Paparazzi: így dolgoznak a lesifotósok

Paparazzis following Angelina Jolie and Brad Pitt shooting movie in Budapest

Amerikai Paparazzók Budapesten
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

A korábban Magyarországon is forgató világsztárok, mint Angelina Jolie, Brad Pitt, Kenau Reeves, Hugh Jackman, Helen Mirren és a most épp itt forgató Bruce Willis kapcsán is egyre inkább illett már foglalkoznom kérdéssel, hogy kik is a paparazók, és mit csinálnak?

Ha már maguk a sarkon forgató világsztárok nem mindig voltak olyan megközelíthetők, mint a fotósokkal fotózkodó Hugh Jackman, naponta foglalkoztak a bulvár lapok és a tévék is magukkal a paparazzikkal (helyesen paparazzók). Mondhatni ők lettek “a sztárokhoz második legközelebb álló megszólalók”. A sort kezdve rögtön a szebb napjain hírnévben fürdőző Liptai Klaudia próbált interjút készíteni a témáról. Sajnos ebbből nem tudta kihagyni személyes érintettésgét, sértettségét sem. Pedig Magyarországon nem igazán létezik a paparazzi műfaj. Bezzeg, ha Los Angelesben élne….bár lehet, hogy ott még ennyit se érzékelne a paparazzi jelenségből, mint itthon, mert ő ott nem érdekelne senkit, mivel nem tudják, hogy ő kicsoda, vagy hogy egyáltalán létezik.

Kik a paparazzók?
Röviden úgy fordíthatnánk, lesifotósok. A szó nyelvtani szépségeiről lásd korábbi írásom. Ma azokat a fotósokat nevezik paparazzinak, akik ideális esetben magányosan dolgoznak, mert többet ér a lesifotó, ha senki másnak nincs meg. De nem ritkán tömegesen figyelnek és követnek hírességeket, és maga a paparazzi szó is ebből származik. Feladatuk, hogy a legváratlanabb helyzetekben sikerüljön a celebek életéből elcsípni néhány exkluzív és lehetőleg intim képkockát. A paparazzi munka szerves része a hosszas várakozás exponálásra kész géppel. Mindig ugrásra készen, hogy elcsípje az addig várva várt pillanatot.
Tulajdonképpen a Paparazzi című film viszonylag jól mutatja be a paparazzi munkát, bár azért nem mind ilyen ellenségesek, és rosszindulatúak. Sőt a többségük kifejezetten kedves, általában még a fotóalanyokkal és azok testőreivel is. Sőt az sem ritka, hogy a híresség személyzete, testőrei, de – persze ritkább esetben – akár még maga a híresség is jóban van az őt rendszeresen fotózó paparazzi sereg némelyikével. Az túlzás, hogy összejárnak sörözni, de mikor épp nincs feszült felhajtás, kedélyesen üdvözlik egymást, váltanak pár kedves szót, majd mindenki visszatér a saját munkájához.

A vörös szőnyegen és egyéb hivatalos sajtó eseményen, engedéllyel és sajtó meghívóval készült fotók nem paparazzi képek. Pont azért, mert elôre ismertetett, leszervezett helyzetben, és főként engedéllyel készülnek. Mivel ezekről az eseményekről mindenki tudósít, akit csak érdekel, maguk a képek sem képviselnek akkora piaci értéket, mint a valódi paparazzi fotók.

Paparazzis following Brad Pitt and Angelina Jolie shooting movie in Esztergom, Hungary - Photo by Andrea Kovesdi

Paparazzik Esztergomban
Fotó: Kövesdi Andrea/Napi Ász

Paparazzi Magyarországon?
Itthon nem divat a paparazzi fotó. Szinte elképzelhetetlen, hogy a fotósnak napokat kelljen egy sztárra várva kocsiban, vagy bokrok közt bújkálva várnia – ha nincs a környéken egy hollywoodi híresség is. Az esetek többségében Magyarországon még az úgy nevezett “paparazzi fotók” is a sztár sajtósával, vagy magával a hírességgel egyeztetve készülnek, és a belógó faleveleket is csak a paparazzi hatás kedvéért komponálják a képbe. Gyors időegyeztetés után leszervezik, hogy mikor és hol lehet majd nagy titokban meglesni a celebet, aki gyakran még várni is hajlandó a fotósra, ha úgy alakul, csak azért, hogy bekerülhessen az adott újság megbeszélt cikkébe.

Akad persze elenyésző kivétel is kis hazánkban. Ez főleg az olyan helyzet, mikor az ismert ember valamiért mégsem szeretne mutatkozni – vagy csak mégjobban fel akarja srófolni saját média érétkét, hiszen minél kevésbé vagy elérhető, annál jobban akarnak veled foglalkozni. Ilyenkor a sajtó engedély nélkül kénytelen lefényképezni. De azért jobbára egészen más szájíze van a történetnek, ha a sajtóval előre ismertetett helyen (mondjuk egy tévé stúdióban) van a sztár, épp csak nem hagyja magát fotózni. Esetleg egy sajtónyilvános rendezvény VIP részén elégedetlenkedik, ha le akarják fotózni. Vagy éppen egy sajtótájékoztató hivatalos sztárvendégeként kezd el reklamálni, hogy őt ne fotózzák. Ami magában is komikus, főleg ha figyelembe vesszük mennyivel magasabb gázsit vesznek fel ezek a sztárok, (legalább részben) annak a hírnévnek köszönhetően, amihez a bulvár sajtó és a fotósok is nem kis részben hozzájárulnak. A többi magyar “paparazzi kép” meg úgy születik, hogy véletlenül belefut a hírességbe a fotós és csinál gyorsan néhány képet, amiért a híresség jól megsértődik, majd végig járja a bulvár lapokat, hogy ezt felháborodottan elmesélhesse.

Paparazzis photographing Brad Pitt and Angelina Jolie in Hungary - Photo by Tamas Schneider

Fotósok egymás hegyén-hátán
Fotó: Schneider Tamás

Paparazzi képek értéke?
Sokan (valahol jogosan) reklamálják, hogy a paparazzi munka nem művészet, mert ezek a képek gyakran elég silány minőségűek, sokszor a legelemibb fotótechnikai elvárásoknak se nagyon is épphogy felelnek meg. Sőt nem ritka, hogy erre a minőség romlásra a lapok szándékosan rájátszanak, hogy a talán csak megrendezett paparazzi kép spontán, elcsípett, meglesett jellegét alátámasszák. Az igény viszont megvan rájuk, sőt nem csak nagyobb mértékű, de alkalmasint fizetőképesebb is, mint akár a komolyabb, netán művészi értékű hírképekre, amelyek készítőit épp mostanában kezdte el leépíteni a CNN.
Ugyanakkor a paparazzi fotók minősége gyakran egyáltalán nem a használt eszközök, vagy épp a fotós tudásán múlik. A sztárok gyakran mindent megtesznek érte, hogy ellehetetlenítsék a fotósok munkáját. Majdnem olyan komoly iparág épült a fotósok elhárítására, mint magára a hírességek fotózására. A filmforgatásokat gyakran erre szakosodott biztonságiemberek őrzik. Képesek egy-egy helyszínt teljesen elbarikádozni, sőt azt is megteszik, hogy testükkel, autóval, tereptárgyakkal, vagy más megoldásokkal takarják el a hírességet a fotósok elől. És nem hivatalos megoldások is szép számmal előfordulnak. A hollywoodi biztonságiakról az járja, hogy előszeretettel támadják a fotósok gépeit, hogy minél nagyobb anyagi kárt okozzanak, és lehetőleg megsemmisítsék az elkészült képeket, de minimum a munka folytatását akadályozzák. De a pletykák szerint a fotós testi épségét sem kímélik, különösen, ha magán területen csípik el a kíváncsiskodót, és nincsenek szemtanúk. Az pedig Magyarországon is előfordult már, hogy elkobozták a fotós memóriakártyáját – amihez semmi joguk nem volt, és emiatt per is indult ellenük.

Mióta megszállták hazánkat a világsztárok, érkeztek utánuk valódi paparazzók is, akik tényleg megélhetés szerűen ebből élnek. Ők általában Hollywoodban gyakorolják a mesterséget. De sok magyar fotós is belekényszerült a paparazzi szerepkörbe az utóbbi időben. Ezt a külföldi paparazzi társaság nem is annyira díjazta. Elvégre ők határokat, olykor óceánokat átszelve jöttek ide néhány képért, amik normál esetben egészséges verseny szellemben készülnek.
Jól hangzik, mikor a bulvár híradóban azt mondják, a paparazzik nem tágítanak, mert a világsztárok képei milliókat érnek. De nem a főállásban, havi fixért güriző magyar lapok fotósainak. Ők a normál fizetésükért dekkolnak erdőben, kapualjban, hogy elcsípjenek egy hírességet, és általában nem a gazdagság lebeg a szemük előtt, hanem hogy ne rúgják ki őket érte, hogy másnak van kép, nekik miért nincsen.
Sőt a külföldi paparazziknak sem biztos, hogy vastagon jövedelmez a Magyarországra érkező sztárok fotózása. Ezek a képek, és az elkészítésükbe fektetett nem kevés munkaóra és anyagi befektetés is teljesen értéktelenné válhat abban a pillanatban, hogy a lelkes rajongók feltöltik a Facebookra, de pláne mikor az MTI ingyen kiadja, vigye és használja akár a sajtóban is aki csak akarja. És így nemhogy nyereséget, de az utiköltséget, szállást, és megélhetést sem könnyű kitermelniük. Nem beszélve az esetleges extra költségekről, mint a felszerelés sérülései, kisebb nagyobb összegű lopások, vagy a túlszámlázó budapesti taxisok és éttermek.

Paparazzi témájú írásoka magyar webről:



Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!