Elkezdik fotózni, ha leteszitek a tányért… – bemutatták az Ország tortáját
Bejelentették, hogy 2021 Ország tortája a Napraforgó lett, Cukormentes tortája Beszterce rózsája. Mi pedig lefotóztuk a nagy bejelentés után…
Bejelentették, hogy 2021 Ország tortája a Napraforgó lett, Cukormentes tortája Beszterce rózsája. Mi pedig lefotóztuk a nagy bejelentés után…
Sok más fotóriporteri munka, fotózási kulisszatitkai mellett megannyi féle sport fotózásáról írtam már a blogon. A foci, sőt az EB is szoba került már, de most egy kicsit jobban bemutatom a foci EB fotózását.
Az MSÚSZ fotója megmutatja, hogyan zajlik egy futball sajtótájékoztató a koronavírus járvány idején. Mint korábban megírtam, a futball újraindulását szigorú egészségügyi szabályozás kíséri.
Idén élőben elmaradtak a Tánc Világnapi megemlékezések, de egy régi képpel én is megemlékszem az évfordulóról és arról is, hogy a fotósok is mindig megörökítették eddig.
Sok lány és nő ismerősöm nem rajong nagyon a húsvét örökké elmaradhatatlan velejárójáért, a locsolásért. Sőt akad, aki egyenesen valamiféle zaklatást éreznek a néphagyomány és a róla készült képeim mögött is. Ezért is tartom fontosnak elmondani, hogy húsvét hétfőnként engem is meg szoktak locsolni – csak nehogy elhervadjak most nélküle!
Tegnap a magyar és nemzetközi média jelentős részével együtt a közel két hete tragikus balesetet szenvedett Hableány hajó kiemelését fotóztam. A művelet során készítettem egy time-lapset is, hogy bemutassam, hogyan zajlott a kiemelés. Az alábbi time-lapse felvételen a kiemelés közel 10 órás folyamatát mindössze 1 percbe sűritve nézhetitek meg.
Pár napja ismét megosztottam a blog Facebook oldalán a tavalyi választáson készült szavazós képpárt, mert akkor még nem jutottam hozzá az idén készült hasonló képhez. Természetesen a másik oldal hiányzott, hiszen a saját képem már rendelkezésemre állt. De most már ezt a hiányosságot is pótolhatom, íme az idei képpár Orbán Viktor voksolásáról, ami újabb gyöngyszemmel gazdagította a fotó két oldalán sorozatomat.
A Filmdzsungel Stúdió a Magyar Média Mecenatúra támogatásával készített dokumentumfilmet a magyar természetfotósok munkájáról. A sorozatot tévében is látható volt, de a neten bármikor (újra) megnézheted, méghozzá teljesen legálisan.
Vasárnap este végetért a hetedik Forma1 futam, amit fényképeztem. Önkéntelenül is mondanám, hogy zsinórban, de a sorozat nem folytonos.
Hangulatkép a fürdőszobából egy esős meccs után. Így szárad a fotó felszereés az AFP budapesti fotóriporterének, Kisbenedek Attilának a fürdőszobájában. Most épp az oroszországi Foci VB-ről tudósít és a meccs képei mellett az Instagramon most még a fürdőszobájába is betekintést enged egy kép erejéig.