szerződés

jog

Mindig írjatok szerződést! – nem szeretjük őket, pedig nagyon hasznosak

Egyikünk sincs nagyon oda a szerződéskötésért. A legtöbb hétköznapi dolgot igyekszünk inkább egymás közt elintézni, “becs’szóra” alapozva. Pedig egy szerződés olykor sok fejfájást meg tud előzni és nem is kell miatta feltétlenül nagy felhajtást csinálni. Persze az is legalább olyan fontos, hogy mielőtt aláírnáok, mindig olvassátok el és értelemezzétek a szerződéseket!

jog

A szerzői jogról nem lehet lemondani, vagy átruházni

Egyre több szerződésben és pályázati kiírásban is találkozom azzal a teljesen téves megfogalmazással, hogy “a fotós lemond szerzői jogáról”, vagy “átruházza szerzői jogait”. Amikor szóvá teszem, hogy ez jogi nonszensz, akkor pedig értetlenül néznek, mint Ábel, hogy “de miért”? A fotós törvényben rögzített jogait nem csorbíthatja szerződés és nem írhatja felül a jogszabályokat.

jog

Mindig olvassátok el a szerződéseket aláírás előtt!

Triviális javaslat, mégis olyan, amit nem lehet eleget mondani az embereknek, hogy ne kövessenek el kapitális hibákat.
Fotósként talán másoknál gyakrabban, de különféle élethelyzetben mindenkivel rendszeresen előfordul, hogy különféle nyilatkozatokat, hozzájárulásokat, igazolásokat, megállapodásokat és szerződéseket kell aláírnunk. Mindig olvassátok el, hogy mit is írtok alá és gondoljátok végig, hogy mire fogják használni az aláírásotokat, milyen következményei lehetnek.

fotó

Üzleti tipp: Alkalmazz lemondási díjat!

Mostanában egyre több kollégával beszélgetve kerül szóba egy a jelek szerint sokakat rendkívül bosszantó probléma. Nincs annál kellemetlenebb, mikor egy munkára felkészülsz, átszervezed miatta a programodat, aztán az utolsó pillanatban lemondják és ott állsz tehetetlenül. Pedig van erre megoldás, ami ellenszerként sem utolsó. Úgy hívják, hogy lemondási díj.

fotó

A fotós önkéntesség lehetséges hátulütői

Komoly vita alakult ki egy hétvégi rendezvény fotós önkéntese(i) és a szervezők között a feltételek tisztázatlansága és az elvárások miatt. Eleve nem javaslom senkinek, hogy fotós önkéntességet, vagyis más névbe csomagolt ingyen fotózást vállaljon. Aki mégis belemegy, az viszont időben tisztázza, hogy mik is az együttműködés feltételei.

fotó

Sajtó bojkott a Press(er)ió ellen

Átfogó bojkott szerveződött a magyar sajtóban az LGT eheti koncertje ellen, mivel Presserék elfogadhatatlan feltételeket akarnak a fotósokra kényszeríteni. Bal és jobb oldalról nyomtatott és online lapok társulnak egymás mellé, hogy közösen kiálljanak a szakmai elvek mellett, amikért külföldön is rendszeresen ringbe szállnak a fotósok és az őket alkalmazó újságok – sajnos Magyarországon azért az alakzat hézagos lesz itt-ott.

fotó

Ke$ha fotókat tarhál Budapesten

Tegnap került elém a Ke$ha menedzsmentje által kiküldött fotós szerződés, amit a hétvégi ingyenes Kapcsolat Koncerten fotózni kívánó sajtó fotósoknak kell aláírniuk. A szerződés egyik kitétele komoly szakmai tiltakozást vált ki: a nemzetközi sajtó nem fogadja el, inkább nem fényképez…