google

Informatika

Globális helymeghatározás

El se hiszem, hogy ez az idő is eljött. Nemrég kaptam egy meghívót egy szervezőtől, amiben sikerült helyszínként GPS koordinátákat megadni, sőt rögtön utána egy másik rendezvény honlapján is nagy örömmel tapasztaltam, hogy feltüntették a koordinátákat, és belinkelték a Google Térképet. Persze biztos van olyan, aki erre is csak vakarja a fejét, és pislog. De azért mára már eléggé elterjedtek a különféle GPS navigációs megoldások ahhoz, hogy egy szimpatikus koordináta párral az embernek sikerüljön valahova gond nélkül odatalálnia, és legrosszabb esetben az Internetes térképekkel is dekódolható, hogy hova is esik a térképen a megadott hely.

fotó

Navigáció

Mivel épp egy újabb külföldi utat tervezgetek, és ismertlen helyek felkutatása során rendszeresen használom az iPhone-ba épített Google Térképet, pont azon törtem a fejem, hogy külföldön hogy találok majd oda egyik helyről a másikra. Mivel a Google térkép használata folyamatos Internet kapcsolatot igényel, ennek a használata külföldön elég költséges tud lenni, úgyhogy a határon mindig lekapcsolom a roamingot, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések.

Hír

A Google (tovább) fejlődik

Google barátunk bizony nem csak okos, de tanulékony is. Legújabb fejlesztésük révén a kereső már nem csak egyszerűen szavakat keres szintaktikai (vagyis formai) alapon, hanem szemantikusan keres. Értelmezi a kereső szavakat, és feltérképezve a szókapcsolatokat olyan találatokat is képes lesz a jövőben megjeleníteni, amik akár egyáltalán nem is tartalmazzák a megadott kulcsszavakat, viszont mégis témába vágnak.

Hír

Leállt a G-Mail

Ilyet se láttam még, leállt a G-Mail. Mondjuk náluk is bocsánatos bűn, és semmi sem lehet tökéletesen hibátlan. Csak szokatlan, mert bármilyen remek szolgáltatókat használok is (remélem, hogy ők is olvassák a blogomat) használok, a Google szolgáltatásait eddig még nem sikerült senkinek felülmúlni.