Szépségkirálynő

bulvár

Formás lányok, és nyálcsorgatás a strandon

Immár második éve rendezik a Palatinus Strandon a Miss Bikini Hungary szépségversenyt. Korábban a siófoki Pleasure Beach egyik szórakozóhelyén, egy Balaton parti stégen rendezték, ami szerintem valahogy hangulatosabb volt az egykori szocreál tömegfürdő díszleténél. Bár a megközelíthetőség miatt mindenképp pártolom, hogy a fővárosba költözött a verseny, amit már évek óta rendszeresen fényképezek.

fotó

Ez király volt – talán inkább KirályNŐ!

Többször elhangzott a fenti elmés párbeszéd a Királynő stúdiójába tartva még az estéhez fűződő jövőbeli reményeket hallottam, majd utólag már múlt időben mondta, aki nem unta el a sokórás ceremóniát. Valójában egy élő TV adás fotózása nem egyszerű, de leginkább fárasztó. A tévében reklámokkal megszakított mintegy két órás program a stúdióban bőven 5-6 órás maratoni munka. Aminek jó része ráadásul várakozás, nem fotózás.