június 2011

fotó

Űrhulladék lesz az űrhajós Nikonból

Régóta csodáljuk az űrben készült fotókat, viszont nem mindenki tudja, mi lesz a fényképezőgépek sorsa. Hosszú ideje szokás az űrhajósoknál, hogy a fotózáshoz felvitt fényképezőgépeket – sok más egyéb felszereléssel együtt – hátrahagyják, hogy annyival is kevesebb felesleges holmit kelljen lehozniuk.

Hír

Gazdát cserélt a Metropol

Új tulajdonos vette át az ország legnagyobb példányszámú napilapját, a Metropolt. A lap továbbra is eddig megszokott formájában jelenik meg, és továbbra is egyetlen nem Metro nevű része marad az ingyenes lapokból álló nemzetközi Metro lapcsaládnak.

Hír

iCloud: Távolodik az Alma a számítógéptől

Eddig sokan – teljesen jogosan – kritizálták az Apple-t, amiért egyre több, és több féle, számítógépek kiváltására szánt eszközt gyártottak, ezek mégsem voltak képesek számítógép nélkül működni. Bár mind használhatók szinkronizálás nélkül is, a képességeik kiaknázásához azonban mégis jól jön a számítógép. A kezdeti inicializálásuk pedig egyenesen lehetetlen volt eddig számítógép nélkül. Ennek sikerül véget vetniük.

fotó

Mozgásba lendülnek a fotók – újra divat az animált GIF

A régitől jócskán eltérő módon alkalmazva kezd újra divatba jönni az animált GIF. Nem csoda, hogy a HVG.hu szerkesztőségének kísérletező kedvű munkatársai is felvették az eszköztárukba. Ahogy azt nem hittük, hogy a mára divatját múlt animált GIF-ben ennyi lehetőség van, úgy azt sem tudtuk, hogy ennyi gond lehet egy régóta létező szabványos formátummal.

fotó

Pályi Zsófia megmutatja, milyen Mozambik

Ahogy enyhe stillisztikai hibával Pályi Zsófia cikkében saját magáról egyes szám harmadik személyben magáról ír, “az Origo fotóriportere” afrikai utazásáról készült élménybeszámolóval mutatja be a távoli kontinenes hangulatát, ahogy magyarként ő látja: Fakéregből gyúrt arcpakolás egy portugál gyarmat romjain – Mozambik képekben.