Celebparádéval hirdetik a Jobs emlékkönyvet

A szervezők fotója – készítő ismeretlen

Bevett szokás mindenfélét celebekkel eladni a bulvár sajtónak, de furcsa, hogy már Steve Jobs emlékével is ezt próbálják. Pedig az Apple vezér magában ismertebb világszerte (is), mint az összes magyar celeb együttvéve.

A világ legfurcsább jótékonysági akcióját mutatták be rendkívüli hazánkban szokásos módon. Az itthon bevett recept szerint meghívtak pár celebet, hogy miattuk több bulvár fotós és újságíró jöjjön el a bemutatóra. És ezzel ki is merült a rendezvényszervezői koncepció. De hát mi kellhet még? Mondjuk a Steve Jobs szoborhoz még ennyi  (mármint celebek) se kellett, de hát az egy másik történet – vagy mégsem?

Helyi celebek mesélnek róla, miért hálásak Steve Jobsnak. Ugyan egyikük sem ismerte őt személyesen, de mivel mindegyiküknek van iPhoneja, nagyon mélyen átérzik az egész Apple filozófiát, és celebek lévén szívesen szerepelnek is vele.
Dévényi Tibi bácsi véleménye is nagyon értékes, Harsányi Levente “van-e iPhoneod?” érvelése pedig egyenesen ütős. De Bódi Sylvi üzenete: “Az élet túl rövid ahhoz, hogy elvesztegessük” is nagyon eredeti, be is vallotta, hogy Steve Jobs stanfordi beszéde ihlette. Lehet, hogy csak én tartom furcsának, hogy valakinek egy tőle idézet mondatot írjunk az emlékkönyvébe. A legnépszerűbb persze úgyis az, mikor végigsimítja a Thank You Steve Jobs feliratot a pólóján az Index videó interjú alatt (3:12-nél).
Sokkal izgalmasabb, mint amikor a könyvvel pózolva könyvjelzőt játszik. Persze erről nem ő tehet. Ő (csak?) egy modell, ahhoz szokott, hogy azt csinálja, amit a fotósok mondanak neki. A fotósoknak meg akkor nyilván még jó ötletnek tűnhetett ez a pózoltatás. Pont, mint celebekre építeni az egész eseményt egy étterem sarkában. Szerintem pont ez lehet az, amiért a nemzetközi sajtó vagy el se jött az eseményre, vagy aki ott volt, az is lelépett még a kezdés előtt.

A szervezők fotója – készítő ismeretlen

Jótékonyság mindenek előtt?
A szokatlan kezdeményezés célja jótékonyság, ami mindig jó, és sosincs belőle elég. A projekt bevételeiből jótékony ügyeket fognak támogatni. Legalábbis abból, ami a bevételből marad a könyv előállítási költségei, és a világkörüli utaztatása, meg a közben felmerülő egyéb költségek után.
Részt venni 18 dolláros (kb 4 ezer forint) pólók megvételével lehet, amiből darabonként 2-2 dollárral támogatnak jótékony ügyeket. Az egyik dollárt az afrikai gyermekéhezés megszüntetésére fordítják, a másik dollár mindig az adott ország Apple rajongói közössége által választott jótékonyságot támogatja. Hazánkban a Magyar Rákellenes Ligára esett a választás.

Az ötletgazdák és gyakorlati kivitelezők egytől-egyig magyarokból álló csoportját,még az a tény sem tartja vissza az elszánt segíteni akarástól, amire Steve Jobs emléke jegyében hívnak fel másokat, hogy Jobs maga soha nem jótékonykodott, örökösei és az Apple pedig semmilyen módon nem járult hozzá a kezdeményezéshez. Még azt sem engedélyezték, hogy Jobs képét az óriáskönyv címlapjára tegyék, mint eredeti hirdetéseikben tették.
Az ötlet Csorba Árpád fejéből pattant ki, majd többen felkarolták, hogy megvalósulhasson a nemes indíttatású ügy. Főleg persze az Apple rajongók, akik jó ötletnek tartották a Thank You Steve Jobs pólóban pózolást, és már sokan meg is vették a pólókat, illetve elküldték üzeneteiket, hogy azok bekerülhessenek a nagy jótékony könyvbe.

A könyv a sajtóbemutatón még csak néhány lapot tartalmazott. De már mintegy ezer üzenet gyűlt össze, ezeket a világkörüli útra indulva fűzik majd bele. Ahogy gyűlnek az üzenetek, úgy fogják majd bővíteni az oldalszámot is. A szervezők fontosnak érezték azt is elmondani, hogy a könyv lapjai mind egy magyarországi nyomdában készülnek – így persze a menet közben születő plussz oldalakat is mindig a könyv után kell majd küldeni Amerikába, Kanadába, Japánba, Kínába, Dubajba, attól függően, épp merre jár az adománygyűjtő akció egyetlen, de annál monumentálisabb tárgya.
Végül mire a tervezett egymillió üzenet összegyűlik, a még csak 250 kg tömegű alkotás akár több tonnát is nyomhat majd. Emiatt nem csak a kerekeit, és a tartószerkezetet kell majd újratervezni addigra, de a világkörüli szállítása is egyre nagyobb kihívást – és költséget fog jelenteni. Részben (talán?) emiatt javasolja a Metropol cikke, hogy “aki jótékonykodni akar, az inkább egyenesen az UNICEF-nek utalja át a pénzét.” Főleg ha többet is szeretne jótékonyságra adományozni az elköltött 18 dollár egy nyolcadánál.

A tervezett címlapot nem engedélyezték a jogutódok

A magyar Apple rajongói közösség támogat
A kezdeményezést a celebeken túl magyar Apple boltok is támogatják. Nem csak egyszerűen a pólók értékesítésével járulnak hozzá a kezdeményezés népszerűségéhez és sikeréhez, hanem pénzbeli és termék támogatást is adnak mellé. Mint arról Handras blogja hónapokkal ezelőtt beszámolt, az ő boltja és még néhány oldal minden adományozói póló vásárlást ezer forinttal támogat, és a résztvevők emléktárgyat is kapnak további ösztönzésként. Ezzel valamivel csökken a résztvenni kívánók terhe, és a kezdeményezés (úgy a jótékonyság, mint a szervezők) is ugyanannyi pénzhez jut, amit a boltok finanszíroznak.

Te mit gondolsz a kezdeményezésről?

Kiegészítés: a fotókat az esemény média ügynöksége biztosította, de a fotós nevét (szokás szerint) nem adták meg.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!