Multimédia

Érdekesség

Húsvétkor engem is meg szoktak locsolni

Sok lány és nő ismerősöm nem rajong nagyon a húsvét örökké elmaradhatatlan velejárójáért, a locsolásért. Sőt akad, aki egyenesen valamiféle zaklatást éreznek a néphagyomány és a róla készült képeim mögött is. Ezért is tartom fontosnak elmondani, hogy húsvét hétfőnként engem is meg szoktak locsolni – csak nehogy elhervadjak most nélküle!

Hír

Time-lapse a Hableány kiemeléséről

Tegnap a magyar és nemzetközi média jelentős részével együtt a közel két hete tragikus balesetet szenvedett Hableány hajó kiemelését fotóztam. A művelet során készítettem egy time-lapset is, hogy bemutassam, hogyan zajlott a kiemelés. Az alábbi time-lapse felvételen a kiemelés közel 10 órás folyamatát mindössze 1 percbe sűritve nézhetitek meg.

Szórakozás

Videó: Így képzik a legjobb operatőröket

Az operatőri és fotós munka sok mindenben hasonlít a katonai bevetésre. Tapasztalatot, szakértelmet, odafigyelést igényel, sokszor embert próbáló és gyakran komoly fizikai igénybevételt is jelent. Adja magát a képzettársítás, hogy a fotós/operatőri munkára való felkészülés is hasonlít a katonai kiképzésre. Ezt a párhuzamot ragadja meg ez az humoros videó.

Érdekesség

Így dolgoztak a Getty fotósai a téli olimpián

A Getty Images a világ egyik legnagyobb sportofotó ügynökségeként és az olimpiák kiemelt ügynökségeként is komoly szerepet játszik minden olimpia tudósításainál. Sok más ügynökséghez hasonlóan több tucat fotós melletz távvezérelt gépek garmadájával is fotóznak, ahol csak lehet és ontják magukból a képeket az olimpia egész ideje alatt.