Képernyősöket keres az MTVA

MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Az összevont közmédia korábbi jelentős létszámcsökkentése után most elkezdtek újra műsorvezetőket keresni. Ha mindig is képernyőre vágytál, akkor lehet, hogy eljött a te időd.

“Előzetes tapasztalat nem hátrány, de nem is kötelező!” – írja az MTVA hirdetése

Megnyílni látszanak a köztévé kapui a lelkes médiaszakosok előtt, ami akár jó dolog is lehet számukra. Kérdés, hogy pontosan mit is akar kezdeni a jelentkezőkkel az MTVA, milyen műsorokba és főleg milyen előzetes felkészítés után ültetik majd be őket.

Forrás: MTVA - Készítő ismeretlen

Az MTV három évvel ezelőtti műsorvezető gárdája
Forrás: MTVA
Készítő ismeretlen

Korábban sokat dícsért gyakorlat volt főleg az MTV-ben, hogy valaki csak a ranglétrát fokozatosan megmászva kerülhetett képernyőre. Eleinte csak kisegítő munkákat végezhetett, aztán komolyabb háttér munkákhoz is odaengedték, aztán már írhatott egy-egy hírt, vagy felkonfot, és csak aztán került képernyőre, önálló műsorba, hogy kisebb, rövidebb riportokkal, bejelentkezésekkel, felkonfokkal már bizonyította, hogy beletanult a szükséges tudnivalókba és csak ez után kaphatott komolyabb szerepet képernyősként.
A közmédia felhívása maga is ostorozza kicsit a kereskedelmi televíziózást, mikor azt kérdezi az érdeklődőtől, hogy “Vonz a televíziózás, de a kereskedelmi tévék világa már kevésbé imponál?” Elvégre az is főleg a kereskedelmi tévékre jellemző, hogy valaki bármilyen televíziós tapasztalat nélkül, egyszercsak a képernyőre kerülhet. Egyik napról a másikra valóság show szereplőből, vagy egyéb celebből vedlik át műsorvezetővé – olykor ugyanazt a színvonalat hozva.

Kíváncsi leszek, hogy az MTVA milyen szakmai támogatást és színvonalat biztosít majd az új felfedezetteknek, illetve hogy ők kik lesznek és hogyan teljesítenek majd.
Sajnos erre vonatkozóan semmi támpontot vagy tájékoztatást nem ad sem a közmédia honlapja, sem a sajtó osztály. (Mire én kitettem a blogra, már törölték a felhívást az MTVA sajtószobájából, de szerencsére máshol megtartható. Jelentkezési határidőt nem írnak, így talán még van értelme jelentkezni, ha valakit érdekel.)

“A kamerák kereszttüzében érzed magad igazán elemedben? Le tudod bilincselni a hallgatóságodat? Szenvedélyed a kultúra, és vágyad, hogy munkáddal a társadalom számára fontos értékeket közvetíts? Vonz a televíziózás, de a kereskedelmi tévék világa már kevésbé imponál?

Ha a fenti kérdésekre igen a válaszod és kipróbálnád magad a magyar közszolgálati televízió képernyőjén, itt a lehetőség, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) ugyanis új, fiatal képernyős munkatársakat keres. Nálunk fontos, hogy magadénak érezd a közszolgálati média erényeit, megbízható és alapos legyél, és természetesen az, hogy szeresd, amit csinálsz. Előzetes tapasztalat nem hátrány, de nem is kötelező!

Ha úgy érzed, alkalmas vagy a feladatra, életkorod 16 és 35 év közötti, küldd el jelentkezésedet a musorvezetokerestetik@mtva.hu címre.”

Szívesen beágyaztam volna a videó felhívásukat is, de sajnos azt nem találtam a neten, csak egy korábbi hasonló kezdeményezés videója van fent az MTVA YouTube csatonráján:

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!