Paparazzi film a tévében

Paparazzi-movie-scene-ColeHauser

Jelenet a filmből

Ismét tévében a Paparazzi című thriller, amiben a paparazzókra ezúttal a szokásosnál is negatívabb szerepet osztottak. Már nem csak zaklatják és idegesítik a sztárokat, hanem ármánykodnak ellenük és szándékosan bajt, sőt egyenesen balesetet is okoznak.

Cím: Paparazzi
Vetíti: RTL Klub

Dátum: Június 21. (szombat)
Kezdés: 23:25

Az akciósztár főhős Bo Laramie (Cole Hauser) nem csoda, hogy bosszút forral, hogy csőbe húzza, és egy csapásra mindörökre megszabaduljon a családja életét megkeserítő lesifotósoktól. Ráadásul ahogy a film beállítja a fotósoknak ezt a körét, még csak neheztelni se nagyon lehet a sztárra.

Paparazzi-movie-posterA film persze kissé(?) túlzó és igazságtalan a fotós társadalom leghírhedtebb és legmegosztóbb rétegével szemben. A paparazzók valójában nem (mind?) ilyenek, nem ennyire, és pláne nem Magyarországon, bár a film nem is itt játszódik.
Ugyanakkor talán nem véletlen, hogy elkészült a film, és talán az sem teljesen véletlen, hogy Mel Gibson producerként jegyzi azt (egyébként egy pár másodperces cameo jelenet erejéig maga is szerepel a filmben). Olyannyira nem, hogy állítólag az ötletet egy sztárokkal folytatott besszélgetés adta Gibsonnak, hogy “milyen jó visszavágás lenne egy ilyen film”. A film előkészítése során egyébként konzultáltak az egyik legsikeresebb paparazzóval is.

Akik a filmben paparazzóként szerepelnek, azok valójában köztörvényes bűnözők. De azért a film kétségkívül érdekes témát boncolgat, hogy hol húzódnak a hírességek magán szférájának határai. Meddig tolakodhat be a hírességek életébe az a nyilvánosság, amelyből a hírnevük és ezzel együtt a megélhetésük is származik, és meddig mehet el egy híres ember, hogy megvédje tőlük a magánéletét?

A Paparazzi nem egy filmtörténeti klasszikus, és nem csoda, hogy nem nyert soha Oscar-díjat. De azért egyszer talán érdemes megnézni (DVD-n is jutányos áron kapható), akár még tanulságos is lehet. Például tanulhatjuk belőle, hogy nem árt, ha fotósként épp megvernek minket (például a rendőrök?), mindig legyen a környéken pár másik fotós, aki jól megörökíti, hogy mi történik.

De azért mielőtt a film alapján nagyon megutálnád a lesifotósokat, olvasgass kicsit a blogon a bulvár és a paparazzi témáról is, remélhetőleg találsz érdekes írásokat, amik talán árnyalják némileg a képet.

Érdekesség a filmmel kapcsolatban, hogy egy párbeszédben elhangzik, hogy a Bladwin testvérek egyike is hogy megjárta a paparazzikkal. Ennek örömére a film egyik lesifotósát pont az egyikük, Daniel Baldwin játssza. Chris Rock pedig csak egy napra repült át a forgatásra New York-ból, hogy eljátssza egy pizzafutár névtelen cameo szerepét a filmben.

A film előzetese:

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!