google

Hír

Google Wave – első benyomások

Pár napja meglepetés szerűen kaptam egy Google Wave meghívót, így már nekem is van accountom az egyelőre még csak teszt üzemben működő új Google szolgáltatáshoz. Akinek szintén van, az keressen meg a Wave-n, akinek még nincs, de szeretne, az keressen meg, hogy meghívjam!

Informatika

Navigáció külföldön

Imádni való telefon az iPhone, de a navigációs lehetőségeit eléggé meg tudja lőni az Internet hiánya. Ez pedig külföldön – ahol leginkább kellene a navigációhoz segítség – elég komoly gondot tud jelenteni. Ráadásul számomra a navigáció nem egyszerűen csak a közlekedéshez szükséges, hanem a képek elkészítésének támogatásához, hiszen egyaránt fontos hogy odataláljak, ahol a képeket el kell készíteni, mint a készítésének helyét utólag meghatározni.

blog

A pornó népszerűsége

Válság ide – válság oda, a szex mindig népszerű. Pár napja például épp a blogom keresési kulcsszavait nézegettem, és meglepett, hogy mit találtam a toplistán. Talán a válság is magyarázat lehet rá, hogy miért a felmondások foglalkoztatják az embereket, az pedig nem akkora meglepetés, hogy a saját nevem és a fotózás is elől szerepel a saját blogom kapcsán. A hatodik helyezett viszont meglepett, bár tudtam, hogy melyik postnak köszönhető az előkelő helyezése.

fotó

Google bomba a könyv piacon (is)?

Ismét jogi problémák a Google háza táján. A Google ezúttal is az EU jogszabályozáson akadt fent. A vezető Internetes kereső cég a Google Books online könyvtár vállalkozással, a Google Books-szal szeretne belépni az egyre nagyobb üzletnek számító e-book piacra. Az elektronikus könyvesbolt ezen formája azonban jelenleg összeférhetetlennek tűnik az EU szerzőjogi törvényeivel, akárcsak az Apple iTunes zeneboltjának működése körül is rendszeresek az Uniós viták.

film

Média A holnap markában

Nemrég leültem a TV elé, és épp a Holnap markában ment valamelyik csatornán, úgyhogy néztem egy darabig. Az utóbbi idők egyik legtartalmasabb, és mondanivalóban gazdagabb James Bond filmje volt. Legalábbis itt a blogon ennek a tartalma a leginkább témábavágó.

Hír

Automatikus fordítási hibák

Friss hírként jelent meg tegnap, hogy Automatikus fordítóprogramot indított kísérleti jelleggel a La Tribune című francia gazdasági napilap internetes kiadása, ami a beszámolók szerint hemzseg a tükörfordításból adódó hibáktól. Ebből persze csak az hír, hogy egy online lap fordító programot próbál integrálni kezelőfelületébe – bár ez sem újdonság, hisz vannak már példák erre is. Ahogyan az sem újdonság, hogy az automata fordító programok nehezen küzdenek meg a nyelvtani finomságokkal.

Hír

A Microsoft szerint vége az ingyenes Internetezésnek

Újabb felső vezető csatlakozik Rupert Murdoch média mágnás korábban megjelent hasonló nézeteihez, melyeket a birtokában levő The Times Internetes működésének átszervezésével igazolni is igyekezett. Most Achim Berg, a Microsoft németországi vezetője is csatlakozott Murdochhoz egy nemrégiben tett nyilatkozatával. A Berliner Zeitung interjúját a PCforum híre dolgozta fel nemrég. A magyar cikk a nyomtatott sajtó halálát említi, és csupán az Internet-ingyenesség kérdéskörére koncentrálva kivonatolja a német interjút.