Az utómunka a fotósok örökös mentsvára, amit sokan már annyira szem előtt tartanak a fotózáskor, hogy még azt is elfelejtik fotózáskor jól megcsinálni, amit felesleges volna a retusálásra hagyni…

Sok fotós már szinte rendesen fényképezni is elfelejt – vagy eleve meg se tanul – mert az utómunka, póriasabb nevén a fotosopp majd megoldja. Az utómunka nyújtotta egyre szélesebb körű lehetőségek miatt egyre több fotós felejti el megnézni a fotózás előtt/közben, hol vannak a falon konnektorok, kapcsolók, vezetékek, fogasok és meg sem próbálnak maguk úgy helyezkedni, modellüket úgy beállítani, hogy szükség se legyen ezeket aztán majd utómunkával eltűntetni.

Nem fésül(tet)ik meg a modellt, nem igazítják meg a ruháját, talán már sminkest sem alkalmaznak, mert majd az utómunkában. Egyre többen vannak olyanok is, akik a megfelelő helyszínt, környezetet, fényviszonyokat sem keresnek, vagy teremtenek, mert majd utómunkában megoldják azt is. Lecserélik a tájképen az eget, az se baj, ha máshol kel fel, esetleg megy le a nap, olykor kicserélik a hátteret, a modell frizuráját, akár a fejét is, netán az egész modellt átalakítják. És a meterséges intelligencia további csodáiról nem is beszéltünk, pedig az is tartogat érdekességeket a nem is olyan nagyon távoli jövőben.

Aztán ennek az eredményeként a fotós több időt tölt a számítógép előtt görnyedve, hogy képet reszeljen a fotózáson előállított alapanyagból, mint ameddig 1-1 apró igazítás tartott volna élőben. Mert lehet, hogy csak két kattintás egy konnektor, még egy a vezeték, további három a frizura igazítás, de az a plussz pár perc ritkán csak pár perc. Arról nem is beszélve, hogy mennyire marad eredeti és hiteles a kép, amin annyi mindent ki kell cserélni. Na meg aztán mindenki az utómunkán akar leginkább spórolni. Miért tart olyan sokáig, miért kerül olyan sokba, miért számolnak fel újabb díjat minden módosításért, mikor az “csak pár kattintás”?
Ha meg kellő odafigyelés nélkül csináljuk, még az indokolt beavatkozással is indokolatlanul túlzásba lehet esni. Na meg ugye, ha valamit elfelejtünk utómunában kiretusálni, akkor benne marad a Trónok harcában a kávés pohár, vagy a moziban belóg a mikrofon… (A karórás janicsár legendának tűnik.)

Persze a történethez hozzá tartozik, hogy a sok színes szagos, túlszaturált, túlfilterezett, hatásvadász kép mára már a mindennapok részévé vált. Különösen a divat ipar és a magazinok évtizedek óta sujkolt irreális szépségideálja miatt annyira hozzászokott már mindenki szeme ehhez a látványvilághoz, hogy ami nem ilyen, azt sokan már el sem fogadják. Részben erről is szóltak pár éve a Global Democracy és korábban a Dove természetes szépség kampányai.

Az általam, könyvei mellett többek közt tömören frappáns blogja miatt is csodált Seth Godin amerikai író (aki többek közt a legutóbbi rövid írásomat is ihlette részben) erről elmélkedett mai blogbejegyzésében.

Ő így dolgozta fel a témát:

A női arc evolúciója a Dove reklámjában
Részletekért katt a képre!

“Majd utómunkában kijavítjuk”
Utómunka.
Egy filmet legdrágább utólag, a vágóasztalon kijavítani.

Egy vásárlót a legdrágább utólag, már panaszkodáskor kibékíteni.

Egy bútort a legdrágább széppé varázsolni csiszolópapírral.

Sokkal jobb mottó: “Próbáljuk meg kihagyni az utómunkát!” Aztán miután megpróbáltál úgy csinálni, mintha képes lennél rá, mégsem.

Ti mennyire figyeltek rá, hogy minél kevésbé legyen szükség utómunkára? Írjátok meg kommentben a blog Facebook oldalán!

Kiegészítés: Nem sokkal ez után a bejegyzés után érkezett a hír, hogy Norvégiában törvényt alkottak, hogy a reklámokban és közösségi médiában megjelenő fizetett képeknél jelezni kell, hogy egy kép módosított-e. Erről és a hasonló szabályozásokról is írtam a kapcsolódó írásomban.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!