Ezt talán mondani sem kellene, de mégis szükséges leírni, mert egyre többen éreznek szinte megmagyarázhatatlan vonzalmat a halszem objektív használata iránt. Ez nem csak GoPro és más akciókamerák (ahol szinte elkerülhetetlen), illetve előtétlencsék használatán látszik, hanem a hétköznapi fotósorozatokban is egyre több halszemes kép látható – sokszor teljesen indokolatlanul.

A halszem objektíveknek különlegesen torzítják a látványt, ami az emberi szem számára szokatlan, néha talán vicces. Ez eleinte szórakoztató, néha vicces, de ahogy sokan mondják, másodszorra már inkább hagyd otthon és egy normál látószögű objektívvel fényképezz helyette.
Van, aki egyenesen azt állítja, hogy halszem objektívet nem is érdemes venni, mert amilyen ritkán van értelme, olyankor kölcsön is lehet kérni valakitől – mondjuk, ha senki nem venne, akkor kölcsönkérni se lenne kitől. Minden esetre az biztos, hogy nem tartozik egy fotó felszerelés legfontosabb eszközei közé. Ha pedig mégis szükséges a használata (például a rendkívül szűk terek miatt), akkor is célszerű lehet a torzítást utólag valamilyen szoftveres megoldással csökkenteni – bár a sajtófotó területén ez hasonló fotóetikai kérdéseket vet fel, mint a HDR használata.

Nem véletlen, hogy a National Geographic szerkesztőségi ajánlásában is az áll, hogy a halszem “Elfogadott, de csak saját felelősségedre küldd be – a szereksztők általában nem szeretik az ilyen optikai hatásokat.”
Nagyon érdekes és hatásos képeket is lehet ezekkel az ultra-nagy látószögű objektívekkel készíteni olykor-olykor, de a legtöbb esetben inkább zavaró, mint kívántatos a képi világa. Különösen akkor, ha túlzásba viszik, ezért egy sorozatban szerintem legfeljebb egy-két halszemes képet érdemes beletenni, ennél több csak nagyon ritkán mutat jól egy anyagban.

Kecskeméti Dávid barátom és kollégám azt szokta mondani, hogy “A halszem (és még néhány másik fotográfiai eszköz) olyan, mint az atomfegyver: nagyon hatásos tud lenni, de nagyon alaposan meg kell fontolni, hogy mikor veted be.”

John Freeman így fogalmaz A fényképezés enciklopédiája című könyvében (Glória Kiadó Bp. 1995. 196-197.o.):

“Úgy használjuk ezt az optikit a legjobban, ha a kép végül úgy néz ki, mintha nem használtunk volna halszemoptikát. Ennek eléréséhez nagyon gondosan kell megválasztani a nézőpontot és a képkivágást.”

Jellemzően olyankor nem zavaró a halszem torzítása, amikor a képen nem egyenes vonalak torzulnak ívekké, hanem eleve íveket látnánk, így azok erősebb hajlása már nem olyan zavaró, sőt olykor még izgalmasabbá is teszi a képet. Általában az is fontos tulajdonsága a halszemes képeknek, hogy a torzítás önmagában nem elég az igazán hatásos képhez. Ahogyan más eszközöknél, itt is fontos, hogy az effektet tudatosan és a kép többi elemével összhangban alkalmazzuk és illeszkedjen a kompozícióhoz, megfelelően tereljék a szemet és azt hangsúlyozzák, amit meg szeretnénk mutatni. Különben céltalanná és értelmetlen hatásvadászattá válik.

Rossz példa
Ellenpéldákkal tele van az Internet, mert egyre többen viszik túlzásba a halszemezést, ezért nagyon nem is próbálom illusztrálni, milyen a hibás alkalmazása.
Pár éve a Forma 1 Magyar Nagydíj alatt a kezembe került egy új halszemobjektív, ami épp akkoriban jelent meg. Szórakozásból gyorsan körbefotóztam vele a Hungaroringet, mert épp jó ötletnek tűnt.
Nagyon érdekes képek születtek, de azért én is tudtam, hogy ezeket a képeket semmi értelme nincs publikálni, mert inkább csak giccsesek, mint jól sikerültek. Különösen így egy sorozatként publikálni legfeljebb ellenpéldának volna érdemes őket.

Jó példa
Pozitív példaként viszont érdemes megemlíteni Handras képét a Hősök teréről, vagy az AP fotóriporter Mark Lennihan képét a 9/11-es terrortámadás tizenkettedik évfordulójáról. Ezekben közös, hogy mindkettő egy új, szokatlan nézőpontból mutatják meg a dolgokat, ahogyan halszem nélkül nem láthatnánk és ahol a halszem torzítása is értelmet nyer egy képkocka erejéig.
Rendszeresen használunk például halszemet a Parlamentben, akár a csillárból készül kép, akár csak az emeleti karzatról. Itt a kör alaprajzú teremben patkó alakzatban elhelyezett padok jól érvényesülnek halszemmel is. Ugyanilyen jól nézhet ki egy megfelelően használt halszem az úszómedence fenekéről, egy villanykörte foglalatából, vagy épp egy mosógépből kikémlelve.

Nincs örök igazság
Persze ki vagyok én ahhoz, hogy bárki másnak megmondjam, hogy jó-e, amit csinál, vagy sem? Ahogy a legtöbb kreatív területen, a fotózásban is igen nehéz egyértelmű ítéletet mondani, hogy valami csak így vagy csak úgy lehet jó és máshogyan elfogadhatatlan. Ezek mindig egyedi és helyzetfüggő döntések, amikhez a fent leírtak csak iránymutatást adhatnak.
De talán nem túlzás azt kijelenteni, hogy ha kérdésként vetődik fel valakiben, hogy vajon egy kép jó-e halszemmel, akkor szinte biztos, hogy nem az. Ha pedig az a cél, hogy valamit élethűen, a maga természetes valójában mutassunk meg, akkor az szinte teljesen kizárt, hogy a halszem lezs ehhez a megfelelő eszköz.

Kiegészítés: Azóta elkészült a főleg tájfotóiról ismert Rizsavi Tamás videója is. Ez a felvétel nem csak azért érdekes, ami miatt több híroldal is emlegette, ugyanis bemutatja a Parlament kupolájának ritkán és kevesek által látott részeit is. Egyúttal azt is remekül illusztrálja, hogy miért nem érdemes a halszem használatát túlzásba vinni videón sem.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!