‘Hír’ kategória archívum

Kosárlabda meccs egy repülőgép-hordozón

2012. január 27. péntek
CarrierClassic basketball game CarlWinson photoDylanMcCordNavyCommunications2 Kosárlabda meccs egy repülőgép hordozón

Fotó: Dylan McCord/U.S. Navy

Láttál már repülőgép-hordozót és kosárlabda meccset? Nyilván egyik sem újdonság. Nade kosárlabda meccs egy repülőgép-hordozón? Ez már szokatlanabb. Pláne ilyen kivitelben. Az amerikai haditengerészet (US Navy) nagyszabású rendezvényével a kosárlabdát kihozták a klasszikus sportcsarnokokból a szabadba. De még hogyan…

Az első Carrier Classic kosárlabda mérkőzésre a 11-11-11-es dátum jegyében az amerikában ünnepelt Veterán napon került sor (szóval mára kicsit aktualitását vesztette, de nem akartam kihagyni, hogy emlegessem). Az eseményt formabontóan a Carl Winson (CVN-70) anyahajó fedélzetén rendezték meg. A kifutó betonjára fektettek le egy parkettás kosárlabda pályát, palánkokat emeltek, lelátót építettek. Talán Amerikában nem ez volt az első szabadtéri kosárlabda mérkőzés, és biztosan nem is az első, amire olyan prominens vendégeket hívtak meg, mint Barack Obama, az USA elnöke, és családja (a first family). Viszont anyahajón még aligha volt eddig ilyen mérkőzés, a városnyi méretű hajó legénységének szabadidős sporttevékenységén kívül. Ráadásul a megnyitót két F18/A Hornet áthúzása koronázta meg.

CarrierClassic basketball game CarlWinson photoLawrenceJackonWhiteHouse Kosárlabda meccs egy repülőgép hordozón

Fotó: Lawrence Jackson/White House

Persze könnyű a világ legtöbb repülőgép-hordozójával büszkélkedő hadi flottájának ilyen külsőségek között kosár mérkőzést rendezni. Nálunk Magyarországon nemhogy repülőgép hordozók nem járnak (főleg mert nincs tengerünk se), de még egy rendesen kivilágított sportcsarnokot is nehéz találni.
Az amerikai szervezők persze már rutinosak, hogy kell nagy szabású rendezvényt szervezni. Ugyan a lelátók nem lettek olyan monumentálisak, mint weboldalukon közült előzetes látványterveken. Mégis minden eshetőségre felkészültek, és a pályát, illetve a 8111 férőhelyes lelátót nem csak a szabad égbolt alatt, a felső fedélzeten építették fel. A hajó egy fedett hangárjában felállították a tartalék pályát is, arra az esetre, ha netán esne az eső a meccs idjeén. Szerencsére nem esett, így mindenkinek kellemes emlék lehet, és remek képek készülhettek róla.

Sok más laphoz hasonlóan a State News több galériát is közölt a meccsről. A USA Today fotóriportere Robert Hanashiro nem csak remek képeket készített a mérkőzésről, de az előkészületeket egy rövid videóban is feldolgozta.

Megdöbbentő szerzőjogi ítélet és mégis jogos?

2012. január 25. szerda
London bus Westminster copyrightClaim photoJustinFielderTempleIslandCollection Megdöbbentő szerzőjogi ítélet és mégis jogos?

Fotó fent: Justin Fielder / Temple Island Collection Lent: Nicholas John Houghton/New English Teas

Veszélyben lehet minden fotós, aki hasonló képet készít, mint valaki más? Különösen vigyázni kell a londoni buszok és a Westminster fotózásával? Meglepő szerzőjogi ítéletet hozott egy angol bíró, de alaposabban utána olvasva kiderülhet, hogy miért van mégis igaza.

Az Amateur Photographer és nyomán több más lap (DPreview, ACID, stb) beszámolt róla, hogy különös ítélet született Angliában. Az ajándéktárgyakat gyártó Temple Island nevű cég perelte be a New England Teas teagyártót, mivel az szerintük  megsértette szerzői jogaikat azzal, hogy egy a képükhöz hasonlót használt terméke csomagolásán.

Az per ítélet azért különös (és sokak szerint botrányos), mert a keresetet nem az eredeti kép jogtalan felhasználására alapozták. Sőt a két kép első ránézésre nem is hasonlít. A per tárgya, hogy a kép készítése mögött rejlő ötletet, az azonos képi elemeket, és a kép előállítása során használt fotószerkesztési eljárást másolták le egy teljesen nyilvánvalóan legfeljebb csak (távolról) hasonló kép létrehozásához.

Nemzetközi felhördülés
A nemzetközi fotós világ értetlenül áll az ítélet előtt, mivel pont egy (valójában kettő) olyan képről van szó, amit nagyon enyhe túlzással minden harmadik arra járó turista elkészít, és minden második angol cég valamilyen arculati elemben akar használni.
Mint Charles Swan szerzőjogi szakértő fogalmaz, a január 12-ei tárgyalás ítélete komoly következményekkel járhat bármelyik fotósra nézve: “Briss bíró ítélete alapján egy piros buszról a Big Ben és az angol Parlament fekete-fehérre változtatott épülete előtt, fehér égbolttal készült kép elegendő jogalap egy szerzői jogsértési perhez. [...] A Temple Island ügy nyomán egyre több hasonló követelés jelenhet majd meg a bíróságokon.”

Ütközik józan ésszel és a törvénnyel is
A magyar jog 1999. évi LXXVI. szerzőjogi törvényének 1. § egyértelműen kimondja, hogy “(6) Valamely ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer vagy matematikai művelet nem lehet tárgya a szerzői jogi védelemnek” csakis az elkészült művet illeti meg bármilyen oltalom. Ezen az alapon a felperes érvelése megbukna hazánkban.
De az amerikai jog sem rövidlátóbb a magyarnál. Különösen annak fényében tűnik nagyon érdekesnek ez az ítélet, hogy nemrég – igaz Amerikában – bíróság is kimondta, hogy a szerzőjogi törvény csak az elkészült képet védi, nem a rajta látható képi elemeket, vagy a készítése mögött rejlő mondanivalót, ötleteket, vagy akár technikai megoldásokat.
Ugyan az amerikai és angol szerzői jog csak hasonlít egymásra, és precedens ítélkezésük sem kötelező egymásra nézve, mégis meglepő, hogy ennyire eltérő ítéletek születnek a két országban.

Ráadásul a fotó ötletének eredetisége mellett felhozott érveket meglehetősen ironikus kontextusba helyezi, hogy a per jegyzőkönyvében szerepel, hogy a felperes a Schindler Listája című filmből vette a fekete-fehér háttér előtt látható élénk színű képelem ötletét. Hasonló vizuális megoldásokkal egyébként tele vannak a magyar és nemzetközi fotó megosztó oldalak egyaránt.

London bus Westminster copyrightClaim photoNicholas JohnHoughtonNewEnglishTeas Megdöbbentő szerzőjogi ítélet és mégis jogos?

Nicholas John Houghton/New English Teas

Miért jogos mégis a bíró ítélete?
Briss bíró úgy gondolja, hogy nehéz volt döntést hoznia az ügyben. Végül azért határozott így, mert a felperes képe kellően nagy mértékű hasonlóságot mutatott az alperes képéhez. Ennek belátásához érdemes alaposabban megnézni mindkét képet, és az sem árt, ha elolvassuk a per jegyzőkönyvét.

A bíró indoklása szerint a felperes képén látható képelemek (Big Ben és Parlament épülete fekete-fehér háttérként, fehér égbolt, piros busz az előtérben a Westminster hídon) kellően nagy számban ismétlőnek az alperes képén, hogy a felperesnek ne csak a fotóját, hanem a benne szereplő megoldásokat is egyedi kreativitás eredményének tekintse.

A bíró továbbá nem csak azt a tényt nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy a felperes 2005-ös képe évek óta nagy mennyiségben kapható London szerte a legnépszerűbb emléktárgyakon, és hogy az alperes egy korábbi jogvitájuk révén már bizonyítottan ismerte azt saját képe elkészítésekor.
A döntő érv azonban (amit az ítélet kritikusai rendre elfelejtenek megemlíteni), hogy az alperes képe nem egyszerű utófeldolgozott fotó, ami véletlenül épp hasonlít egy másikra.
Az alperes képe egy montázs, amit három teljesen külön álló képből illesztettek össze. Az egyes képelemek, így a Parlament épülete és a Big Ben tornya is mind külön fotón szerepelt, amiket az alperes készített. A busz fotója pedig egy önálló stock fotóról származik, melyen a jármű egy garázs előtt vesztegel. Ezeket a képeket egy Sphere Desing nevű cég grafikusai az alperes megrendelésére, és kifejezett utasításai alapján illesztették össze, hogy ilyen végeredmény szülessen.

Így már talán jobban látszik, hogy miért is tekintette másolásnak a bíró az alperes “fotóját”, és hogy miért lehet igazságos mégis az első ránézésre szerzői joggal is ellentétesnek tűnő ítélet. Így a fotósoknak sem kell rettegniük, ha hasonló (mégha kicsit elcsépelt) képi megoldást szeretnének alkalmazni saját képeiken.

Szerinted ezek alapján csak véletlenszerű az egyezés? Vagy mégis csak szándékos ötlet lopásról van szó?

Boldog sárkány évet! 快乐龙年

2012. január 24. kedd
DragonYear2012 glasses photoMengDelongXinhuajpg Boldog sárkány évet! 快乐龙年
Fotó: Meng Delong/Xinhua

Lassan egy hónapja 2012-t írunk, de a kínai naptár szerint még csak most köszöntött be a holdújév. A kínai állatjegyek között most léptünk a sárkány évébe.

Alig valamivel a Heilongjiang tartomány fővárosában megrendezett Harbin jég fesztivál (Boston Big Picture, Sacramento Bee The Frame, stb) után eljött a kínai lampion fesztivál ideje. Más nevén a holdújév, mellyel beköszöntött a Sárkány éve.

Bár kínában ahogy a karácsonyt, úgy az általunk számított újévet sem ünneplik, azért Ázsiában mér a mi óévbúcsúztatásunkkor előkerültek a sárkány motívumok. Köztük az egyik kedvencem, a 2012-es évszámot formáló sárkányos szemüveg.

Az igazi sárkány motívumokban tobzódás viszont csak most a holdújével jött el. Erről közölt több lap is fotó válogatást hazánkban is, és ahogy Európától nyugatabbra is felfedezték a témát a képszerkesztők, hogy egy kínai újévre ébredtek, a legnépszerűbb nagyképes nemzetközi galériák is feldolgozták.

A Reuters blogján David Gray, az ügynökség Pekingben állomásozó fotóriportere, a Kína egészéről érkező hír és sport tudósítások fotó felelőse írt néhány gondolatot az ünnepről. Írását egy kínai mondattal nyitja: Xin nian kuai le!! (新年快乐!!), vagyis boldog új évet!

Mint írja érdemes Kínában most minden helyinek így köszönni. Nem csak azért, mert a Holdújév arrafelé nagyon fontos ünnep, hanem mert a Sárkány éve még fontosabbá teszi. A kínai horoszkóp szerint ugyanis a sárkány évében születettek különösen szerencsések. Makacs külsejük kedves szivet takar, és szüleltett vezetők. “Jó tuljdonságok, mondhatná az ember, különösen figyelembe véve a kínai horoszkóp listán szereplő többi állatot, mint a disznó (a szerző maga is ide tartozik, így nem sértésnek szánja), patkány, ökör, majom, kígyó és bárány. Szóval ugyan az egyetlen képzeletbeli állat a felsorolásban, mégis menő dolog sárkánynak lenni. Elvégre tüzet okádni is menő!”

Az újévi jókívánság tipp egyébként Gray szerint különösen jól működik, ha épp mostanában érkezett meg valamelyik kínai nagyvárosba. Beugrik a taxiba a sok órás repülőút után, és a saját anyanyelvén kíván boldog újévet a söfőrnek. Az pedig egy gyors utazással hálálja meg a kedvességet, ami kellemes lezárást biztosít az utazásnak.

Holdújévi ünnepségek képekben:

Az MTI ingyenes szolgáltatásában közölt hír Trebitsch Pétertől, a nemzeti hírügynökség pekingi tudósítójától:

“Beköszöntött Kínában magyar idő szerint vasárnap délután öt órakor a tavaszünnep, a holdnaptár szerinti sárkány éve, amelyet százmilliók ünnepelnek az országban és szerte a világon.

A kínai fővárosban a járható utak, a bezárt boltok, elnéptelenedett utcák, a gonosz szellemeket elűző – intenzitásukat tekintve éjfélkor tetőzött – szüntelen petárdarobbanások és tűzijátékok hangja tudatta, vége a nyúl évének, és megkezdődött a sorrendben az ötödik, ám a horoszkópot alkotó 12 állatöv közül a legerősebb, a sárkány éve. Népszerűsége miatt a házasságra és gyermekvállalásra készülők tömege várta az eljövetelét.

Vasárnap este a kitakarított, feldíszített otthonokban a megszokott menü várta a családtagokat, akik ilyenkor nem csak hatalmas lakomát ülnek, hanem meg is ajándékozzák egymást. A következő héten pedig mindez folytatódik otthon ás a rokonoknál, miközben milliók özönlik el az alkalmi vásári, parki vurslis, céllövöldés, vattacukros, ringispiles szabadtéri szórakozóhelyeket.

A tavaszünnep Kína legnagyobb családi ünnepe, amelyet az emberek hagyományosan szülőhelyükön ünnepelnek, és százmilliók belső migrációjával jár. A következő napokban lényegében a termeléstől a szolgáltatásokon át a diplomáciáig minden “takarékra” áll. Sokan utaznak belföldön és a külföldre is. Thaiföldi jelentések szerint a január 19-31 közötti időszakban 2,3 millió embert várnak az országba.

Kína vezetői ilyenkor többnyire a televízió kameráinak kíséretében vidékre utaznak, vagy például veteránokat fogadnak, átadják jó kívánságaikat, köszöntik a lakosságot. Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök szombaton például az utóbbi idők leggyorsabban bővülő, öt tartomány területére kiterjedő Csangcsing (Changqing) olajmező központját kereste fel Gansu (Kanszu) tartományban.

A kínai kormányfő ugyancsak a napokban vezetők előtt tartott beszédében azt hangoztatta, hogy az új évben Kínának a korábbinál nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie. Megállapította, hogy a nehéz és bonyolult nemzetközi gazdasági helyzetben az ország jó kezdetet vett a 12. ötéves terv megvalósításához. Mint mondta: a kormány fő célja továbbra is az árak stabilitásának és a gazdaság gyors fejlődésének a fenntartása.”

Nő a szigor: Nikon gépet csak Nikon szerviz javíthat!

2012. január 17. kedd
Repair camera parts NikonD7000 photoChipWorks Nő a szigor: Nikon gépet csak Nikon szerviz javíthat!

Fotó: Chipworks

Szigorít a Nikon a szervizelési feltételeken és megszünteti a független szervizek alkatrész utánpótlási lehetőségeit. A cél, hogy fényképezőgépeiket csak a hivatalos szakszervizek javíthassák.

A NikonRumors tegnap tette közzé azt a hivatalos levelet, amit az amerikai Nikon márkaképviselet küldött ki minden független fényképezőgép szerviznek. Ebben tájékoztatják őket, hogy az alkatrész rendelések lehetősége 180 napon belül megszűnik, és addig is csak a már megrendelt és kifizetett alkatrészek kiszállítását vállalják.
A gyártó által hivatalosan jóváhagyott szakszervizek számára továbbra is zavartalan alkatrészellátást ígér a gyártó amerikai képviselete.

Nikon camera parts sell Nő a szigor: Nikon gépet csak Nikon szerviz javíthat!

Hivatalos Nikon levél

Miért jó ez?
A Nikon érvelése szerint a gépek egyre növekvő bonyolultsága és a javításhoz nélkülözhetetlen egyre komolyabb szerszám, eszközpark illetve szakértelem miatt szükséges ezt a lépést meghozniuk.

Elégedetlenség
A NikonRumors oldal kommentjei között viszont sorra panaszkodnak az amerikai Nikon felhasználók, hogy a Nikon szervizei eddig is lassan reagáltak. Van aki egyenesen 3-4 hónapos javítási időket emleget (ebben arrafelé általában az is benne van, hogy az eszközöket nem személyesen viszik be a távoli szervizbe, hanem futárral, vagy postai úton juttatják el, de a vásárlói élmény szempontjából ez majdnem közömbös). Szerintük a változás miatt nem csak a szervizek forgalma, hanem ezek a várakozási idők is jelentős mértékben tovább nőhetnek.

Az optimistább kommentelők bíznak benne, hogy az általuk favorizált, és gyorsan reagáló szervizek is megszerzik majd a szükséges jóváhagyást a Nikontól, így továbbra is megmarad az alkatrész utánpótlás is, illetve a gyors és megbízható szerviz szolgáltatás is. Kérdés persze, hogy milyen többletköltségekkel járhat ezeknek a szervizeknek és ezáltal az ügyfeleknek is a bolt Nikon által jóváhagyott szervizzé minősítése.
Ugyanakkor vannak, akik a tröszt ellenes törvényeket emlegetik, mivel szerintük ez a gyártói monopóliummal való visszaélés, amit minimum kivizsgálniuk illene az illetékes hatóságoknak.

magyar zaszlo Nő a szigor: Nikon gépet csak Nikon szerviz javíthat!És eközben Magyarországon…
Az MLZphoto blog utána járt a Nikon Magyaroszágnál, akiktől azt a felvilágosítást kapta, hogy Európában eddig sem volt szokás a független szervizek ellátása alkatrésszel. A blog kiemeli a magyar márkaképviselet válaszából, hogy “A Nikon fényképezőgépek szervizelését kizárólag hivatalos Nikon szakszervizek végezhetik és végzik.”

Az MLZphoto szerzője a Facebookon azt is megosztotta, hogy a magyar szervizvezetővel folytatott beszélgetésből az is kiderül, hogy “nem véletlenül nem adnak el olyan alkatrészt, amihez a gépek megbontására van szükség. rengeteg fusera munka által kinyírt gép végzi náluk..”

Több magyar kolléga tett már nálam észrevételeket a Nikon hazai szervizével kapcsolatban, amiről a Nikon Magyarország képviselőjével is beszélgettem már. Most itt a remek alkalom, hogy mindenki kifejtse a kommentekben a véleményét.

Te mit gondolsz az amerikai döntésről, és mik a tapasztalataid a Nikon szervizeivel?

Az AP lett az első nemzetközi hírügynökség Észak-Koreában

2012. január 17. kedd
APoffice northKorea photoDavidGuttenfelderAP Az AP lett az első nemzetközi hírügynökség Észak Koreában
Fotó: David Guttenfelder/AP

Kim Jong Il és Kim Jong Un fényképe alatt pecsételődött meg Észak-Korea történelmi nyitása a világ felé. A meglehetősen zárkózott ázsiai ország az AP amerikai hírügynökséget engedte be elsőként az országba.

Mint azt a Facebookon a HVG Nagyítás is megemlítette, az AP a nemzetközi hírügynökségek közül elsőként nyithatta meg irodáját Észak-Koreában. A szeretett vezető halála után alig egy hónappal megnyitott iroda a koreai állami hírügynökség pyongyangi székházában kapott helyet. Az amerikai lapok közös tulajdonaként 165 éve működő Associated Press az új iroda megnyitását a 2006-ban született áttörésre alapozta. Ekkor delegálhattak ugyanis első alkalommal operatőröket Koreába. Ezeután viszont már nem csak videó anyagok révén tudják majd bemutatani az ország lakóinak életét. Most már teljes munkaidős újságírói és fotós stáb  dolgozik majd az országban, és a tudósítások legalábbis közelíthetnek a világ többi országából érkezőkhöz.

Az új iroda hivatalos megnyitóján az amerikai ügynökség vezérigazgatója Tom Curley és a Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) elnöke Kim Pyong Ho kézfogása pecsételte meg a történelmi együttműködés kezdetét. David Guttenfelder képének tanusága szerint a történelmi eseményt – ha nem is személyesen – az elhunyt Kim Jong Il és utóda, Kim Jong Un is szemmel tartotta, ahogyan valószínűleg a KCNA épületébe költöző hírügynökséget is árgus szemekel figyeli majd nem csak a külvilág.

Míg az amerikai ügynökség vezetője az ilyenkor szinte kötelező hidak építéséről beszélt, a koreai partner azt mondta “az együttműködés létrejöttét az alapozta meg, hogy az AP tisztességes, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatást ígért az Észak-Koreai Népköztársaságról, a KCNA helyi hírügynökséggel együttműködésben.”

Az irodanyitásról beszámoló AP közleményből az is kiderül, hogy az észak-koreai irodát helyi tudósítók, Pak Won Il újságíró és Kim Kwang Hyon fotóriporter fogják működtetni, akik korábban Kim Jong Il temetése kapcsán már dolgoztak az ügynökségnek.
Az iroda vezetője az amerikai születésű Jean H. Lee lesz, de az ügynökség ázsiai régió fotó főnöke, az amerikai David Guttenfelder szintén gyakori vendég lesz a pyongyangi irodában, hogy segítse az új iroda működését, és betanítsa a helyi fotósokat a nemzetközi ügynökségi munkára.

Az Észak-Koreából érkező hírek, mint minden más ázsiai tudósítás az AP bangkoki központjába érkezik majd, ahol az ügynökség szerkesztői átnézik azokat és továbbítják az ügynökségi rendszeren keresztül. A képi anyagok hasonló módon az ázsiai fotó szerkesztőségbe kerülnek, ami Tokióból üzemel.

A HVG Nagyítása egyébként korábban David Guttenfelder két észak-koreai anyagát is közölte A kedves vezető mindent lát és Észak-Korea: a Kedves Vezető falansztere címmel. Érdemes megnézni őket, hogy könnyebb legyen átérezni a hely szellemét.