Elkezdik fotózni, ha leteszitek a tányért… – bemutatták az Ország tortáját

Fotósok és az Ország tortája
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Bejelentették, hogy 2021 Ország tortája a Napraforgó lett, Cukormentes tortája Beszterce rózsája. Mi pedig lefotóztuk a nagy bejelentés után…

Évről évre nagy érdeklődésre tart számot az Ország tortájának bemutatása, amit mindig egy csomóan fotóznak különféle mainstream lapok fotósai, gasztro és életmód lapok, újságírói és egyéb résztvevők egyaránt.

Az Ország tortája a Napraforgó (balra) és az Ország cukormentes tortája Beszterce rózsája (jobbra)
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Ez persze nem igazán a klasszikus gasztrofotók terepe. A Parlamenti büfével szomszédos Vadász terem – ahol sok más magyar és nemzetközi sajtóesemény mellett gyakran ebédeket is szoktak tartani – nem épp ideális fotóstúdió. Kellő szándékkal persze könnyen be lehetne annak is rendezni. Minden esetre az állófogadás helyszínén fogyasztáshoz inkább ideálisak a körülmények, mint fotózáshoz. Ellenben az innen nyíló Dunai terasz pompás látványt kínál a folyóra és a városra is. Ha pedig már az ember kezében egy tányéron az Ország tortája és kint áll vele a teraszon, akkor nehéz kihagyni, hogy ne örökítse meg itt is.

Készülnek a képek…
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Rendszeresen szoktam azzal viccelődni, hogy egy kortárs képzőművészeti kiállításon veszélyes dolog letenni a fotós táskát, mert a műértők még a végén elkezdik körbeállni és szakérteni.

Ez a vicc most megelevenedett a Parlamentben. Letettem egy tányért a frissen bejelentett tortákkal és máris mindenki fényképezni kezdte.

Mennyire születnek egyedi képek tömegben fotózva?
Részletekért katt a képre!
Fotó: Le Hong Ha

A kollégák persze udvariasan megkérdezték, hogy nem zavar-e, ha ők is megcsinálják ugyanezt a képet. Én meg bár jól esik a kedves kérdés, de nem szoktam ebből akkora ügyet csinálni, mint sokan mások, így még bátorítottam is őket, csinálják csak meg nyugodtan. Úgyhogy egy csomó fotósnak lett majdnem teljesen egyforma képe az Ország tortájáról a budapesti látképpel a háttérben.

Viszont azt hiszem, csak nekem lettek képeim arról, ahogyan ők fotózzák a tortát. Mondjuk ezek sem lesznek életem képei, de legalább a történetet van mivel illusztrálnom.

Titeket mennyire szokott zavarni, ha mások is megcsinálják a képet, amit ti kitaláltatok? Írjátok meg kommentben a blog Facebook oldalán!

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!