Minden fekete-fehér lett – elment Hegedűs Márti
Régóta húzódó betegség után tegnap véget ért Hegedűs Márti küzdelme, eltávozott közülünk. Alighanem a teljes magyar sajtó (nem csak a fotósok) egy emberként gyászolják.
Régóta húzódó betegség után tegnap véget ért Hegedűs Márti küzdelme, eltávozott közülünk. Alighanem a teljes magyar sajtó (nem csak a fotósok) egy emberként gyászolják.
Az USA egyik nemzeti ünnepe az Elnök napja (President’s day). Mostanában többször is foglalkoztam az elnökkel, leginkább Joe Biden beiktatásának fotózása, illetve az új elnöki fotós stáb kapcsán is. Gondoltam az ünnephez is illik és érdekes lehet megnézni azt is, hogy milyenek voltak a különböző elnökök hivatalos portréi, na meg persze, hogy kik voltak az azokat készítő fotósok.
Az Index történelmi fotórovatának távozása óta már másodszor alakult újra az index.hu fotórovata. Ezúttal nem csak személycserét, hanem koncepció váltást is ígér a vezetőség. Az év elején kirúgott fotósok többségének azóta sincs munkája.
Elkedzték közzétenni a hivatalos Fehér Házi fotó archívumban a Biden elnökség első hetében készült képeket. Egyúttal arra is fény derült, hogy mivel fotóznak az új elnök emberei. Canon, Nikon, Sony és Leica is akad az elnöki arzenálban. A jelek most még nem teljesen egyértelműek, de nagyon úgy fest, hogy a Fehér Ház Canonról Sonyra váltott – akárcsak nemrég az AP hírügynökség is megtette.
Az a furcsa idegen szó, hogy redundancia a digitális adattárolás legfontosabb alapszabálya. Azt jelenti, mindenről legyen biztonsági másolat. Több példányban és lehetőleg több fizikai helyen is tároljunk mindent!
…amivel most épp küzdök, ezért más témára most nem is futja. Sajnálom.
A hitel lehet nagy segítség, de csúnya kellemetlenségeket is okozhat. A járvány okozta gazdasági válság kezelésére új hitel lehetőségeket nyitnak meg. De érdemes nagyon alaposan átgondolni, hogy éljünk-e vele.
Sorra jelennek meg az újabb fényképezőgépek. Egyre jobb műszaki paramétereket kínálnak. Sok fotóst vonzanak is a legújabb eszközök. Viszont az egyre magasabb árcédula sok esetben…
A máig nyomtatásban megjelenő Royal Phohotographic Society Journal brit szaklap ingyen bárki számára hozzáférhetővé tette 165 évet felölelő digitális archívumát.
Biden elnök beiktatásával egy időben nem csak a Fehér Házból költözött ki Trump korábbi elnök, hanem a hivatalos Fehér házi fotóarchívumból is. Az új elnök új archívumában azonban eddig még nincs egyetlen fotó sem.