Botrányba fulladt egy unalmas szépségverseny

Rebeka Karpati and Annamaria Rakosi (HUN)

Szokásos kép a győztesekről
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Érdekesen alakult az idei szépségverseny lényegében az unalmas popsi mustra utolsó perceiben tört ki a dráma.

A közönségdíjas és harmadik helyezett Kocsis Korinna visszautasította a Miss Intercontinental Hungary koronáját. A dolog meglepte a szervezőket, így elsőre nem is díjaztak harmadik helyezettet, aztán már a díszlet bontása közben rögtönzött sajtótájékoztatón mégis megkapta a negyedik helyezett Tímár Brigitta a Miss Intercontinental Hungary címet. Az indoklás, hogy a kiválasztott nem mondhat le más javára a koronáról, de a zsűri odaítélheti, sőt oda is kell nekik ítélni. Korinna Facebook oldalán közzétett nyilatkozatában “ellenszelet” emleget, amit szerződése miatt bővebben nem fejthet ki. A tárgyilagosabb részében azt mondja, nyert már rangosabb (Miss Earth Hungary) címet, így ebből a mostaniból nem kér, át akarja engedni a lehetőséget, hogy más is megtapasztalja.

Rebeka Karpati and Annamaria Rakosi (HUN)

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Morálisan
Sokan dicsérik érte, hogy kiállt magáért, komoly tábor gondolja úgy, hogy neki kellett volna nyernie, és nem is véletlen, hogy neki szavazták a közönségdíjat. Vannak, akik viszont megvetik érte, hogy ezt merészelte tenni, mert ez nem korrekt eljárás. Úgy fest, hogy a szervezők perelni fognak. Sokan pedig eddig se tudták, hogy Korinna létezik, és ahogy a CommentCom szatirikus “tudósítása” sugallja, ezután se fognak emlékezni a nevére.
Kivéve persze, ha ő is a bulvár lapokban haknizó celebbé válik majd – mint előtte több másik szépségkirálynő megtette már. Erre persze minden esély megvan, mivel már 2011-ben (akkori szépségversenyes botránya kapcsán) azt nyilatkozta a Velvetnek, hogy a kozmetikusi pályánál jobban érdekli a média, és akkori botrányáról azt mondta, jól sült el számára a felhajtás.

Crown of Miss Intercontinental Hungary

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Kommunikációs szempontból
A mostani botrány (is) biztosan jó volt arra, hogy az első helyezett, Miss World Hungary cím nyertes Rákosi Annamária és a Miss Universe Hungary címet elnyert Kárpáti Rebeka helyett mindenhol Kocsis Korinna legyen a téma.
Talán túlzás egy olimpiai bajnok sportolóhoz hasonlítani a helyzetet, mivel az nem is szándékos volt, és jóval az eredmény kiderülése előtt, de Usain Bolt is lopta már el hasonló módon a showt a győztes elől. Fontos különbség, hogy ott sportról, valós és mérhető teljesítményekről volt szó, ez pedig (csak?) egy szépségverseny. Ez a legelemibb szinten szubjektív műfaj. Ráadásul még nem találkoztam olyan szépségversennyel, amire ne mondta volna legalább egy résztvevő, hogy megbundázták….és sosem a győztes mondja ezt!

Miss World Hungary

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Kinek mi tetszik…
Sok pontozásos sportnál és egyéb szubjektív versenynél, így a fotópályázatoknál is rendszeresen előfordulnak ilyen és hasonló felháborodások, kisebb-nagyobb tiltakozások és botrányok. Sokan beletörődően csak legyintenek az ilyenekre, hogy “de hát tudod, hogy így megy ez”, mások cinikusan azt mondják, “ha igazságos küzdelemre vágysz, futásban vagy úszásban versenyezz, az órát és a célszalagot nem lehet megbundázni”, vannak viszont, akik azon ironizálnak, hogy “sosem a győztesek panaszkodnak, hogy ők nem érdemelték meg a díjat, mindig azok reklamálnak, akik nem nyertek”.
Én ebben az esetben nem tudom eldönteni, hogy mit tartanék helyesnek. Szerintem, aki elindul, az vállalja, hogy mások döntenek a sorsa felett és talán más lesz az eredménye, mint ő szeretné. Persze ha menet közben kiderül, hogy máshogy működnek a dolgok, mint gondolta, az képes hirtelen megingatni az ember világnézetét. Talán pont ezért sem nagyon szoktam indulni fotópályázatokon – sem.

Fotós szemmel
Szépségversenyt fényképezni nem olyan őrült nehéz, mint amilyen unalmas. Ha tudsz fényképezni, akkor legfeljebb a körülmények nehezítik néha a munkát. Most leginkább a meleg. Azon kívül olyan kérdések befolyásolják “csak”, hogy van-e elég fény, van-e elég hely a fotósoknak, jó helyet jelölnek-e ki a szervezők, esetleg tudsz-e mozogni, hogy változatosabb képeket készíts, meg hogy milyen a szervezés, mit csinálnak a lányok, meg ilyenek. Élő tévéadásban persze minden nehezebb, nem lehet nagyon mozogni a kamerák miatt.

KocsisKorinna-Szepsegkiralyno-photoZoltanVanikVelvet

Fotó: Vanik Zoltán/Velvet

Persze a bulvár lapok valószínűleg örülnek, hogy végre történt is valami a szépségversenyen, nem “csak egy újabb unalmas szépségversenyről” kell olyan tudósítást írni, amivel mégis csak fel kellene kelteni az olvasók érdeklődését.
Ami most igazán megnehezítette a fotósok dolgát az mégis az, hogy a történet középpontjába hirtelen valami egészen más került, mint az eredeti terv lett volna. Míg máskor a szépségverseny lényege a jó csajok, na meg a győztesek, addig most hirtelen az a lány került a középpontba, aki lemondott a koronáról.
Szóban visszautasította, de még csak egy  visszautasító gesztust sem tett a műsor közben, ami képileg is kifejezi a visszautasítást. Így magáról A hírről nincs kép. A lányról persze vannak verseny közben vonulós és utána színpadon pózolós képek is. Sőt olyan kép is van, amin épp arról cseveg a műsorvezetőkkel, hogy miért nem kell neki a korona. Ez viszont nem hírkép, mert nem alkalmas elmesélni a történetet. Legfeljebb csak illusztrációnak jó, a történet elmesélésére nem. Jobb kép viszont nincsen. Kocsis Korinna és Hajdú Péter persze a műsor után se voltak hajlandók egymás mellé állni, hogy legalább “csúnyán nézős” képeket lehessen csinálni róluk. Marad a montázs, hogy mégis a címlapokra kerülhessen a történet lényege.
Viszont azt sejtem, hogy hány bulvár szerkesztőségben mondták a fotósoknak, hogy “de olyan kép miért nincsen…?” Hát mert ez (is) egy ilyen képtelen történet…

http://www.youtube.com/watch?v=1IZMp6oCdRU

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!