tv

film

A Vad Magyarország meghódítja a tévét is

Egy természetfilm tarolt a magyar mozikban is, és a tévében is. A héten sugározzák az év egyik sikerfilmjét.
Ha már a közelmúltban annyit foglalkoztam Máté Bencével és a róla szóló dokumentumfilmmel, sikerült még időben összefutnom egy másikkal, hogy megpróbálhassak ennek is minél nagyobb közönséget verbuválni.

Hír

Eurovíziós országimázs verseny

“A szavazó gépezet kimutatta foga fehérjét.” Hallom ma már nem először a hírekben Wolf Kati produkciója kapcsán. De milyen gépezet és milyen foga fehérjét?
A Megasztár vagy a Csillag Születik, és a többi hasonló SMS szavazásos tehetségkutató talán nem a szimpátiáról szólnak elsősorban, a művészek tehetsége és a választott számok szakmai értékei előtt?

Hír

Az Apple bekebelezné a Sonyt?

Mint az MTI nyomán a Stop beszámol róla, jelentősen növekedtek a tokiói tőzsde Sony árfolyamai a hír hallatán, hogy az Apple esetleg felvásárolná a japán céget. A hír gazdasági realitásait a cikk leírja, bár egyik cég sem erősítete meg a hírt.

fotó

Ez király volt – talán inkább KirályNŐ!

Többször elhangzott a fenti elmés párbeszéd a Királynő stúdiójába tartva még az estéhez fűződő jövőbeli reményeket hallottam, majd utólag már múlt időben mondta, aki nem unta el a sokórás ceremóniát. Valójában egy élő TV adás fotózása nem egyszerű, de leginkább fárasztó. A tévében reklámokkal megszakított mintegy két órás program a stúdióban bőven 5-6 órás maratoni munka. Aminek jó része ráadásul várakozás, nem fotózás.

fotó

National Geographicen a vulkán

A National Geographic Channel most hétvégén vetíti az izlandi Eyjafjallajokul vulkánról készült filmjét (kíváncsi leszek hogy sikerül a magyar narrátornak kimondania a vulkán nevét – lásd következő bekezdés), ami jó apropó, hogy műsorajánló jelleggel felsoroljak még néhány dokumentumfilmet a vulkánokról. Illetve, hogy megemlékezzek arról is, hogy a National Geographic 2010 májusi száma szintén foglalkozik az izlandi vulkánnal, a NatGeo honlapján pedig nemrég közöltek egy olvasó által beküldött légifotó válogatást Tóth Csaba képeiből.

film

CSI: A kimerevített pillanat

A Viasat 3-on vetített mai CSI: Helyszínelők epizód nyitó jelenete kissé Mátrix hangulatot idéz. A megállított idejű jelenetben napszemüveges, öltönyös alakok támadnak lövöldözve a helyszínelők főhadiszállására. Mintha az idő megállt volna, és a záporozó golyók, levegőben fröccsenés közben megállt vízcseppek, és repkedő üvegszilánkok között mintegy belső poénként a Mátrixban Morpheust játszó Laurece Fishburn is feltűnik.

fotó

Fotós hétvége a tévében

A National Geographic fotósai milliós nagyságrendben készítik a jobbnál jobb iport és természet fotókat a világ egyik legpatinásabb és legismertebb magazinja számára. Ez az a lap, ahol az egyes témákat igyekeznek alaposan körbejárni, informatívan és sok, minőségi képpel bemutatni. A National Geographic Channel most műsorára tűzte a 2009-es év tíz legjobb fotóját és azok készítésének történetét bemutató dokumentumfilmjét.