatás 2017 legjobb fotóiból
Részletekért katt a képre!
Fotó: Saumya Khandelwal/Reuters

Ezzel szemben a fő konkurens The Atlantic, akik jópár éve átcsábították a Big Picture ötletgazdáját, Alan Taylort, továbbra is egy rakás év képei válogatást közölt népszerű nagy képes galériájukban – bár ezek szintén részleges fizetős fal mögé kerültek és már náluk is csak néhány cikket van módunk előfizetés nélkül megnézni.

A USA Today idén is elkészítette év képei válogatását, ám a GDPR rendelkezéseire adott furcsa reakciójuk miatt az EU-ból csak egy meglehetősen lecsupaszított oldaluk érhető el, a galéria viszont nem. Más amerikai oldalak is akadnak, akik a tartalmaikból szintén csak kevesebbet, vagy egyáltalán semmit sem mutatnak meg az európai látogatóknak.

2016 legjobb képeinek gyűjteménye
Részletekért katt a képre!
Fotó: Damon Winter/New York Times

Magyar lapok év képei válogatásai:

Válogatás 2013 legjobb sajtófotóiból
Részletekért katt a képre!

Ügynökségek év képei válogatásai:
Magyar lapok évtized képei válogatásai:

Visszaemlékezés: 2009 képekben
Részletekért katt a képre!

Külföldi lapok évtized képei válogatásai:
Külföldi lapok év képei válogatásai:
Fotóalbumok, kiállítások:
Videók:

Google — Year in Search 2019

YouTube Rewind 2019: For the Record

Vox – 2019 in 6 minutes

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!