Vélemények, szubjektív gondolatok
Ízelítő kiállítás látható a nemrég hazatért Robert Capa örökség képeiből a Nemzeti Múzeumban. Egyelőre a teljes hazatért anyagnak csak egy kis részét, a legismertebb képeket mutatják be az elegáns, és nem utolsó sorban ingyenesen látogatható kiállításon.
Idegesítő dolog, ha mindenkinek ugyanúgy cseng a telefonja, mint a tiéd. A nagy egyediség hajszolásban egyre sablonosabb kezd lenni a tömegízlés. A gyárak azzal a címszóval gyártanak lassan már mindent többféle színben (kedvencem a rózsaszín fényképezőgép), hogy mindenki megtalálhassa az egyéniségéhez illő árnyalatot.
Nem szakterületem a magyar nyelv, mondhatni, hogy a nap huszonnégy órájában csak kedvtelésből művelem. Talán nem mindig tökéletes helyességgel, de ha már annyit használom, igyekszem minél jobban tenni.
Végéhez közeledik a felmondási időm, hamarosan elhagyom eddigi munkahelyem, és más céghez megyek. Ezzel kapcsolatban egy csomó feladat, tennivaló, és elintézni való akadt. Papírokat aláírni, ügyeket intézni, elmaradásokat pótolni, céges eszközöket visszaadni, még egyszer újra megküzdeni a bürokráciával. Belépéskor ugyanezeken kellett végigmenni, csak fordított irányba. Aztán kezdődhet a bejelentkezési procedúra előről az új helyen.
Talán ez jobb cím lett volna a képnek, amit végül Riverdance címmel indítottam az idei (27.) Sajtófotó Pályázaton. Talán jobb hatásosabb cím lett volna, hiszen a képen a lenyugvó nap látszik, és vele együtt végső nyughelyén a hajó, aminek a nevét kapta a fotó. Ezzel a címmel választották ki a Természet és tudomány kategória harmadik legjobbjának, így ezt a címet fogja viselni. Talán az idők végezetéig. Amiről kicsit a kép is szól: hogy lenyugszik a nap, és a hullámokkal dacoló komp se szeli többé a habokat. Igaz, ez a tudatosság nem volt mind benne, mikor a fotót készítettem. Egy kicsit más (szó)kép(zet) társítás vonzott hozzá eredetileg (a látvány mellett): a tánc.
Míg most a Wikipédián utána nem néztem, nem is sejtettem, hogy a blogok története egészen az 1990-es évekig visszanyúlik. Mindig azt hittem, hogy ez csak egy néhány éves divat. Bár voltak emlékeim egy általam is sokat látogatott blogról, amiről sokáig magam sem tudtam, hogy az egyáltalán egy blog volt.
A korábban – és a műfajban egyébként is gyakran – emlegetett Vincent Laforet ismét újabb projekten dolgozik frissen zsákmányolt Canon EOS 5D mark II fényképezőgépével. Ezúttal Jamie O’Brien szörfösről készít filmet, persze hol máshol mint Hawaii szigetén. Blogjában mentegetőzik kicsit, hogy így télen Hawaii sem annyira ideális környezet a szörf videókhozhoz (jó vicc, próbálkozna csak a Balatonon).
Kiszel Tünde – aki nem Anyó – ismét remekül szerepelt az Operabál sajtótájékoztatóján. Utolsó kérdezőként feltette kérdéseit, majd rikító piros ruhájában megfordult, és háttal a hozzá beszélő világsztárnak, belavírozott a díszvendég (idén Franco Nero) elé, hogy készíthessenek róluk egy közös fotót. Persze nincs ebben semmi újdonság, hiszen ezt minden évben eljátssza, és mások is akadnak minden évben az Operabál sajtótájékoztatóján, akik csak azért jönnek, hogy kezet rázhassanak a sztárvendéggel, kérjenek egy autógrammot, és fotózkodjanak vele. Olyanok meg minden sajtótájékoztatón vannak, akik csak azért jönnek, hogy jót egyenek az állófogadáson.
A hír oldalak és híradók jobbára egymást, meg hírügynökségeket idézve tényszerűen közlik, hogy az állam vett a Nemzeti Múzeumnak egy csomó Robert Capa képet (Napi Gazdaság/Hírsarok, Népszava, MTV híradó, HírTV, FigyelőNet, Index). A fotós oldalak többsége meg még ennyit sem közöl. Élik mindennapjaikat és újabb digitális csodákról számolnak be, elszaladva a régmúlt rendkívüli értékei mellett…
