2008 óta változatlan a sajtó honortábla

Katt a teljes honortábláért!

Katt a teljes honortábláért!
Csak illusztráció

A bejegyzés már több éves, a benne szereplő linkek elavulhattak, megváltozhattak.

Nem a munkabérek konzerválódtak, azok sajnos egyre jobban leértékelődnek. Viszont a szakmai érdekképviseletek honorárium ajánlása 2008 óta nem frissül. Lehet, hogy értelme sincs – akad, aki szerint sosem volt – az ilyen ajánlásoknak, de még mindig sokan hiányolják és keresik támpontnak.

Büntetés árkartell miatt
Most, hogy megint egy új év kezdődik, aktuális megemlékezni róla, hogy ezennel hetedik évébe lép a legutolsóként publikált honortábla. 2008. január 1-ei dátummal még a MÚOSZ publikálta eredetileg a legutolsó honorárium ajánlását. Ebben nem csak a sajtófotók díjazására fogalmaztak meg javaslatot, hanem az újságírók, szerkesztők és tervezőszerkesztők bérezésére is ajánlást adtak.
Ezt azonban a Gazdasági Verseny Hivatal vizsgálata és négy milliós birsággal illette. Emiatt kénytelenek voltak eltávolítani a honlapjukról. Talán csak rosszul keresek az oldalukon, de mintha még az említését is mindenhonnan törölték volna az archívumból, így a birságról is csak a GVH által előírt kötelező tájékoztatása számol be az oldalon.

Máshol lehet
Ezután az ajánlás átkerült a Sajtószakszervezet honlapjára, mivel ők szakszervezetként megfogalmazhatnak ilyen ajánlást, amit a MÚOSZ szervezeti formája nem enged az árkartell tilalmi törvény miatt. Itt (enélkül a link nélkül elég nehezen) még mindig megtalálható, de a 2008-as első publikálás óta csak a szervezet nevét cserélték le, más formában azóta sem frissült. Sőt én más egyéb hasonló érdekvédelmi lépésről sem tudok egyik sajtóval és/vagy sajtófotóval kapcsolatos érdekvédelmi szervezet részéről.

Szakmai bizonytalanság
A munkánk beárazása sokaknak komoly problémát jelent. Abban egyetért a szakma, hogy ingyen nem dolgozunk, de hogy mennyit is érdemes, vagy illik kérni, azt sokszor nehéz kitalálni. Van, aki minden komolyabb árajánlat kérésnél megkérdez valakit, hogy mégis mennyit kérjen. Persze a gyakrabban végzett tevékenységekre általában van valamilyen szokásos ára, vagy jobb esetben egy árképzési modellje az embernek, de sokan ehhez is szeretnek másoktól megerősítést kapni, hogy jól áraztak.

Szükséges vagy felesleges?
A honorárium táblázat ezt a kételyt próbálta meg eloszlatni iránymutatásával. Hozzávetőleges ajánlást fogalmazott meg a szakma számára, hogy mi is lenne az illendő díjazás. Ez persze soha sem jelentette azt, hogy mindenkinek kötelező lett volna ennyiért dolgoznia. Távolról sem!
Sokan egyenesen azt állítják, hogy a honortábla szerinti árakat soha nem lehetett elkérni, mert a megrendelők sosem vették azt komolyan. A hallottak alapján a többség valószínűleg még csak meg sem próbálta elérni a honortábla szerinti bérezést. Talán egy erőtlen érvelési kísérlet erejéig bepróbálkoztak vele, hogy a honortábla szerint mennyibe kerülne az adott munka, de a többség valószínűleg gyorsan lefaragott az összegből, hogy a megrendelő jobb eséllyel meghallgassa – majd valószínűleg tovább engedett, hogy végül megegyezés születhessen. Eltérnek a vélemények, hogy az árajánlás összegének mekkora részét lehetett a piacon elkérni, de abban egyetértés mutatkozik, hogy az ajánlásnak csak a töredékét. Emiatt van, aki nem is tartja fontosnak, hogy frissüljön a honortábla, vagy hogy legalább a régi elérhető legyen.

Igény viszont azóta is van erre a segédletre. Engem és biztosan mást is rendszeresen megkérdeznek, hogy vajon milyen árat lenne érdemes mondani egy-egy munkára, vagy hogy egy ajánlatot szabad-e bizonyos összegért elfogadni. Rendszeresen kérdezik azt is, hogy hol lehet a régi honortáblát megtalálni (ebben a bejegyzésben is linkeltem több helyen, akárcsak a korábbiakban, de a blog állandó oldalsávjában is megtalálod a hasznos linkek között).

Te mennyire tartod fontosnak a honorárium ajánlást?

Kiegészítés: Természetesen a bejegyzéssel senkit nem kívánok a honortábla használatára és aszerinti árszabás alkalmazására ösztnönözni. Sem most, sem máskor nem kívántam még csak sugalmazni sem, hogy a táblázatban szereplő árakat kellene bárkinek használnia, így ez a bejegyzés semmilyen módon nem kíván árkartell tevékenységre felbújtani senkit.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!