Álláshirdetés

Képszerkesztőt keres az Origo

Álláshirdetés a sajtófotó területen ritka mint a fehér holló. Nem csoda, ha előbb meglepődik rajta az ember, majd körbe telefonál az ismerősöknek, akikről tudja, hogy épp állást keresnek – mert vannak ilyenek szép számmal.
Az Origo viszont csatlakozott azon kevesekhez, akik hirdetést adnak fel, ha megüresedik egy pozíció. Nyilván nem (csak) azért, mert maguk nem rendelkeznek elegendő ismerőssel, és nem tudnák házon belül betölteni a megüresedett széket.

Informatika

MiFi – Mobil WiFi mindig kéznél

Már nagyjából túlléptünk azon a problémán, hogy az Internet csak helyhez kötve hozzáférhetô. Most egyre gyakrabban az a kérdés, hogy egy – pláne több – eszközbe hogyan juttassunk Internet kapcsolatot, ha nincsen benne saját 3G modem, és WiFi sincs a környéken. Erre megoldás a MiFi, amiről sokan kérdezték mostanában, akik látták nálam, hogy mi a fene ez? Írásmódja, és rafinált neve sokakat megtéveszt, bár szerintem inkább beszédes, mint becsapós a név.

fotó

Profi fotós felszerelése

Örök vitában állok a világgal ebben a kérdésben. Mikor arról írtam, hogy az iPad nem lesz alkalmas fotós felhasználásra, a kommentekben kialakult egy kisebb vita. Ez rávilágított néhány érdekes tévhitre a profi fotósok megítélésével kapcsolatban. Gondoltam szentelek neki néhány gondolatot, hátha sikerül eloszlatni a profik körül kialakult (olykor mítikus) ködöt.

fotó

Örökre elhallgatott egy fényképezőgép

Néma gyásszal adózott a héten a fotós-, és divatszakma Lovász Sándor László emlékének. Nagyra becsült kollégánkat, kedves barátunkat a Kiscelli Múzeum romtemplomában búcsúztattuk el. Az egykor templomnak épült, ma múzeumként működő épület megannyi divatbemutató helyszíne volt, ahol együtt álltunk Sanyival a fotós emelvényen.

fotó

Big Picture az iPaden

Megjelent a Boston BigPicture iPhone alkalmazás újabb, iPad változata. Az új alkalmazás ingyenes frissítése a hónapokkal ezelőtt mobtelefon változatnak, amit persze eddig is lehetett használni az Apple tábla gépén is.

fotó

Megújult a FotoKlikk

Hosszas tervezés és előkészítés után ma megújult a hét éve indult FotoKlikk szakmai oldal. Az oldal kinézete, és működése is sokmindenben átalakult. A régi, jól működő funkciók mellett több újdonság is megjelent az oldalon. A fotós életről, kiállításokról, eseményekről szóló hírek, tudósítások, pályázati infók megújult formában láthatók az oldalon. Sok külső közösségi oldal és megosztás mellett immár saját felhasználó adatbázissal, és közösségi rendszerrel, illetve ehhez kapcsolódóan klubokkal, csoportokkal is változatosabbá vált.

Álláshirdetés

Gyakornok kerestetik: modern kori rabszolgaság

Egyre több sajtó álláshirdetés kínál gyakornoki pozíciót. Sőt jó ideje már szinte nem is találni mást. A valódi, fizető állások egyre fogynak, inkább csak megszűnni szoktak, újak ritkán szabadulnak fel. A gyakornok pedig korunk új hívószava lett, mint a közösségi média. Sokan költségcsökkentő gazdasági megoldásként tekintenek rá. Áthidaló megoldás az anyagi megtakarítás és a munkaerőhiány között.