történelem

fotó

Múlt és jelen találkozása – fotókon

Kerényi Zoltán, vagy ahogy a Flickr fotómegosztón ismerik, mrsultan szokatlan precizitással dolgozta fel a fortepan archívum történelmi Budapest fotóit. Felkereste a történelmi fotók készítésének mai helyszíneit – így például az újra Széll Kálmánra keresztelt Moszkva teret is, és mértani pontosságra törekedve komponálta meg mai fotóit, hogy a múltból megőrzött képdarabkák tökéletesen illeszkedjenek azokba.

fotó

A Moszkva tér – újra Széll Kálmán tér lett

Az MTI tegnap Kollányi Péter fotóival számolt be róla, hogy már kikerültek az új utcatáblák, bár a hatos villamos megállójának üvegén még Moszkva tér felirat van. Nyilván akkor még nem hitték Demszkyék, hogy változni fog a tér neve – talán akkor még arra sem gondolt, hogy lesz idő, mikor nem ő lesz a főpolgármester.

hagyomány

Sajtószabadság napja

A sajtószabadság egy ideje hétköznapi téma lett, így van aki szerint farkast kiáltanak a panaszkodók, van aki szerint addig kell szót emelni, amíg szabad, a miénknél tradícionálisabb demokráciákban meg azt mondják, hogy a sajtószabadságról nem lehet eleget beszélni. Minden esetre tegnap volt a Nemzetközi Sajtószabadság Napja, amiről illik megemlékeznem.

Big Picture

Szent György Napi állatkihajtás a Hortobágyon

A hortobágyi pásztorok minden év áprilisának végén, az új évad kezdetén kihajtják az állatokat a mezőre, hogy megkezdjék a legelést. A kihajtási ünnep köré az évek során egyre nagyobb ünnepség kerekedett az alföldi faluban. Nem csak állattenyésztők és a település lakói, de a hunggarikumok és a pásztor hagyományok iránt érddeklődő turisták is nagy számban özönlenek ilyenkor a faluba, hogy saját szemükkel lássák, amint átkelnek az állatok és pásztoraik a híres Kilenc lyukú hídon.

Hír

Gagarin bélyeg újság formára tervezve

Az Gagarin nevéhez köthető 50 éves űrhajózási évfordulóról ma már írtam, de nem lehet elmenni szó nélkül amellett az igen tetszetős, újság formára tervezett emlékbélyeg mellett, amit ma a Magyar Posta kiadott az évforduló alkalmából. Pedig nem is vagyok filaterista, sőt bélyegekkel körülbelül 7 éves korom óta nem foglalkozom, olyannyira hogy a papír mentes iroda jegyében, ha egy mód van rá nem is levelezek papír alapon. De azt el kell ismerni, hogy a bélyeg készítés egy csodálatos művészet.

film

Elindult a Bang Bang Klub film weboldala

A Bang Bang Klub egy izgalmasnak ígérkező film, ami négy fotós valós történetét meséli el a dél-afrikai apartheid rendszer felbomlása idején. Bepillantást enged a törzsi háborúk borzalmaiba, és hogy hogyan dolgoztak az azt megörökítő fotóriporterek. Most pedig elindult a film weboldala, ahol még több részlet derül ki a filmről, és a hátterében húzódó valós eseményekről is.