Mégis Olimpia lesz 2021-ben Magyarországon – csak nem ilyen néven

Fotósok a budapesti Úszó EB-n
Fotó: Meggyesi Bálint

Olyan sűrű lesz a 2021-es magyar sportnaptár, hogy már szinte Olimpián érezhetjük magunkat. Egy rakás sporteseményt tartanak majd egyszerre Magyarországon. Amit fotózni is komoly kihívás lesz majd – főleg, ha hagyni is fogják majd a fotózást is ellehetetlenítő, ki tudja még meddig tartó koronavírus járvány közepette.

Zártkapus úszóverseny fotósok nélkül
Részletekért katt a képre!
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Bocsánat a kattintásvadásznak tűnő címért! Nem akarok senkit becsapni, de tényleg ez jutott eszembe, amikor megláttam a naptárban, hogy mennyi sportesemény várható Magyarországon 2021-ben – pláne ezek közül egy csomó ugyanazon a hétvégén. Persze csak akkor, ha a koronavírus járvány folytatása nem fogja ezeket az eseményeket is eltörölni és ha hagyni fogják a fotósokat dolgozni.

Írtam róla a blogon, hogy nagyon fontos az előzetes tervezés. Ennek keretében el is kezdtem átnézni az idei évben várható munkákat. Nagyot néztem, amikor megláttam, hogy milyen sokféle sporteseményt sikerült a 19. hétre egymás nyakába zsúfolni. Május 10-16 között 7 féle sportág versenyei zajlanak majd Magyarországon egymással kisebb-nagyobb átfedésben.

Ebben a zsúfoltságban annak is komoly szerepe van, hogy idén tartják meg a tavalyra tervezett Úszó Európa-bajnokságot. Nevezhetnénk a kontinens viadalt akár az úszó sportok olimpiájának is, csakhogy az az Úszó VB – amit szintén rendezett már Magyarország és én több országban is fotóztam ilyet korábban. A vizes sportoknál komoly hagyománya van, hogy az egy sportszövetség alá tartozó különféle sportágak versenyei párhuzamosan zajlanak egymással – pont ugyanúgy, ahogy ezek az olimpián is zajlani szoktak.

2021 május:
10-14. Szinkronúszó Európa-bajnokság, Budapest
10-16. Műugró Európa-bajnokság, Budapest
12-13. Kajak-kenu olimpiai pótkvalifikációs verseny, Szeged
12-16. Nyíltvízi úszó Európa-bajnokság, Budapest
12-16. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny
14-16. Kajak-kenu világkupa, Szeged
15-16. Női kézilabda Magyar Kupa négyes döntő

Ebből egy kicsit kilóg a vizilabda, amit csak a világbajnokságon és az Olimpián tartanak a többi úszó sporttal együtt. Tavaly csak véletlenül került az Úszó EB budapesti helyszínére a vizilabda EB is. Viszont éppen a külön időpont miatt azt az Év elején még a járvány berobbanása előtt sikerült is lebonyolítani. Így a tavalyi vizilabda EB-t nem kellett az idei évre halasztani. A tavalyra tervezett budapesti Úszó EB többi versenyszámát (műúszás, műugrás, nyíltvizi úszás) viszont idén és egyszerre tartják majd Budapesten. Ugyan erre a hétre került viszont még a Szegeden megrendezésre kerülő Kajak-kenu olimpiai pótkvalifikációs verseny, a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, a Kajak-kenu világkupa szintén Szegeden és még a Női kézilabda Magyar Kupa négyes döntő is.

Egy hét munka a Városligetben
Részletekért katt a képre!

A sportolóknak persze általában nem olyan nagy probléma ez a zsúfoltság, hiszen a legtöbben csak egy sportágban versenyeznek, így nekik nem kell több helyszínre rohangálniuk. A közönségnek már nehezebb dolga lesz, ha el akarja dönteni, melyik sportágat is válassza, ha személyesen akarja látni. A helyszíni nézőszámnak sem biztos, hogy különböző sportágak versenyei egymás elől – ráadásul nagyon eltérő helyszínekre hívják a nézőket. A járvány bizonytalan folytatása miatt mondjuk egyelőre az is kérdéses, hogy lehetnek-e nézők a helyszínen és még akár a versenyek megrendezése is bizonytalanná válhat addig, de reméljük a legjobbakat.

Az újságírók munkáját már jobban megnehezíti, hogy ennyi minden fog egyszerre több helyen zajlani. Bár még ha nem is ideális, újságírók azért tudnak és szoktak is otthonról, vagy a szerkesztőségből írni sporteseményekről. Sok esetben a tévében többet látnak az eseményből, mint a helyszíni lelátón, vagy a sajtóközpontban – ahol általában szintén tévén nézik az eseményeket.
Persze az mindenképp fontos lehetőség az újságírók számára, hogy a helyszínen esetleg beszélni is tudnak a sportolókkal és egyedibb, saját anyagokat tudnak készíteni, nem csak a tényeket és a szervezők által kiadott nyilatkozatokat jelentetik meg.

Vizes VB számokban
Részletekért katt a képre!

Viszont fotózni nem lehet a tévéből (már csak a szerzői jogok miatt sem). Ahhoz, hogy a sportfotók elkészüljenek ott kell lenni a helyszínen. Egyszerre több helyen pedig rendkívül nehéz lenni. Még ha kivitelezhető is esetleg a helyszínek közötti rohangálás, akkor is rendkívül meg tudja nehezíteni a munkát.

Ez pedig, ha nem is olimpiai léptékben, de mégis csak hasonló érzetet kelt, mintha olimpiát rendeznénk Magyarországon. Ami ugye tervben is voltt, csak a kialakultt társadalmi vitában elvérzett. Minden esetre most mintha arra edzenénk. 2021-ben egyébként más időszakokban is egy sor másik komoly sporteseményt terveznek Magyarországon. Ezek összesítve méginkább olimpiai hangulatot keltenek. De azért sokkal könnyebb menedzselni az év során elszórva tarott eseményeket, mintha minden egyszerre zajlik.

A 2021-es Olimpia programja
Részletekért katt a képre!

Így zajlik az Olimpiánál
Az Olimpián szokás ugyanis, hogy két hét alatt 46 sportág összesen háromszáznál több versenyszámát bonyolítják le – jobbára egymással párhuzamosan, vagy jelentős átfedésekkel. Emiatt pedig a fotósoknak fejvesztve kell rohangálniuk egyik-másik helyszín között. Ha pedig igazán fontos, hogy mindenről legyen kép, akkor több fotóst is küldenek a szerkesztőségek – már amennyiben ezt megtehetik egyáltalán. Ezekről és sok más sportfotózással kapcsolatos érdekességről írtam már a blogon. Többek közt az Olimpiák fotózásáról is.

Így zajlik az Olimpiák fotózása
Részletekért katt a képre!
Fotó: Toby Melville/Reuters

Az idei magyar versenynaptár zsúfoltságát nyilván az is befolyásolta, hogy a 2020-as Tokiói Olimpiát 2021. nyarán tartják. Ezt pedig kénytelenek minden más sportág esetében figyelembe venni. Az Olimpia idején (2021. július utolsó és augusztus első hete) egyáltalán nem rendeznek máshol sporteseményeket. De már az azt megelőző időszak is lecsendesül a sport életben.
Részben azért, mert az Olimpiai sport dömping alatt úgyse néznek senki más sportot. Részben pedig azért, mert a sportolók olimpiai előtti felkészüléséhez is igazodniuk kell a versenyeknek.