Forrás: PEW Research
Egyre vizuálisabb korban élünk, minden eddiginél több kép, videó és piktogram vesz körül minket, a kommunikáció egyre nagyobb része zajlik valamilyen látványra épülő formájában. Egy amerikai felmérés szerint az ezredforduló óta mégis közel felére esett vissza a vizuális alkalmazottak száma az újságok szerkesztőségeiben.
A PEW Research felmérése nyomán a Poynter közölte azt a statisztikát, ami szemléletesen bemutatja, hogyan alakultak a szerkesztőségi állások 2000 és 2012 között. Az Amerikai Szerkesztők Társasága körében végzett felmérés három csoportba sorolta a munkaköröket. Az első, legnépesebb csoportban a riporterek és újságírók vannak, ha úgy tetszik, ők a szöveget előállító szerkesztőségi dolgozók. Mivel ők vannak legtöbben, a kisebb arányú, 32%-os fogyás ellenére innen tűnt el a legtöbb alkalmazott, közel annyian, mint a két másik területről összesen.
Mégis a legaggasztóbbnak (különösen ezen a blogon mindenképpen) a fotóriportereket, operatőröket és “művészeket” (feltételezem grafikusokat, karikaturistákat és talán bírósági rajzolókat gyűjtő), ha úgy tetszik, a vizuális munkatársakat tömörítő csoport létszámának alakulása. Az ezredforduló óta ugyanis 43%-kal csökkent, vagyis közel felére apadt a szerkesztőségekben dolgozó “képkeretezők” létszáma. Legkisebb mértékben a lapszerkesztők, olvasószerkesztők és online szerkesztők által alkoztott csoport tagjai fogyatkoztak meg. Vagyis azok, akik inkább a szerkesztőségben dolgoznak és az újság előállításának háttér munkálatait végzik.
Folyamatos leépítések
A jelenségre főként a racionalizálásnak csúfolt költségmegtakarító átszervezések adnak magyarázatot, de természetesen a technika fejlődése is hozzájárul. A digitális technika kiszélesítette a lehetőségeket, elegyszerűsítette a folyamatokat és hozzájárult ahhoz is, hogy feleslegessé váljon a fotósok egy jelentős része. Sokkal több kép jelenik meg, mégis sokkal kevesebb fotós elegendő lehet az előállításukhoz.
Nem a nagy port kavart Chicago Sun-Times volt az első és nem is az egyetlen lap, ahol tömegesen bocsátottak el fotósokat. Talán csak a legfeltűnőbbek voltak a jelenségben. Sokan kerültek egyszerre utcára, ami miatt még tüntetés is szerveződött és látványos lett a következménye is, ezért hamar híre ment világszerte. De a média fogyasztásunk is átalakul a tehcnika fejlődésével és az abból következő jelenség sokkal messzebb mutat.
Amerikában (is?) folyamatosan szűnnek meg a lapok, ritkulnak a példányszámok, napilapok állnak át heti hat-hét megjelenésről heti öt, heti három, vagy akár heti megjelenésre. Egyesek, mint a Newsweek is, teljesen megszüntetik print megjelenésüket és csak a weben jelennek meg. Ezzel együtt pedig kisebb-nagyobb lépésekben küldik el az alkalmazottakat, próbálják újragondolni a munkaszervezés hatékonyságát, hogy a csökkenő bevételekből még mindig elkészüljön a tartalom.
Belsősből külsőssé válás
Bár a témában született cikkek nem térnek ki rá, Amerikában épp úgy, mint nálunk, igyekeznek a tartalom előállítók zömét a cégen kívülre szervezni. A külsős szabadúszók, bedolgozó munkatársak leginkább (kényszer)vállalkozóként járuljanak hozzá a lap előállításához, így pedig egészen másfajta költséget jelentenek a kiadónak, illetve munkavállalásuk és megélhetésük terheinek jó részét saját maguk kénytelenek viselni.
Persze a külsős státusz reményt ad a dolgozónak, hiszen így még van hova dolgozni és bevétel is. Egy darabig, mert a külsőzés egyik legnagyobb előnye a munkáltató számára, hogy sokkal egyszerűbb búcsút mondani. Még felmondani sem kell, csak nem adnak több megbízást, vagy éppen tovább csökkentik a díjazást, ezzel vagy még olcsóbbá válik a munkaerő, vagy magától mond le a további munkáról.
Más felvevő piac?
Nyilván létezik élet a sajtófotón kívül is. Régen sem csak az újságok alkalmaztak fotósokat, szükség van a jó szakemberre az alkalmazott fotográfiában, esküvő és rendezvény fotósokra, tárgyfotósokra, reklámfotósokra és még hosszan sorolhatnám a fotózási műfajokat. A kérdés az, hogy akik eddig a sajtóban dolgoztak, mennyire tudnak átállni egy teljesen más jellegű piac teljesen más működésére.
Még nagyobb kérdés, hogy van-e akkora felvevőképessége, vagyis fizetőképes és fizetni hajlandó kereslete ennek a piacnak, mint amennyi fotós kikerül erre a piacra. Egyrészt mivel egyre több a szkeptikus, aki szerint a fotózás nem szakma, így nem is fizetne fotós szolgáltatásért. Másrészt, mert nem csak a sajtó felől érkeznek a fotográfia piacára egyre nagyobb számban az új kollégák, hanem egyre több az önerőből feltörekvő, hivatásos fotóssá válni próbáló hobbifotós, és persze ott vannak a különféle fotós iskolák is.
A hiányzó másik statisztika
Igazán érdekessé az tenné ezt a statisztikát, ha párba lehetne állítani azzal, hogy mindeközben hogyan alakul a különféle média iskolák, kommunikáció szakok és fotó tanfolyamok aránya és hogyan változik az ilyen iskolákból kikerülő új fotós szakemberek száma.
A szakmában már (vagy inkább még?) bent levő és abból élő fotósok megélhetési lehetőségei is fontosak. De nem elhanyagolható tőle, hogy mik a megélési lehetőségei, esélyei azoknak, akik még csak most próbálnak ebbe az egyre zsúfoltabb szakmába bekerülni. Már csak azért is elválaszthatatlan tényezők ezek, mert nagyon komoly kölcsönhatásban vannak egymással.
Te mit gondolsz a trendek alakulásáról Magyarországon?
Kiegészítés: A történet ironiájához hozzátartozik, hogy a felmérést a készítő PEW Research weboldalán a Chicago Sun-Times egyik kirúgott fotósát ábrázoló képpel illusztrálták, aki éppen az elbocsátásuk ellen tiltakozókat fényképezi a kiadó előtt rendezett tüntetésen.
