Így tiltakozott Nixon az utolsó elnöki fotója miatt

lemondása előtt még viccelődött, aztán összeveszett a fotósával

Richard Nixon elnök televízió beszéde a Fehér Ház Ovális irodájában, melyben bejelenti, hogy 1974. augusztus 9-én déli hatállyal lemond hivataláról.
Fotó: Oliver F. Atkins/Fehér Ház

A korrupciós botrányba fulladt karrierű Richard Nixon, az Amerikai Egyesült Államok 36. elnöke 1974. augusztus 8-án mondott le hivataláról. Egy történelmi jelentőségűvé vált televízió beszédben jelentette be távozását az elnöki hivatalból. A távozó elnök az élő közvetítés előtt még összevészett a fotósával és kizavarta a helységből, mert az akart még készíteni róla néhány képet. Így nem csak magáról a tényleges lemondásról nem készülhetett fotó (az ilyen kérdések jelentőségéről Obama fotózása kapcsán is komoly vita alakult ki) a Fehér Ház archívuma (és a sajtó) számára, hanem a fotós arra sem kapott túl sok lehetőséget, hogy a lehető legjobb képet készítse el.

A Nixonról elnevezett múzeum fotó gyűjteményében több, mint 350 ezer fényképet őriznek Nixon 1969 és 1974 közötti elnökségéről. Ebből a tekintélyes mennyiségből mindössze(???) 7000 képet készített Nixon hivatalos Fehér Házi fotósa, Oliver F. Atkins.
Az archívum ezeken kívül mintegy 4000 filmfelvételt és 4469 hangfelvételt őriz, melyek közül az egyik legfontosabb maga a lemondási beszéd, aminek hanganyaga a Wikipédián is elérhető, akárcsak a beszéd leirata.

Oliver F. Atkins Fehér házi fotós fénybeállás közben az elnök székében.
Kép a CBS felvételéből

Mivel a beszédet nem csak a rádió, hanem a TV is élőben közvetítette, természetesen videón is elérhető. A felvétel elején az udvari fotós Atkins is megjelenik. Miközben a fényeket állítgatják, leül az elnök székébe. Mikor Nixon belép, előbb azzal viccelődik, miért nem marad ott a fotós, úgyis jobban néz ki nála. Aztán azzal poénkodik, hogy a szőkék jobban fotóznak, mint a barnák, meg hogy mindig olyan sok képet csinál róla, ezért fél, hogy egyszer rajtakapja, hogy az orrát túrja. Aztán szigorú hangnemben kiparancsolja a helységből. Kis vita árán pózol még néhány képhez, de utána kitessékeli a fotóst. Aztán még a titkosszolgálat embereivel és a tévésekkel is viccelődik kicsit, mielőtt elkezdi beszédét. (Az alábbi videó elején látható a fotós és az elejétől megy a viccelődés vele, 2:35-nél kezdődik a fotós kiutasítása.)

Nixon: “Olly! Nem, csak a CBS stáb marad. Nem lesz kép! Nem. Majd a közvetítés után. Elkészítetted a képed. Épp most csináltál egy képet, nem? Ennyi volt!”

New Yorker közzétette, ahogyan pár éve Harry Shearer humorista (a Simpsonsban Mr. Burns és több más szereplő szinkronhangja) meglepő élethűséggel adja elő újra az ovális irodában történteket. Az eredeti felvételek alapján rekonstruált Nixon’s the One című sorozat készítése során nagyon ügyeltek rá, hogy mindent a lehető legnagyobb történelmi hűséggel adjanak vissza.
Még a fotós jelenléte és munkája is megjelenik benne. Sőt azt is láthatjuk, hogyan viccelődik az elnök fotósával, a tévésekkel és a titkosszolgálat testőreivel. Érdemes a fent beágyazott eredeti felvétel után az újra játszott jeleneteket is megnézni.

Az Index Nixon születésének századik évfordulóján, 2013-ban készített egy nagy képes galériát,  Akiből két spániel csinált elnököt címmel, a botrány közepette leköszönt elnökről. Ebben a válogatásban nem kapott helyet a búcsú beszéd. Egy évvel korábban augusztusban Nixon lemondásának évfordulójára készített galériájukban viszont két fotó is látható a tévé képernyőn beszélő Nixonról, viszont Atkins képét ide sem válogatták be. A newsOK negyvenedik évfordulóra készült válogatásában viszont benne van ez a kép is.

Fotó Nixon elnök utolsó hivatalban elfogyasztott ételéről, mielőtt elhagyta a Fehér Házat.
Kép forrása: White House Photo Office/National Archives

Bár nem a lemondási beszédkor készült, így a bejegyzés témájába kevésbé vág, de hangulatos lezárása az elnöki ciklusnak a Fehér Ház archívumában található fotó a felszolgált ebédről, amit Nixon hivatalban töltött utolsó perceiben fogyaysztott el. 1974. augusztus 9-én déltől már nem ő volt az USA elnöke. Hivatalában Gerald Ford követte.

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék