Ki találta fel a tabletet? Apple, Microsoft?

Tényleg a Microsoft találta volna ki a tabletet?

Népszerű (hit)vita téma, hogy vajon melyik informatikai cég másolta a másikról az iPadként közismertté vált tablet koncepciót. Sokan sokfélét szajkóznak, pedig az igazság sokkal érdekesebb, és összetettebb is…

Amint a héten a Microsoft bemutatta új tabletjét, rögtön elkezdett keringeni a neten a kép, ami az önigazolásra vágyó anti-apple fanboyok számára “bizonyítja”, hogy bizony az Apple a Microsoftról másolta a tablet ötletét. A szövegezés pedig azt sugallja, hogy az Apple csak a marketing rizsát és a hype-ot tette hozzá ahhoz, amit Bill Gates már 2002-ben bemutatott TabletPC néven….pedig nem egészen így van.

Apple Newton (1993)

Apple Newton
Ha már történelem óra, akkor nem illik kihagyni a sorból az Apple 1993-ban bemutatott Apple Newton termékcsaládját, ami az iPad többé-kevésbé közvetlen ősének tekinthető. Az akkor még tollal (stylus) kezelt digitális személyi asszisztens valami hasonló volt, ami a 2000-es években PDA néven hódított más cégek kínálatában, ami egy technológiai korszakkal korábban előre vetítette a tabletek és okostelefonok érkezését, miután az Apple 1998-ban megszüntette saját változatának gyártását.

Windows Tablet PC (2002)

A TabletPC kudarca
A Tablet PC koncepcióval mintha tényleg a Microsoft állt volna elő, és még ma is vannak cégek, akik a tablet versenyben Tablet-Laptop hibridekkel – vagyis Tablet PC újabb formáival próbálnak valami egyedit hozni az iPad által jobbára egyedül uralt piacra. Az ötletet mégsem sikerült kellően népszerűsítenie sem a Microsoftnak, sem a többi cégnek, akik mögé álltak ennek a megoldásnak. A Tablet PC bukását szerintem az okozta, hogy a Microsoft és a többi notebook gyártó rendre a csúcs laptopok közé célozta be a termékét (és egyelőre fenn áll a veszélye, hogy most is erre készülnek). Hiszen a Tablet PC nem más, mint rendes laptop, ami tabletként is használható. Éppen ezért mindig egy olyan laptopot akartak eladni, ami többet nyújt, mint a többi laptop.
Csakhogy mindezt abban a korban, amikor a vásárlók többsége még a laptop vásárlást is luxusnak tartotta. Ekkoriban még nem azon gondolkodtak el az emberek, hogy elég-e az olcsóbb laptop, hanem hogy kell-e egyáltalán hordozható számítógép (vagy akár számítógép egyáltalán), és akik használtak számítógépet, azok is jobbára asztali gépek előtt görnyedtek. Ekkoriban nem igazán tudták a Tablet PC koncepciót elég vonzóvá tenni hozzá, hogy fizetőképes keresletre találjon, és a piacon működőképessé váljon.

Apple iPad (2010)

Az Apple találmánya a tablet piac?
Az Apple újítása az volt, hogy már egy új korban megtalálta a piaci rést, ahova befér a laptop és az okostelefon közé egy áthidaló termék. Nem a laptopok többletszolgáltatásaként tálalták, mint mások még ma is próbálják. Helyette egy leegyszerűsített, könnyebben kezelhető, szűkebb felhasználásra szánt új eszközt kínáltak. Az igazi főnyereményt persze azzal ütötték meg, hogy addigra az akkumulátor, képernyő és érzékelő technológiák rengeteget fejlődtek. De ennél nagyobb mértékű csak a társadalom informatikai szokásainak átalakulása volt. Az emberek jó része ma már nem hogy laptoppal dolgozik asztali számítógépek helyett, de  ma már jobbára mindenki zsebében hordozza az egész Internetet, amivel a tartalomfogyasztás is jelentősen átalakult, megalapozva a tabletek iránti igényt, vagy legalább nyitottságot. Ezt a társadalmi változást azonban a többi piaci szereplőnek csak igen szerényen sikerült eddig meglovagolnia, így nagy kérdés, hogy a Microsoft új megoldása vajon több lesz-e egy újabb színfoltnál, amit megint iPad killerként harangoznak be, mégis anélkül merül feledésbe, hogy igazán kimutatható piaci részesedést tudna elhódítani az iPad elől.

Gyakorlati haszon
Mit számít igazából, hogy ki találta ki és ki kiről másol? Szerzőjogi és szabadalmi értelemben majd a bíróságok eldöntik, ha a cégek ismét perre mennek egymással a formátum, kialakítás, vagy éppen a mágnessel rögzített fedél technológiájának jogai miatt. A felhasználóknak nincs értelme herrgelniük magukat és egymást, de persze ezt sokan nagyon élvezik az összes ilyen hitvitában (igen, az egyházak esetében is).
Szerintem használja mindenki azt a terméket, ami neki szimpatikus, kézre esik, és meg tudja fizetni. A gyártók versengése pedig reméljük, hogy egyre jobb, és versenyképesebb árú és szolgáltatású gépeket hoznak majd mindegyik gyártó kínálatában, amivel a fogyasztók csak nyerhetnek.

Tablet a Star Trekben (1966)

A legelső terv
Ha már megigértem, akkor azért megosztom a nagy igazságot, hogy ki találta ki az első tabletet. Meglepő módon nem egy informatikai cég volt. A feljegyzések szerint az első tablet Matt Jeffries tervei alapján a Star Trek sorozatban jelent meg 1966-ban. A Paramount Stúdió díszletekért és kellékekért felelős művészeti vezetőjének állítólag nem volt pénze az akkoriban NASA központokban, és a Gemini program űrhajóin jellemző rengeteg kis világító lámpácskára és kapcsolóra, így egy brilliáns gondolattól vezérelve kitalálta, hogy a jövőben majd érintő képernyőket használnak az emberek. Ezt az ötletet vitte később át a sorozat kézi adathordozóira is, amik bő 30 éven át jellemezték a sorozatot és folytatásait, majd szépen lassan áttértek a hétköznapokba is.

Te tudod ki készítette az eléső valóban működő tabletet?

Kiegészítés: azért a végére jöjjön egy kis szúrka-piszka. Végignéztem a Microsoft Surface bemutató prezentációját, amiben mondanak egészen szimpatikus dolgokat az új készülékről, még azt is el tudom képzelni, hogy jobbnak találom majd bizonyos dolgokra, mint az iPadet, ami szerintem nem alkalmas fotós munkára, bár az újabb és újabb alkalmazások és operációs rendszer fejlesztések révén egyre használhatóbb fotók szerkesztésére is.

Viszont valaki nagyon szépen párhuzamba vágta az első iPad két évvel ezelőtti bejelentését, és a Microsoft múlt heti bejelentését, ami alapján tényleg, mintha mindenben az Apple után mennének – a bakit kivéve. Még a mágneses töltő csatlakozó is Apple ötlet, bár az pont az iPadben nincsen, csak a MacBookokban. A fedélbe épített billentyűzet viszont valóban Microsoft ötlet, nem úgy mint a történelmi jelentőségű egér, amit szintén annyit emlegetnek….azt az ötletet ugyanis, mint köztudott, Steve Jobs a Xeroxtól lopta, mielőtt Bill Gates ellopta volna tőle – de mint Picassotól tudjuk, minden zseni lop.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!