Hosszas előkészületek és találgatások után végül megszületett a döntés, hogy Ferenc pápa lett a Time magazin idei Év embere. Nézd meg, hogy mennyi mindennel és hogyan készültek a lapnál az évvégi különszámra, hogy minél alaposabban bemutassák a kiválasztott fontos embereket!

Mint azt már több lap is megírta, Ferenc pápát választották a lap szerkesztői az Év emberének. Ezzel I. János Pál után ő a második pápa, aki év embereként került a Time címlapjára. Így Egyúttal Obama elnök nem lett harmadszor is év embere és Assad szíriai elnök személyében nem részesül Hitler és Sztálin után újabb tömeggyilkos a jobbára pozitívnak tartott elismerésben (bár a hivatalos verzió szerint a világra gyakorolt hatás és nem a cselekedetek jósága alapján mérlegelnek).

Úgy gondolom vitathatatlan, hogy Ferenc pápánál aligha kerülhetett volna jobb ember a címlapra – a kifejezés minden értelmében. Nem is volt kétségem felőle, hogy őt választják és nem csak azért, mert a különféle hír oldalak közönségszavazásai is mind őt választották ki. A pápaválasztás óta sorra jelennek meg róla az újabb hírek és nem csak híveit, hanem más vallások követőit, sőt még ateistákat is képes magával ragadni példamutató szerénységével és felvilágosult iránymutatásaival, ami (talán) képes lehet elcsendesíteni vallások közti ellentéteket és elősegíteni egymás megértését.

Más lapoknak meghagyom az okok és körülmények részletesebb ismertetését, hogy miért őt választották az év emberének, sok helyen kivesézték, maga a Time szerkesztői is megtették a döntésről és a kiválasztottról szóló cikkeikben.

A fotós mesél a Pápáról
Ahogy minden évben, idén is elkészült a nagy beszámoló fotó anyag, ami bemutatja az év emberét a magazin olvasóinak. Ahogy a lap hagyományai diktálják, ezek mindig saját képek, sosem hírügynökségi anyagok. Egy fotóst odaküldenek az év emberéhez, hogy dokumentálja az életét. Ha úgy tetszik, az elismeréshez jár egy fotós is. A pápa körül persze általában akad legalább egy fotós – aki szerencsére nem mindig áll a háta mögött – így már nem éri akkora meglepetésként. Szeretni persze valószínűleg nem szereti.
Idén a Noor ügynökség díjnyertes fotóriporterét, Francesco Zizolát kérték fel a Time képeinek elkészítésére. A Rómában élő fotós a Time galériáját kísérő élménybeszámolójában mesél a nem mindennapi megbízatásról:

“Engedélyt kapni arra, hogy a pápát követhessem, olyan mintha az utolsó nagy uralkodó udvarába kapnék meghívást. A szent atya napi tevékenységét szabályozó rítusok és szertartások  rendkívül szabályozottak és több évszázadosak. Általában ezek a formaságok távolságot teremtenek a megfigyelő és a pápa között. Egyfajta félelmetes, fejedelmi távolságtartás ez, ami kiemeli az alárendelt kapcsolatot. Engem meglepett ahogyan ez a pápa emberivé tette az ősi rituálét, feloldva a rideg személytelenséget, amit elődei őriztek.

Abban a percben éreztem ezt a legtisztábban ahogy megérintett érzelmileg, mikor a pápa egy Unitalsi delegációt fogadott. Rögtön ahogy végzett a tervezett programjával – üdvözölte a résztvevőket, meghallgatta a mondandójukat és átvette az ajándékaikat – felkelt a trónjából és elkezdte üdvözölni az előtte felsorakozott mozgássérült zarándokokat.

Azt hiszem, hogy úgy négyszáz kerekesszéket számoltam össze, mire ráeszméltem, hogy ez nem csak egy médiaesemény volt, amit kifejezetten azért szerveztek, hogy megmutassák, milyen jótékony az egyház. Vártam (és fotóztam), miközben a Pápa minden egyes ember előtt meghajolt és kedvesen üdvözölte. Hosszú program volt, de olyan, amin tisztán láthattam, hogy miért választotta Bergoglio a Ferenc nevet, az Assisiből származó szegényember, Francesco után.

Ebben az értelemben az én személyes – és teljesen váratlan – találkozásomat a pápával kitárulkozónak tartom. Nem tűnt üres formaságnak; mikor a kézfogása és derűs tekintete találkozott az enyémmel, azt éreztem, hogy egy olyan emberel találkozom, aki tényleg jelentőséget tulajdonít minden egyes találkozásnak.

Mikor megszülettem, az apám, aki Vatikán szakértő volt, Fancesconak nevezett el engem. Két évvel ezelőtt még a halála előtt is röviden emlékeztetett rá, hogy Assisi Ferenc hagyatéka milyen fontos még mindig – egy ember, aki minden teremtménnyel a lelki közösséget kereste, legyen az a természet, vagy bármely élőlény, az állatokat is beleértve. Azáltal, hogy maga mögött hagyta az anyagi javakat és szegénységben élt, hirdette a békét, ezzel megmutatva számunkra az utat. Az apám egyedül csak ezt a szemléletet és a megújulást hiányolta az egyházban. Ez a gondolat kísért, miközben a Pápát fotóztam a Time megbízásából.”

Ugyan idén nem fotó került a címlapra, a Time immár hagyományosnak mondható A címlap mögött című cikke idén is bemutatja, hogyan tervezték és rajzolták meg az élethű címlap képet. Az alkotó beszámolója pedig szeirntem ezúttal sem kevésbé érdekes, mint mikor a korábbi években fotósok beszéltek szinte ugyanígy a fények, hangulatok és a személyiség kifejeződésének fontosságáról.

Így született a címlap
A feladatra Jason Seiler chicagoi művészt kérték fel. Hagyományos technikával olajdestményeket szokott készíteni, de nemrég elkezdett egy 21”-os LCD képernyőn digiátlisan dolgozni. Mint mondja, ez az új megoldás intuitív és természetes megoldást kínál neki az egérrel szemben, így olyan mintha még mindig ecsettel dolgozna. A digitális festékek keverését is hasonlónak tartja a hagyományoshoz, csak így gyorsabban és könnyebben megy:

“Általában a sötétből haladok a világos felé és közben a tónusokra és színharmóniára koncentrálok. Fotó manipulációt sosem használok. […] Sokszor a kép már azelőtt megszületik a fejemben, hogy hozzáfognék a festéshez. A pápa esetében hagytam, hogy menet közben alakuljon ki. […]

A képeim nagyon részletgazdagok, de ne hagyd, hogy ez becsapjon – a részletek csak az utolsó simításokkal kerülnek a képre. A legfontosabbak a kőrvonalak, és ha már elégedett vagyok vele, akkor kezdek a fényekre összpontosítani és megteremtem az erős tónusokat. Összeállítok egy szűk palettát és a kép elkészítése során végig csak azt a néhány színt használom. […] Az ecsetkezelésem úgy helyez egymásra festék rétegeket, mintha agyagból formálnám meg a képet, de a tónusokból, formákból és a fényhatásokból építkezik. […] Sok művész képes hasonlító képet készíteni egy ismert emberről., de az igazi kihívást a személyiség karakterének megjelenítése jelenti. Ennek az igazságnak, vagy ha úgy tetszik, lényegnek a megragadása dönti el számomra, hogy egy portré sikerült, vagy sem.”

A Time idei címlapjával több, mint 70 órát töltött el, hogy olyan képet alkosson, ami méltó a Time korábbi Év embere címlapfotóinak hagyományához. A festő azt is hozzáteszi, hogy szereti, hogy a festményei nem teljesen tökéletesek. Ha marad egy-két ujjlenyomat, ecsetnyom vagy szőrszál az ecsetből, mert a tónusok miatt a kép egésze ugyanolyan élvezhető marad, miközben ezek az apró hibák sokkal valódibbá teszik a képet. A magazin szerkesztői pedig kihangsúlyozzák, hogy ezek a nyomok mind érezhetőek a címlapra került képen.

Te mit gondolsz az új, festett Time címlapról?

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!